Három hét múlva, május 29-én rendezzük a Márkaépítés 2020 – Fenntartható márkák konferenciát. A program még néhány előadóval bővül, de főbb elemei a helyükre kerültek. A délelőtti plenáris program előadói a fenntarthatóság fogalmát járják körül több szempontból, délután pedig három szekcióban gyakorlati példák egész sorát ismerjük meg a mintegy 5
Az elmúlt évben 15 százalékkal kisebb mennyiségű friss gyümölcsöt exportált Olaszország, mint 2017-ben, az exportbevétel pedig 11 százalékkal, azaz 307 millió euróval csökkent – adta közzé a római székhelyű Ismea (Istituto di Servizi per il Mercato Agricolo Alimentare), az agrár-élelmiszer szektor szolgáltató intézete - írja a Syngenta blog.
Az esport területéről is várja idén az innovatív startupok jelentkezését az Antenna Hungária (AH), a Drukka Startups és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures együttműködésében megvalósuló AHa! BrainStore akcelerátor program. A döntés egyik fő oka, hogy Magyarországon közel félmillióan űzik esetenként vagy rendszeresen az esportot és a piac folyamato
Az Egyesült Államok szerint Kína visszatáncolt a kereskedelmi tárgyalásokon tett vállalásaitól és ezzel magyarázható, hogy Donald Trump elnök újabb védővámokkal fenyegette meg a kínai exportot. Ennek ellenére lehetséges az alku – vélte az amerikai kereskedelmi küldött.
Márciusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatással kiigazított adat szerint egyaránt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari termelés márciusi növekedése 21 havi rekordnak számít, legutóbb 2017 májusában regisztrált ennél nagyobb emelkedés
A SET Group szerdán bejelentette, hogy a társaság igazgatósága új leányvállalat új leányvállalat alapítását határozta el EtiCar Hungary Kft. néven, a SET Group mindemellett arról is tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a társaság...
Eddig 45 sofőrt vett fel a Spar, hogy kiszolgálják az online vásárlókat. Mellettük még más új pozíciók is nyíltak a boltláncnál a webshop elindulása kapcsán. A boltlánc tervezi fejleszteni a hálózatot, aminek kapcsán újabb dolgozókra...
José Mourinho nem arról ismert, hogy mértéktelenül szórná a dicséreteit edző kollégáira. Ennek fényében még különösebb, amit a Liverpool kedd esti Barcelona elleni győzelme után mondott egykori riválisáról.
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, mert eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kolozsváron.
Újabb rangos kitüntetéssel díjazták a HELL cégcsoport ultramodern gyártási folyamatait; ezúttal a HELL töltőüzeme és italdobozgyára, a QUALITY PACK Zrt., közösen nyerte el az Év Gyára versenyen a Legeredményesebb gyártástámogató kategória díjat, melyet a LARUS Rendezvényközpontban tartott gálaesten adtak át múlt pénteken. Idén negyedik alkalommal h
„Az összes, amit tehetek, hogy bocsánatot kérek” – mondta Ernesto Valverde, a Barcelona edzője a csapata számára történelmi vereséget hozó, liverpooli BL-elődöntő után. A katalánok még soha nem szenvedtek ilyen súlyos vereséget angol csapattól. Az első találkozón szerzett háromgólos előny utáni felettébb váratlan kiesés súlyos kérdéseket vetett fel
Miközben Magyarország az Európai Unió jelenlegi klímacéljaitól elmaradó célszámokat határozott meg a Nemzeti energia- és klímaterv május 7-én közzétett tervezetében, nyolc uniós tagország azért lobbizik, hogy az EU fokozza a klímaváltozás...
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, de eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kolozsváron.
Aki Varga Dénes a férfiaknál, az Keszthelyi Rita a nőknél; sokak szerint a világ legjobb vízilabdázója. Az UVSE 27 éves csapatkapitánya együttesével verhetetlen idehaza.
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, de eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron.
Átadták a Zirc és Pápa közötti út 2,8 kilométeren felújított szakaszát. Az országos útfejlesztés elemeként megvalósult beruházás biztonságosabbá teszi a közlekedést - közölte az átadás alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.
Csökkent az EMMI-ben a miniszteri biztosok száma, mert Bartos Mónika és Kovácsné Bárány Ildikó esetében lehet új kinevezésről beszélni, a többiekét Kásler Miklós miniszter meghosszabbította, vagy megszüntette - tudatta a tárca sajtóosztálya.
Az elmúlt közel húsz évben évről évre jelentősen bővültek a globálisan újonnan telepített megújulóenergia-termelő kapacitások, ez a folyamat azonban 2018-ban megtorpant, miután világszerte összességében körülbelül ugyanannyi új megújulós kapacitást telepítettek mint 2017-ben - jelentette a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésére és a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére 220 millió forintos keretösszeggel indult pályázat - mondta az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő...
Robert Phillips 1958-ban magával vitte a fúrással kiemelt kődarabok egyikét. Azt remélik, hogy a megkerült minta segít megállapítani, honnan származtak a kövek.
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a gázoló, akit nem sokkal később elkaptak a fonyódi rendőrök. A tavaly nyári tragédia ügyében most fejezte be a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrég.
A Virrantó játszóbusz missziója, hogy a játszva tanulást terjesszék a Kárpát-medencében. Óvodás és általános iskolás gyerekeknek biztosítanak lehetőséget az iskolán kívüli kreatív tanulásra.
Az eper mellett a görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran átverik a fogyasztókat - mondta az InfoRádiónak Csizmadia György gyümölcstermelő, a FruitVeB volt alelnöke azok után, hogy egy epertermelő szerint a piacon sokak szeme láttára csomagolják át a görög és spanyol epret "magyarrá".
Három új Star Wars-film bemutatóját jelentette be kedden a Disney filmvállalat a következő nyolc év filmmegjelenéseit ismertetve, amelyből az is kiderült, hogy James Cameron Avatar-folytatásainak premierje ismét későbbre csúszott.