Problémának nevezte azt is: az egészségügyi dolgozókat arra kényszerítik, ne jelezzék az idegenrendészeti hatóságnak, hogy az ellátásra jelentkezőnek nincsenek dokumentumai.
Ha Amerikában valahol lehet élvezni a végtelen luxust és háborítatlan magaséletet, akkor az Long Island. A fényűző szigetről mutatunk öt nyaralót, amelyekbe mind építészetében, mind életérzésében belezúgtunk.
Magyarországon több száz ígéretes internetes vállalkozás, startup működik, köztük olyanok, amelyek messzebbre juthatnak a Prezinél, a Ustreamnél vagyaz iGO-nál. Egy-egy nemzetközi szinten is sikeres magyar cég nagyobb hatással lehet a közgondolkodásra, az üzleti morálra és általában a gazdaságra, mint akármilyen politikai program. És miközben a gye
Sem Karácsony Gergely, sem pedig Kálmán Olga nem tudná megverni Tarlós Istvánt egy most vasárnap tartandó főpolgármester-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából, amit a Magyar Hírlap szemlézett. A budapestiek majdnem kétharmada alkalmasnak tartja Tarlóst a pozíciójára.
Ha konfliktusra kerülne sor a Perzsa (Arab)-öböl térségében, annak kiterjedését és időzítését egyetlen ország sem tudná korlátok között tartani - nyilatkozta egy magas rangú iráni katonai vezető, Golamali Rasíd a félhivatalos Farsz hírügynökségnek vasárnap.
Megszűnt a malom, ahol dolgozott, ezért most egy kecskeméti gyárban vállalt munkát Utasi Árpi. A Csillag születik egykori győztese ma 26 éves, és munkásszállón él. Ugyanakkor az egyik legjobb helyre fektette be 12 milliós nyereményét:...
A DK által támogatott főpolgármester-jelölt szerint a főpolgármesternek el kell különülnie az adott kormányzattól, és a főpolgármesternek nem főnöke a kormányfő.
A kultúra a szabadság perspektíváját jelenti, ami számukra félelmetes és veszélyes, ha viszont ezt a perspektívát elvesszük, kétdimenzióssá szűkül a világ.
Elrontott közbeszerzések miatt kell évek óta minden nyáron belefulladnunk a 4-es és 6-os villamos vonalának felújításaiba – állítják szakértők és ellenzéki politikusok.
A rajt után harmadik volt Michelisz Norbert, amikor Frédéric Vervisch-sel ütközött, és emiatt kiállni kényszerült a harmadik futamon a Nürburgring Nordschleifén.
A Daimler konszernnek hatvanezer Mercedes-Benz GLK 220 típusú dízelmotoros autót kell azonnali hatállyal visszahívnia szervizekbe átalakításra a német Bild am Sonntag lap értesülése szerint.
A Daimler konszernnek hatvanezer Mercedes-Benz GLK 220 típusú dízelmotoros autót kell azonnali hatállyal visszahívnia szervizekbe átalakításra a német Bild am Sonntag lap értesülése szerint.
Állatvédelmi chartát hirdetett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje vasárnap, hogy segítse az emberek és a háziállatok "harmonikus együttélését".
A Daimler hatvanezer Mercedes-Benz GLK 220 típusú dízelmotoros autót kell azonnali hatállyal visszahívnia szervizekbe átalakításra a német Bild am Sonntag lap értesülése szerint. A német szövetségi közlekedési minisztérium hírügynökségi...
A szóbeli mesemondást semmivel nem tudjuk helyettesíteni – mondja Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó a Mandinernek. A mesemondó szerint ebben a varázslatban mindenkinek részt kellene vennie, a gyerekeknek úgy kellene felnőniük, hogy hallanak élő szóban történeteket. Interjúnk.
Szinte hetente látni olyan videókat, amelyekben autósok a forgalommal szemben haladva közlekednek a magyar autópályákon. Nem kell részletezni, hogy ez mennyire veszélyes... Mutatjuk, mit kell tenned egy ilyen szituációban, hogy elkerüld...
Már 10 éve, vagyis 120 hónapja folyamatosan növekszik az Egyesült Államok gazdasága, ezzel ugyanolyan hosszúvá vált a növekedési periódus, mint 1991 és 2001 között. Júliusban pedig a mostani válik a leghosszabb növekedési időszakká...