2019. június 23. vasárnap

jún. 23
21:18
Nem Kiss Norbi reményei szerint zajlott a mogyoródi hétvége (Sport365)
Mindenképpen nyerni akart hazai pályán.
jún. 23
21:18
Erdogan is gratulált Isztambul ellenzéki főpolgármesterének (444.hu)
Miután kikapott a jelöltje, azt írta, hogy a mai napon ismét megnyilvánult a nép akarata.
jún. 23
21:27
Gigantikus bevetésen a Csendes-óceán szemétfalója (Infostart)
A debütálás után másodszor is kiviszik takarítani, megerősítve.
jún. 23
21:27
Hatalmas tömeg tüntetett Prágában, a kormányfő lemondását követelték (SzMo)
Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt a legnagyobb utcai tüntetés Csehországban.
jún. 23
21:36
Kisebb földrengés volt a Heves megyében (ProfitLine)
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei Tenk közelében vasárnap délután.
jún. 23
21:39
Csapolt sört követelnek a MÁV-tól az utasok (Infostart)
A múlt héten lépett életbe a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári vasúti menetrend, amelynek új eleme az újraindult étkezőkocsi-szolgáltatás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert hozzátette: a szolgáltatást később akár más vasúti vonalakon is bevezetnék.
jún. 23
21:39
Egy kutatás alátámasztotta: azok, akik sírnak a filmeken, érzelmileg sokkal erősebbek (Spabook)
Amikor egy filmben szomorú jelenetet látsz, te is mindig sírva fakadsz, igaz? De ha már másokkal nézed, próbálsz uralkodni magadon, mert nem akarod,...
jún. 23
21:42
Döntős és magyar bajnok a Fehérvár Enthroners (Sport365)
Óriásit mentek az utolsó negyedben.
jún. 23
21:42
Választani is nehéz közülük: Öt dögös frizura, ami minden nőnek jól áll (Femcafe)
Érdemes valamelyiket kipróbálni.
jún. 23
21:45
Menő: világtalálkozóra készül 100, ugyanazt a ritka vezetéknevet viselő ember (SzMo)
Az ötlet azután jött létre, hogy a Cornish vezetéknévvel rendelkező emberek számára egy Facebook-csoportot hoztak létre, hogy lássák, mennyire terjedt el a családfa.
jún. 23
21:51
Kevesebb esővel, több napsütéssel indul a hét (Alternatív Energia)
Hajnalban 15-20, délután 26-31 fokra számíthatunk.
jún. 23
21:54
Harmadszorra vitáztak az előválasztás jelöltjei (444.hu)
Kerpel-Fronius Gábor és Kálmán Olga is belejött végre a műfajba, Karácsony már nem tudott politikusi tapasztalatával kiemelkedni.
jún. 23
21:54
Ő a legszebb magyar nő - Megvan, ki nyerte a Magyarország Szépe versenyt (Femcafe)
Ő képviseli majd Magyarországot az idei Miss World világversenyen.
jún. 23
22:00
Megmutatjuk Magyarország legszebb nőjét, ő Miss World Hungary 2019 (Player)
A roppant bájos Nagypál Krisztina lett Magyarország Szépe 2019-ben, látnod kell, ezért meg is mutatjuk.
jún. 23
22:03
Ezt találta ki a kormány a csapadék hektikus érkezésére válaszul (Infostart)
Egyre kiszámíthatatlanabb lesz a csapadék alakulása a következő évtizedekben - mondta az InfoRádióban a sivatagosodás és aszály elleni világnap kapcsán az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki szerint az öntözésfejlesztés lehet a megoldás.
jún. 23
22:03
Jön a gázválság - itt a figyelmeztetés (NRGreport)
A kijevi vezetés gázválságra figyelmeztette az Ukrajnán át Európába jutó orosz gáz vásárlóit, hogy várhatóan nem tud megegyezni az orosz állítóval a tranzit feltételeiről az év végéig, ami azt jelenti, hogy január elején leállíthat a gázellátás.
jún. 23
22:09
5+1 módszer, amivel könnyedén átélheted a többszörös gyönyört (Spabook)
Sok nőnek ahhoz is rengeteg idő kell, hogy egyáltalán eljusson addig a pontig, míg végre megtanulja irányítani a testét a partnere jelenlétében....
jún. 23
22:18
Nyolc magyar érem vasárnap a római nemzetközi úszóversenyen (Sport365)
200 pillangón csak magyar sportoló állt dobogóra!
jún. 23
22:21
Megvan az idei Magyarország Szépe: ez a lány nyerte el a koronát (SzMo)
A győztes több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodott. Ő képviselheti majd Magyarországot a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön.
jún. 23
22:24
Listára teszi a nagy Kína a nagy FedExet (Infostart)
Nem szállítottak le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek. A postai cég tévedésről beszél.
jún. 23
22:24
Karácsony erős várost akar, Kálmán Olga el tud képzelni partneri viszonyt a kormánnyal, Kerpel-Fronius lekapcsolná a villanyt (Alternatív Energia)
És akkor kiderült, hogy a jelöltek képesek egymás szavába vágni.
jún. 23
22:36
Tüntettek Moszkvában (ProfitLine)
A társadalom törvényességet követel jelszó alatt rendőrségi adatok szerint mintegy 1800-an tüntettek vasárnap Moszkvában.
jún. 23
22:39
Le a vörös-mítoszokkal! 5 tévhit a vöröshajúakkal kapcsolatban (Spabook)
A nyafogós vörös, a könnyűvérű vörös, a titokzatos vörös: számtalan sztereotípia, ami a közhiedelem szerint a burgundi sörényű hölgyekre...
jún. 23
22:42
A Barcelona lemondott legfőbb kiszemeltjéről (Sport365)
Nem hajlandók teljesíteni a követeléseket.
jún. 23
22:42
Veszteséggel zárta a tavalyi évet Áder klímavédő alapítványa (444.hu)
10 milliós mínusz jött össze.
jún. 23
22:45
Ő az ország legszebb lánya (Privátbankár)
Nagypál Krisztina lett Magyarország Szépe 2019-ben, a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetítette vasárnap a Duna Televízió és a Duna World csatorna.
jún. 23
22:54
A döntőben vágott vissza riválisa Babos Tímeának (Sport365)
Komoly erőpróba volt a serlegért.
jún. 23
22:56
Neymar: Nyugalom! Jövök! (Sport365)
Üzent a brazil klasszis.
jún. 23
22:58
Nem Kiss Norbi reményei szerint zajlott a mogyoródi hétvége (Sport365)
Mindenképpen nyerni akart hazai pályán.
jún. 23
23:00
A Barcelona lemondott legfőbb kiszemeltjéről (Sport365)
Nem hajlandók teljesíteni a követeléseket.
jún. 23
23:09
Valóban az exed hiányzik, vagy csak az, hogy kapcsolatban legyél? (Spabook)
Szakítás után nem könnyű szembenézni az ürességgel, amit a másik fél, vagy a kapcsolat hagyott maga után. Mielőtt elkövetnéd azt a hibát,...

Keresés