Oscar-díjas színésznők, Meryl Streep és Nicole Kidman főszereplésével készít filmet a Netflix a The Prom című Broadway-musicalből - írta a The Hollywood Reporter.
A képen látható ház mindössze 150 fontból, azaz nagyjából 53 ezer forintból épült és a fenntartása sem túl költséges. Michael Buck építette, aki az elkészítéséhez csakis újrahasznosítható, a természetben is megtalálható dolgokat használt.
Az Egyesült Államok nem akar fegyveres konfliktust Iránnal, azonban készen áll megvédeni katonáit és az érdekeit a térségben - figyelmeztetett az amerikai ügyvezető védelmi miniszter csütörtökön Brüsszelben.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sorsfordító döntést hozott, amely a tokiói ötkarikás játékokra készülő magyar ökölvívók helyzetét is megnehezíti. A hazai szakemberek remélik, lesz Tokióban magyar bunyós, ám a 2020-as eseményre még a korábbiaknál is nehezebb lesz kijutni.
A Duna Televízió és a Hagyományok Háza meghosszabbította a Fölszállott a páva következő évadának jelentkezési határidejét: egy héttel tovább, június 30. éjfélig lehet beküldeni a pályázatokat.
Washington ― Meghosszabbították a Boeing 737 Max típusú repülőgépek kényszerpihenőjét, miután újabb szoftverhibát talált az amerikai légügyi hatóság (FAA) a fedélzeti komputerben.
Megérkezett a régóta várt a K-vitamin-utánpótlás Magyarországra, de jóval magasabb áron lehet csak hozzájutni. Most az is elárulták, minek köszönhető a borsos ár.
Pokoli hőhullámtól szenved egész Európa, de különösen a déli régiókban, Spanyolországban, Franciaországban és Görögországban döntött meg évtizedes csúcsokat a héten a meleg.
Vélhetően rendőrségi célpontjai voltak annak a két öngyilkos merénylőnek, aki Tunisz belvárosában robbantotta fel magát csütörtökön, a merényletekben belügyi források szerint egy rendőrtiszt meghalt.
Sok napsütés várható az utolsó júniusi hétvégén, de átmeneti enyhülést hoz a hidegfront. Pénteken mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakulnak a hőmérsékleti maximumok, de vasárnap néhol ismét 34 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-nek.
A Honvédkórház százhúsz éves történelmét felölelő emlékkönyvet mutatott be a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központ Budapesten, a Stefánia Palotában csütörtökön.
Az osztrák-magyar határon átvezető harminc út közül csak hat esetében van szó esetleges ausztriai korlátozásról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután megbeszélést folytatott Hans Peter Doskozil Burgenlandi tartományfőnökkel Eisenstadtban.
Az üzemeltetőknek még egy hónapjuk van az automaták regisztrálására az adóhivatalnál, augusztus 1-től a NAV már szigorúan ellenőrzi, hogy minden érintett eleget tett-e regisztrációs kötelezettségének - hívta fel a Pénzügyminisztérium a figyelmet csütörtöki közleményében.
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is robusztus maradt a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési lendülete, de az euróövezeti problémák miatt ez a lendület az év második felében várhatóan lanyhulni kezd.
A rovarok által terjesztett betegségek tekinthetők a mezőgazdaságban dolgozók biológiai kórokú foglalkozási betegségeinek is. Az ízeltlábúak által terjesztett betegségek közül az egyik legfontosabb a Lyme kór.
A csütörtöki viharsorozat után szinte eseménytelen napok jönnek, egyelőre nem adott ki figyelmeztetést a hétvégére a meteorológiai szolgálat. Aztán megint próbára tesz minket az időjárás.
A csütörtöki viharsorozat után szinte eseménytelen napok jönnek, egyelőre nem adott ki figyelmeztetést a hétvégére a meteorológiai szolgálat. Aztán megint próbára tesz minket az időjárás.
Meghalt Dr. Tóth Gyula érsebész, aki a Péterfy kórház akut érsebészeti ellátás ügyeletét egy személyben látta el március óta mindennap, folyamatosan. Erről tájékoztatott Lénárd Rita, az Újratervezés csoport tagja az ATV Start műsorában, aki azt is elmondta, hogy a kormánynak, a minisztériumnak már régen tenni kellett volna ellene, mert most összeom
A mostani szezontól már a szlovák Tatry Mountain Resorts (TMR) cég fogja üzemeltetni a karintiai Mölltal és Mallnitz (Ankogel) síterepeit. A szlovákok 100%-os tulajdonrészt szereztek.
Hétévesen már nehéz olyannak mutatnia magát egy prémiumautónak, mint újkorában, pláne Magyarországon. Nem a korrektül megőrzött autókhoz vagyunk szokva, de itt egy ellenpélda.
Az Airbnb-lakások terén már jó ideje egész gazdag és változatos a felhozatal, volt atombunker, egykori konténer, kiszáradt fa, manapság szinte bármit be lehet rendezni egy hangulatos odúvá.
Amelyen az Mfor.hu értesülései szerint szóba kerülhet, hogy részvénycserés megoldással teljesítenék az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal szembeni kötelezettséget, miszerint a BB-ben az államnak a mostani 100 százalékkal szemben legfeljebb kisebbségi részesedése lehet. Úgy tudjuk, a részvénycsere első lépésben a Takarékbank és
A válság kirobbanása után tizenegy évvel még mindig közel 90 ezer családot fenyeget kilakoltatás bedőlt jelzáloghitele miatt. Késedelmes jelzáloghitel-szerződéseik száma közel 109 ezer. Csaknem 40 ezer háztartásban gyermeket is nevelnek...
Az egész verseny Budapesten és a Dunántúl északi és középső részén fog haladni. A Dunától keletre minden kimarad, egyébként sok vizet mutatunk, főleg a Balatont, illetve síkságot és dombokat, kevés és hazai szinten is alacsony hegyecskével megfűszerezve.
Egyes becslések szerint minden 3-4. magyart bántalmaztak már a munkahelyén: vagy a főnöke, vagy a munkatársai, de az sem kizárt, hogy egy beosztottja terrorizál valakit. A mobbing pszichológiai, gyakran klinikai pszichológia szintű, vagy pszichiátriai...
Megemelte legújabb inflációs jelentésében a növekedési várakozásait a Magyar Nemzeti Bank. A szakértői elemzés szerint több kockázati forgatókönyvvel kell számolni.
A hidegfront gyorsan átvonul hazánkon, hatására megszűnik a kánikula, felfrissül a levegő. Pénteken jóformán mindenütt 30 fok alatt marad a maximum, hétvégén pedig tökéletes strandidőre és minimális felhőzetre van kilátás! Előrejelzés az ország területére péntek estig: Alapvetően napos, csapadékmentes időre készülhetünk a Dunántúlon kevesebb, másu
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony - 3,4 százalékos - a munkanélküliségi ráta, mint most - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.
Továbbra is bizonytalan, hogy felépülhet-e, s ha igen, akkor vajon az eredeti paraméterekkel vagy erősen csökkentett emeletszámmal az egyik új pesti felhőkarcoló. Szintén kérdéses, hogy a szomszédos telekre tervezett másik toronyház mikor...
Az új szuperállamkötvények június eleji bevezetése óta sokan törik a fejüket, hogy azt érdemes-e vásárolni, vagy az inflációkövető papírokat. Mivel az új papírok évente visszaválthatók, nem igazán futnak kamatkockázatot a tulajdonosaik. Az MNB jelenlegi inflációs becslése nyomán az infláció-követő kötvények hozama pedig majdnem pontosan annyi lenne