Több mint három hónapja hunyt el Koós János, özvegye, Dékány Sarolta pedig úgy döntött, hogy a hagyatéki tárgyalás lezárulta után eladásra kínálta azt a házat, ahol közel negyven évig éltek együtt szeretett férjével – írja a Blikk.
Argentína viszonylag könnyen túljutott Venezuelán, Chile pedig óriási küzdelemben kiejtette az eddig százszázalékos kolumbiai csapatot. Másfél pár már biztos a brazíliai Copa América elődöntőjében: a brazilok az argentinokkal játszanak majd, a chileiek ellenfélre várnak, az utolsó negyeddöntőből, a mai Uruguay–Peru találkozóról.
A DK EP-képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy közben a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok csak 260 milliós támogatást kapnak a költségvetésből.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió tagországainak vezetői, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
Véget ért az álnéven hozzászólók korszaka. Ha valakinek a kommentjét gyűlöletbeszédnek minősítik, a számítógépének az IP címét a Facebook kiadja a francia hatóságoknak.
A férfiak többsége hajlamos legyinteni a hajhullásra, mondván, hogy a genetika tehet róla. Ám azt kevesen tudják, hogy nagyon sok esetben azon múlik a tömeges hajvesztés, hogy milyen módon táplálkozik az illető...
A tévés-újságíró szívesen vállalna autótesztelést, mert szerinte az autógyártók alig veszik figyelembe a női igényeket egy-egy új márka fejlesztésénél.
Sokan éreztük már, hogy egy koncertet követően átmenetileg rosszabbul hallunk, de ennek a legtöbb esetben nem tulajdonítunk túlságosan nagy jelentőséget. Pedig ezzel fülünk épségét kockáztathatjuk. Ráadásul még zenerajongónak sem...
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az G20-ak oszakai csúcstalálkozóján nem születtek ugyan átütő erejű döntések, de fontos, hogy minden résztvevő megerősítette a világkereskedelem fejlődése iránti elkötelezettségét, és arra jutott, hogy szembe kell szállni a terrorizmussal kapcsolatos információk internetes terjesztésével.
Miklósa Erika, Balázs-Piri Soma és a Szegedi Szimfonikus Zenekar fellépését a közönség a nagy meleg ellenére is élvezte. A koncertet Orbán Viktor és felesége is megtekintette.
Az Egyesült Államok volt alelnöke egymaga az összes demokrata szimpatizáns egyharmadának támogatását élvezi jelenleg, a többi összesen 23 aspiráns a maradékon kénytelen osztozni.
A Velux Magyarország Kft., 42,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el tavaly, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a cég az MTI-vel.
A gyógyszertárak bármelyike beszerezheti a korábban idehaza használt, de május eleje óta gyártási gondok miatt hiánycikknek számító, injekciót helyettesítő készítményt.
Ha valakit még nem csípett meg soha darázs, akkor nem lehet előre megmondani, hogy milyen mértékben érzékeny erre. Ilyen teszt nem létezik - mondta Mezei Györgyi allergológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendésze