A Világbank csökkentette a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a globális gazdaság növekedésének a lassulása és az amerikai olajtermelés felfutása hatására.
Az MTA ügyében kérdezte a kormány a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki Rákosi Mátyás legjobb tanítványainak nevezete Orbán Viktort és Palkovics Lászlót.
Májusban tíz éve a legkisebb mértékben növekedett az amerikai feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn publikált jelentése szerint. Májusban 50,5 pontra, 2009 szeptembere óta a legalacsonyabbra...
A szellemi kulturális örökségeket, az azt éltető közösségeket, az emberi kreativitást és sokszínűséget ünnepeljük minden évben a Pünkösdi Örökség Ünnepen, idén június 9-én és 10-én.
Felhajtás nélkül, az EU előírásait minimálisan teljesítve indulhat meg jövő pénteken a tőzsdei kereskedés az MKB Bank részvényeivel. Bár az összes részvényt bevezetik a tőzsdére, értesülésünk szerint a meglévő tulajdonosok első...
Rekord magasságba emelkedett az MVM-csoport árbevétele 2018-ban, és a társaság több mint megötszörözte nyereségét az előző évhez képest. Az eredmények után a társaságban 100 százalékos tulajdonos állam a megelőző három évitől...
Puzsér Róbert kiszállt a főpolgármester-előválasztásból, a Momentum pedig saját jelölttel szállt be. Az indulni kívánók a héten kezdik el az aláírásgyűjtést.
A MÁV-Start kiüríti a Kelenföldi pályaudvar felvételi épületét, melynek további sorsáról nincs döntés - írja a Magyar Nemzet. A pénztárakat a nyár folyamán az aluljáróba költözteti a cég. A MÁV-Start a nyár folyamán leköltözteti...
Június végéig minden családiház-, nyaraló- és kerttulajdonosnak kötelessége gondoskodni a parlagfűirtásról saját ingatlana területén, máskülönben súlyos hatósági büntetésre számíthat.
A magyarországi EP-választás tanulságait elemezve újabb blogbejegyzést írt Németh Gábor, a baloldal korábbi legbefolyásosabb kommunikátora, aki néhány napja azzal robbantott, hogy az EP-választáson életében először a Fideszre szavazott.
Kilencvenhat éves korában elhunyt a sobibóri haláltábor egyik utolsó túlélője, Szemjon Rosenfeld - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Egyre több pénz áll a magyarok folyószámláján - 2019. áprilisában ez tovább nőtt. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a lakossági betétek átlagkamata tovább csökkent. A növekvő folyószámla-betét állományával egy időben a lekötött...
Az ecuadori Richard Carapaz nyerte a tegnap véget ért olasz kerékpáros-körversenyt, a Giro d’Italiát. A 26 éves bringás a nagy körversenyek történetének első ecuadori győztese lett.
Általános szabály az ökológiai gazdálkodás pályázati kiírásaiban (a 2015-ös és a 2018-as pályázatra is igaz ez), hogy az ültetvény kivágásának és újratelepítésének bejelentésére nyitva álló határidő az adott év május 15-ik napja, ha azt akarjuk, hogy a Magyar Államkincstár az adott évre figyelembe vegye a kivágás és a telepítés bejelentését. Ám vol
A legfőbb ügyész a dél-koreai turistákat szállító hajó balesetét a kiemelt tárgyi súlyra és a nemzetközi összefüggésekre figyelemmel kiemelt üggyé nyilvánította - közölte a Legfőbb Ügyészség.
Még nem dőlt el, hogy a hajótestből próbálják kiemelni a holttesteket, vagy a hajót a testekkel együtt emelhetik ki a vízből – derült ki a TEK főigazgató és a koreai nagykövetség nemzetközi sajtótájékoztatóján. (Fotógaléria)
A 6. VisegRock fesztivált pünkösd szombatján-vasárnapján rendezik. Anda Bálinttal, a Tűzkerék xT zenekar gitáros-énekesével, az esemény szervezőjével beszélgettünk.
Több mint százhúszan úsznak civil, ferencvárosi kötődésű ügyért június 16-án a Swimathon 2019 négyhetes közösségi adománygyűjtő kampányának látványos, ingyenes zárórendezvényén a Kőér utcai uszodában. (Belföld)
Immár hatodik napja sztrájkolnak a világ legnagyobb Nutella gyárában a munkavállalók bérköveteléseik nyomatékosítására, mogyorókrémet alig, Kinder Buenót pedig egyáltalán nem gyártanak múlt hét kedd óta - közölték szakszervezeti források hétfőn. (Külföld)
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség elkezdte összeállítani azt a széles körű vizsgálatot, mellyel a majdani, önvezető légitaxik robotpilótáit tudják minősíteni. Nem csak biztonsági szempontból tesztelnék a gépeket, terítékre kerülne egyebek mellett a zajszennyezés és a magánszféra esetleges megsértésének kérdése is.
Idén is folytatódik az évek óta látható trend, ismét több autót adtak el Magyarországon: májusban 14 207 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, amely 10,4 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest...