2019. június 3. hétfő

jún. 3
2:36
Újabb védett épületeket újítanak fel Závodon (ProfitLine)
A népi építészeti program támogatásával újabb védett épületeket újítanak fel az építészeti örökség őrzéséért többször díjazott Tolna megyei Závodon.
jún. 3
3:36
Hal- és borünnep lesz Balatonfüreden (ProfitLine)
Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.
jún. 3
5:03
Megnyugodhatnak a használt autót vásárlók (Infostart)
Tavaly Magyarországon 850 ezer használt autót adtak el vagy hoztak be külföldi importból. A rejtett hibák miatt azokban sokszor tetemes javítási költséget kell kifizetniük az új tulajdonosoknak – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatója. Busa Zoltán kiemelte: az úgynevezett kiterjeszt
jún. 3
5:36
A Rogánt is reptető cég vitte Kövért Rómába Salvinihez (Menedzsment Fórum)
Április elején nyolcfős delegáció élén utazott Kövér László házelnök Rómába egy bérelt repülővel.
jún. 3
5:36
Egy kis hétvégi kényeztetéssel és lustálkodással vajon minden rendbe hozható? (ProfitLine)
Világszerte, így Magyarországon is emberek milliói szenvednek alvási zavarokkal. Sőt. Mondhatni, a többség képtelen megfelelő ideig aludni, ami leginkább a „rohanó hétköznapok”, a stressz, a felborult munkaidő, a késői vacsorák miatt alakul ki.
jún. 3
5:42
Lakatos Zsófia: “Csak hiszed, hogy megúszod…!” (Márkamonitor)
Az ember általában vakon hiszi, hogy vele nem történhet baj, hogy „csalánba nem üt a ménkű”, aztán vagy igaza lesz, vagy nem. Ami ennél sokkal érdekesebb, hogy a legtöbb vállalat és szervezet is ugyanezt hiszi, holott erre az égvilágon semmi alapja nincs. Mert az, hogy „mi nem teszünk semmi olyat, amiért bajba kerülhetnénk”, a mai
jún. 3
5:45
Jó hír jött az autósoknak (Infostart)
A Világbank rontotta a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a globális gazdaság növekedésének a lassulása és az amerikai olajtermelés felfutása hatására.
jún. 3
5:54
Csak a románokat verjük, egész Európa messze előzi a bankjainkat ebben a rangsorban (Portfolio)
A magyar bankszektor nem elég hatékony, az eszközarányos működési költségekben egyedül Romániát sikerült megvernünk egész Európában, ami nem túl nagy teljesítmény. Az MNB elemzői szerint magasabb fokú digitalizációval, piaci konszolidációval...
jún. 3
5:54
Románia, az elnéptelenedő ország (AQUA)
A nem egészen harminc év alatt csaknem ötmilliós lakosságvesztést egyre inkább megsínyli a gazdaság — egyelőre még kósza próbálkozások is alig vannak a fiatalok hazacsábítására.
jún. 3
6:03
Nem az árakban jelentkezik majd a szállásáfa-csökkentés (Infostart)
A szobaárak vélhetően nem mérséklődnek majd, de a megvalósuló fejlesztésből ugyanazért az árért magasabb szolgáltatásban részesülhetnek a szállóvendégek - értékelte a kormány döntését a Szállodaszövetség elnöke, Flesch Tamás.
jún. 3
6:09
Zsíros harminc százalékkal ér többet a magyar ingatlanbefektető társaság? (Privátbankár)
Legalábbis a korábbi becslésnél. Durván megemelte a BIF részvényekre vonatkozó célárát a menedzsmenttel való elbeszélgetés után az elemző, de még így sem annyira, hogy érdemes lenne venni a papírt. A CIG Pannónia túlértékelt lehet, viszont nagyon szép osztalékkal kecsegtet a jövőben is.
jún. 3
6:12
Folyékony üzemanyagot hoztak létre mesterséges fotoszintézissel (NRGreport)
Az Illinois Egyetem kémikusainak sikerült vízből, szén-dioxidból és látható fényből mesterséges fotoszintézissel üzemanyagot előállítani. Azzal, hogy a levegőben lévő szén-dioxidot összetettebb molekulákká  -például propán – alakítják, új lehetőséget kap a napból nyert energia elraktározása – ami jelenleg a technológia egyik legnagyobb visszatartó
jún. 3
6:21
Újabb nyugdíjprémium jöhet (Infostart)
A GKI Gazdaságkutató 3,5-ről 4 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a kedvező negyedéves adat hatására, ugyanakkor az év hátralevő részében lassulást vár. A nyugdíjprémiumra is közöltek várakozásokat.
jún. 3
6:24
Kapunk egy új költségvetést és a forint is izgulhat (Portfolio)
Sok lényeges esemény várható a héten és makroadatokban sem fogunk szűkölködni. Megismerjük például a 2020-as költségvetést, illetve inflációs adat is jön, ami a forint árfolyamára lehet hatással. Közben Európában Mario Draghiék...
jún. 3
6:33
Jó hír jött egy nagyon kedvelt gyümölcsről (Infostart)
Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Idén jelentősebben csökkenhetnek az árak.
jún. 3
6:36
Csökkentette az Iata a légitársaságok éves nyereség-kilátásait (ProfitLine)
Csökkentette előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (Iata) a légitársaságok év végére várható profitjára, a szövetség a korábbi 35,5 milliárd dollár összesített adózott nyereség helyett 28 milliárd dollárnyi eredményre számít.
jún. 3
6:42
Átadták az Év E-sport díjait a hétvégén (Márkamonitor)
Kihirdették a K&H Év E-sport díjak nyerteseit a budapesti PlayIt rendezvényen. A 12 díjazottat egy 27 fős szakmai zsűri választotta ki a közel 300 jelölt közül, a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével. Az eltökéltség, a kitartás és a kiváló teljesítmény alapján díjazták az e-sport kiemelkedő tehetségeit és kiválóságait, úg
jún. 3
7:12
Gondban van az európai légiforgalom (Portfolio)
Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén kedden. Pieter...
jún. 3
7:18
Kína már a stagnálásnak is örül (Portfolio)
A vártnál jobb lett, az áprilisival megegyezően alakult a kínai feldolgozóipar teljesítménye májusban. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérése...
jún. 3
7:36
Hol van a legnagyobb munkaerőhiány? (ProfitLine)
A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább - derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott.
jún. 3
7:48
A családokra épít a büdzsé (AQUA)
A részletekről a pénzügyminiszter azt mondta, nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után ötmillió forint áfatartalom visszaigényelhető lesz.
jún. 3
7:48
Melegebb időt jósolnak a hétre, itt-ott várható azért eső is (Biztosító Magazin)
Sok lesz a napsütés, de a jövő héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Ezzel együtt meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgála országos, középtávú előrejelzésébő
jún. 3
7:51
Megpiszkálta idei GDP-előrejelzését a GKI (Privátbankár)
Fél százalékkal feljavították. Tetszett nekik az első negyedév, de azt is látják, hogy most már lassulás várható.
jún. 3
7:54
Jó kajszibarack termés elé nézünk az idén (Agrofórum)
Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
jún. 3
7:57
Fél százalékkal feljavította idei GDP-előrejelzését a GKI (Menedzsment Fórum)
Tetszett nekik az első negyedév, de azt is látják, hogy most már lassulás várható.
jún. 3
7:57
Domokos László: háromhavi tartalékot a családoknak (Infostart)
Az Állami Számvevőszék elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban egyebek között arról beszél, hogy növelni kellene a családok válságállóságát.
jún. 3
7:59
Olcsóbb lehet idén a barack, de csak azért, mert tavaly rekorddrága volt (Menedzsment Fórum)
Amúgy felemás képet mutat a termés: a kajszibaracké az átlagosnál jobban fest, az őszibaracké viszont csak közepes.
jún. 3
8:06
A családok költségvetése lehet a 2020-as büdzsé (ProfitLine)
Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
jún. 3
8:06
Részvényeket adott át az MRP szervezetének az OTP (Portfolio)
OTP-részvényeket ruházott át a bank a pénzintézetnél működtetett Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezetnek. Az OTP 2019. május 31-én 2,1 millió darab törzsrészvényt ruházott át az OTP MRP szervezet részére. A részvények...
jún. 3
8:12
1882 óta nem volt ilyen: két hétig nem használt szénenergiát Anglia (NRGreport)
Az ipari forradalom óta először telt el úgy két hét az Egyesült Királyságban, hogy az országban nem használtak fel szénenergiát. Ezzel ebben a hónapban már másodszor dőlt meg a rekord, az előző időszak 8 napig tartott – írja az Independent.
jún. 3
8:24
A Goldman Sachs rontotta az USA növekedési kilátásait (Portfolio)
A Goldman Sachs rontotta az Egyesült Államok második negyedévi GDP-növekedésével kapcsolatos várakozását, mert szerinte a Kínával és a Mexikóval szembeni kereskedelmi konfliktusok hatással vannak az amerikai gazdaságra. A nemzetközi...
jún. 3
8:24
Egymilliárd dollárt vesztett az Uber (FinTechRadar)
Habár növekszik a cég, még így is jó sokat vesztettek.
jún. 3
8:36
Változik a sürgősségi gyermekellátás (Portfolio)
Hét központba szervezi a kormány a gyerekek sürgősségi és baleseti ellátását, az átalakítást már el is kezdték - tudta meg a Népszava.
jún. 3
8:42
Messze még a fellélegzés, eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
Eséssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, miután az amerikai elnök által bejelentett újabb vámemelés alaposan elrontotta a hangulatot, a kereskedelmi háborús feszültség a hétfői, ázsiai kereskedésben sem oldódott...
jún. 3
8:44
Befagyott a forint 325 körül, várjuk a pénteki adatot (Portfolio)
Csendesen indul a hét a forint piacán, változatlanul 325 körül jár az euró árfolyama. A hét második felében erősödhet fel ismét a mozgás a magyar deviza piacán, péntek reggel inflációs adat érkezik, ami hatással lehet a forintra....
jún. 3
8:48
Új pénzt hoz létre a Facebook, már tárgyalnak az elindításáról (Portfolio)
A Facebook egy új digitális pénzes fizetési rendszer alapjait teszi le éppen, már az amerikai szabályozókkal tárgyalnak erről. A digitális pénzzel a Facebook-felhasználók egymás között pénzt küldhetnek és az interneten vásárolhatnak...
jún. 3
8:54
Megugrott az NKM profitja (NRGreport)
1,474 milliárd forintról közel tízszeresére, 13,357 milliárd forintra emelkedett az állami közműcég, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. nyeresége 2018-ban a megelőző évhez képest.
jún. 3
9:00
Kölcsönszerződést kötött a SET Group (Portfolio)
A SET Group mai tájékoztatása szerint a társaság kölcsönszerződést kötött a SET Group két vezető feladatokat ellátó személyével, Huszár Péter Tamás igazgatósági elnökkel és Orbók Ádám stratégiai igazgatóval. A SET Group...
jún. 3
9:00
Kevesebb áramot, de nagyobb profitot termelt a Paksi Atomerőmű (NRGreport)
Jelentősen nőtt 2018-ban a Paksi Atomerőmű nyeresége a megelőző évhez képest, amit osztalék formájában ki is vesz a társaságból a tulajdonos MVM.
jún. 3
9:06
Negatív hangulat várható a hazai részvénypiacon (ProfitLine)
Negatív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
jún. 3
9:06
Saját részvényeket vásárolt a Duna House (Portfolio)
A Duna House bejelentette, hogy a társaság május 28-a és május 31-e között 353 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a munkavállalói résztulajdonosi program céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság május...
jún. 3
9:08
Másfél éves csúcson a magyar feldolgozóipari optimizmus (Portfolio)
Májusban 57,9 pont lett a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke. Az mutató bőven a növekedést jelző 50 pont feletti tartományban maradt, sőt, a friss adatnál utoljára 2018 elején láthattunk nagyobbat. A bmi ígérete szerint...
jún. 3
9:12
Messze még a fellélegzés, eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
A globális kereskedelmi háborús félelmek és növekedési kilátások romlása együttesen aggasztja a befektetőket, az irányadó európai részvényindexek eséssel indították a hét első napját, a negatív hangulatban a magyar tőzsde is lejjebb...
jún. 3
9:15
Megelőlegező szocpol - tízezer gyermek hiányzik a rendszerből (Infostart)
A megelőlegező szocpol idején a vállalt gyerekek nagyjából negyede nem született meg - írja a Napi.hu a Pénzügyminisztériumtól közérdekű adatigénylés útján hozzájutott adatok alapján.
jún. 3
9:24
Figyelmeztet a Morgan Stanley: egy éven belül jöhet a recesszió Amerikában (Portfolio)
A Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint a befektetők még mindig alulbecslik a kereskedelmi háború globális gazdaságra gyakorolt kockázatát, még úgy is, hogy a május volt eddig az év legrosszabb hónapja az amerikai részvénypiacnak...
jún. 3
9:26
Küszöbön a változás: fájdalmas új szabály repítheti tovább a lakásárakat (Portfolio)
A 2021-től szigorodó energetikai szabványok alaposan átformálhatják az új építésű házak és lakások piacát. Az életbelépő rendelet szerint az épület úgynevezett primer energiaigényének (fűtés és használati melegvíz előállításának...
jún. 3
9:27
Áprilisban is emelkedtek az ipari termelői árak (Menedzsment Fórum)
Befutott a KSH soros jelentése.
jún. 3
9:28
Domokos: Itt az ideje a kamatadó eltörlésének (Portfolio)
Az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében - fejtette ki a Világgazdaságnak adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki két lehetséges intézkedést...
jún. 3
9:30
Esik az olajár Trump vitatott lépése után (Portfolio)
Folytatják a gyengülést az olajárak hétfő reggel; a befektetők továbbra is a kereskedelmi háború keresletcsökkentő hatásai miatt aggódnak. Az árfolyamok pénteken is jókora eséssel fejezték be a napot, így a májusi teljesítményük...
jún. 3
9:30
Teljes fordulat: Magyarország is kaphat pénzt az eurózónás minibüdzséből (Portfolio)
Várhatóan csak kis összegű, 22 milliárd eurós lesz a külön költségvetési eszköznek beharangozott eurózónás büdzsé, és nem külön, hanem a 2021-2027-es közös EU-s költségvetésen belül jön létre - foglalja össze a június 13-i...

Keresés