A Gourmet fesztivál után néhány héttel, június 15-16-án Újpesten is a gasztronómia kerül a középpontba az UP Rendezvénytérben. Ám itt a finom falatok mellett a szellemi csemegék is szerepet kapnak. Lesz irodalmi villásreggeli, koktélbár a Stereo Swing zenekarral és A csemegepultos naplója az Orlai Produkció előadásában.
Mesterien ünnepelték brit diákok a Mini 60 és Az olasz meló 50. évfordulóját. Leforgatták a híres jelenet mását az eredeti Minikkel, saját témára szabva, nem kevésbé látványos helyszínen.
Eséssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, miután az amerikai elnök által bejelentett újabb vámemelés alaposan elrontotta a hangulatot, a kereskedelmi háborús feszültség a hétfői, ázsiai kereskedésben sem oldódott...
Csendesen indul a hét a forint piacán, változatlanul 325 körül jár az euró árfolyama. A hét második felében erősödhet fel ismét a mozgás a magyar deviza piacán, péntek reggel inflációs adat érkezik, ami hatással lehet a forintra....
A Facebook egy új digitális pénzes fizetési rendszer alapjait teszi le éppen, már az amerikai szabályozókkal tárgyalnak erről. A digitális pénzzel a Facebook-felhasználók egymás között pénzt küldhetnek és az interneten vásárolhatnak...
1,474 milliárd forintról közel tízszeresére, 13,357 milliárd forintra emelkedett az állami közműcég, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. nyeresége 2018-ban a megelőző évhez képest.
A SET Group mai tájékoztatása szerint a társaság kölcsönszerződést kötött a SET Group két vezető feladatokat ellátó személyével, Huszár Péter Tamás igazgatósági elnökkel és Orbók Ádám stratégiai igazgatóval. A SET Group...
Londonba érkezik hétfőn Donald Trump. Az amerikai elnök állami látogatáson, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként tölt el három napot a brit fővárosban. Közvetlenül érkezése előtt diplomáciai szabályokat sértve nyilatkozott a brit belpolitikáról és a brexitről.
A Duna House bejelentette, hogy a társaság május 28-a és május 31-e között 353 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a munkavállalói résztulajdonosi program céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság május...
Vasárnap sem tudtak lemerülni a mentőegységek a Hableány roncsaihoz, hétfőn reggel újra próbálkoznak a búvárok. A Duna szombaton ugyan tetőzött Budapestnél, de a vízszint továbbra is magas, a sodrás pedig még mindig igen erős. Közben...
Önmagában is szenzáció az, hogy Ferenc pápa Csíksomlyón mondott szentbeszédet. Ne feledjük ugyanis, személyesen ő döntött arról, milyen programokat iktassanak romániai, illetve erdélyi útjába. Tudta, hogy a magyarok számára mennyire jelentős ez a helyszín. (belföld)
Májusban 57,9 pont lett a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke. Az mutató bőven a növekedést jelző 50 pont feletti tartományban maradt, sőt, a friss adatnál utoljára 2018 elején láthattunk nagyobbat. A bmi ígérete szerint...
Talányos kérdés, hogy a múlt vasárnapi európai parlamenti választások hazai eredményének lesz-e bármilyen közvetlen hatása a magyar gazdaság kilátásaira. A NER kampányának érvanyaga között még az utolsó pillanatokban is az szerepelt - remélhetőleg ebben a formában utoljára -, hogy azért illett a Fideszre szavazni, mert "a bevándorláspárti vezetés t
A globális kereskedelmi háborús félelmek és növekedési kilátások romlása együttesen aggasztja a befektetőket, az irányadó európai részvényindexek eséssel indították a hét első napját, a negatív hangulatban a magyar tőzsde is lejjebb...
Lassan ideje lenne új nevet találni az Európát – így Magyarországot – orosz olajjal ellátó csőnek. Legalábbis, ahogy mondani szokás, ha ilyen a Barátság, nem kellenek ellenségek. Talán időszerűbb lenne a Botorság-, Bolondság-, esetleg az Átverés elnevezés. Nálam legalábbis a jelenlegibe nem fér bele, hogy barátaink rozsdásodást okozó anyagot juttat
A fővárosban számos zseniális vendéglátóhely várja a turistákat, az érdeklődőket, de ha az ember nemcsak egy jót akar enni, hanem az is fontos számára, hogy otthonos, meghitt és dizájnos környezetben élje meg a gasztro élményt, akkor érdemes alaposabban körülnéznie. Sokan rajonganak a magyaros konyháért, ugyanakkor az idelátogatók szeretik, hogy ná
A Hotel Napfény nem a tóparton állt, nem volt strandja, nem volt étterme, sem éjszakai mulatója, a szobákban nem volt sem televízió, sem telefon. Afféle mostohagyereknek számítottunk a siófoki szállodák második vonalában. (belföld)
A megelőlegező szocpol idején a vállalt gyerekek nagyjából negyede nem született meg - írja a Napi.hu a Pénzügyminisztériumtól közérdekű adatigénylés útján hozzájutott adatok alapján.
A fővárosban számos zseniális vendéglátóhely várja a turistákat, az érdeklődőket, de ha az ember nemcsak egy jót akar enni, hanem az is fontos számára, hogy otthonos, meghitt és dizájnos környezetben élje meg a gasztro élményt, akkor érdemes alaposabban körülnéznie. Sokan rajonganak a magyaros konyháért, ugyanakkor az idelátogatók szeretik, hogy ná
Milyen élelmiszeripari szektorokban jelent meg a külföldi tőke a kilencvenes évek végére? Miért nem a borászatban vagy a sütőiparban, hanem inkább a cukor, a növényi olaj vagy a keményítő gyártásában szereztek pozíciókat? Valószínűleg azért, mert utóbbiak voltak a legnagyobb koncentrációval bíró ágazatok, azaz ezen ágazatokban remélhették a legnagy
Egy finom bor, egy lágyabb tónusú fröccs elfogyasztására mindig találni alkalmat. De milyen ételek mellé válasszuk a különböző típusokat? A LIDL legfrissebb akciós újságjában nem csak kedvére válogathat az italok közül, de tippeket is kaphat, milyen ízek mellé milyen italt érdemes választani! Ezentúl számos nyári kiegészítővel, szabadidő- és sportr
A Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint a befektetők még mindig alulbecslik a kereskedelmi háború globális gazdaságra gyakorolt kockázatát, még úgy is, hogy a május volt eddig az év legrosszabb hónapja az amerikai részvénypiacnak...
Az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
A 2021-től szigorodó energetikai szabványok alaposan átformálhatják az új építésű házak és lakások piacát. Az életbelépő rendelet szerint az épület úgynevezett primer energiaigényének (fűtés és használati melegvíz előállításának...