Mától jegyezhető a minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító, egyszerű konstrukciójú, könnyen elérhető és adómentes Magyar Állampapír Plusz – jelentette be Varga Mihály az új megtakarítási formát bemutató sajtótájékoztatón.
Nem túl jó a tőzsdei hangulat, a már több fronton dúló kereskedelmi háború mellett Trump politikai nyomásgyakorlásra is használja befolyását Európában. Az euró és a német részvények ezt meglepően jól tűrik. Borulhat a német koalíció, de a szocialisták kitaláltak valamit a vezetési válság kezelésére.
Korrekciót hozott a május a tőzsdéken, a magyar tőzsdén is, mindegyik hazai blue chip árfolyama esett az elmúlt hónapban. A forgalom közben felpörgött, áprilishoz képest legalábbis, az év második legnagyobb forgalmú hónapja volt május...
Zártkörű kötvénykibocsátást hajt végre az Alteo Nyrt., amelyet részben a 2019 júliusában lejáró kötvényprogramjának refinanszírozására, valamint további növekedési terveinek támogatására és általános vállalatfinanszírozási célokra kíván felhasználni. A zéró kupon típusú kötvényeket 3 éves futamidővel, 3,99 százalékos éves kamatnak megfelelő hozamma
Már idén is többet költöttek a családok támogatására, mint korábban bármikor. Hazánk az élvonalban van a költségvetés négy százalékát meghaladó ráfordítással, ami jövőre tovább emelkedik.
Egy olyan darura vár a dunai munkát irányító Terrorelhárítási Központ, ami a Duna jelenlegi vízállása mellett nem fér el a hidak alatt, tehát várni kell a folyam alacsonyabb vízállására. Az összefogás: magyar-koreai-norvég-osztrák-cseh.
Hamarosan kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi vezetője Magyarországon. Szeptember 12-én, az ország legfontosabb pénzügyi vezetőit felvonultató Business and Finance konferencián kerül ugyanis átadásra a Portfolio és a Credit Management...
A Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József befolyása alatt álló Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. közel 362 millió forintos adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti (ebitda) profitja háromszor nagyobb, mint 2017-ben.
Hamarosan kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi vezetője Magyarországon. Szeptember 12-én, az ország legfontosabb pénzügyi vezetőit felvonultató Business and Finance konferencián kerül ugyanis átadásra a Portfolio és a Credit Management...
Holnap beterjeszti az Országgyűlésnek Palkovics László az Akadémiáról szóló törvény módosítását, és a kormány nem hátrál: kiszervezik a kutatóhálózatot az MTA-tól, szeptembertől - ezt az atv.hu-nak adott villáminterjúban mondta az innovációs miniszter. Palkovics szombaton is egyeztetett Lovász László MTA-elnökkel, és a tervek szerint ma is fog.
Az elmúlt hónap korrekciót hozott a Budapesti Értéktőzsdén, de az előző időszak intenzív emelkedése után ez nem meglepő, pláne, hogy Amerikában, és a főbb európai piacokon jelentősen csökkentek az árak az év első négy hónapjában zajló páratlan fellendülés után. A BUX 42 520 pontról 40 904 pontig csökkent, a részvényforgalom 260,3 milliárd forint vo
Az országban jelenleg 831,8 kilométeren van elrendelve árvízvédelmi készültség. A Duna Budapesten már több mint 70 centit apadt a tetőzése óta, a tiszai árhullám továbbra is tetőzik - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.
Komoly és érdekes vita zajlik a magyar közéletben a konzervativizmus mibenlétéről és mai gyakorlatáról. Az elmúlt hetekben jelent meg Körösényi András és Mándi Tibor írása a Válasz Online-on, amely amellett, hogy színvonalas olvasmány, állatorvosi ló is. A magyar konzervatív politika ugyanis – hiába várják ezt a szerzők – soha nem fog megfelelni má
Halad a Hableány-roncs felkutatása, a nehézbúvárok el tudtak lépni a létrától a mederben. Nemzetközi és belföldi összefogás a dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó kiemeléséért. Tudósításunk a TEK sajtótájékoztatójáról!
A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné. A kormánynak az év végéig kell felülvizsgálnia a 2017 végén visszavont kormányhatározatot és elkülöníteni az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges négymilliárd forintot - írja a
Első alkalommal vehették át az MNB Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézmények a mai ünnepélyes díjátadón. A leginkább környezettudatost...
Még nem dőlt el, hogy a hajótestből próbálják kiemelni a holttesteket, vagy a hajót a testekkel együtt emelhetik ki a vízből – derült ki Hajdu János TEK főigazgató és a koreai nagykövetség közös, nemzetközi sajtótájékoztatóján. (Belföld)
Izrael rakétacsapásokat mért tegnap hajnalban a dél-szíriai katonai állásokra, jelentette a szíriai állami média. A támadásban meghalt három szíriai katona.
Kivételes beszédet tartott a Brain Baron Jordan Peterson, amihez a hely szelleme, a hatalmas, érdeklődő tömeg és Budapest varázslatos városa is hozzájárult – írja a Jeffrey A. Tucker amerikai közgazdász és libertárius megmondóember, aki szintén a jövőfesztivál vendége volt.
Prosztatagyulladás gyanúja esetén mindenképp fel kell keresni urológust, vagy házi módszerekkel, vény nélküli gyógyszerekkel is kezelhető? Mi a prosztatagyulladás rutin kezelési eljárása? Mitől függ a kezelés módja, milyen szempontokat mérlegel az urológus? Mit tehet a beteg a gyógyulásáért? Cikkünkből kiderülnek a válaszok.
A környezetbarát technológiák alkalmazása iránt elkötelezett üzletlánc az NKM Mobilitás Kft.-t választotta elektromobilitási partnerének. A két vállalat idén májusban 33 e-töltő fokozatos kiépítéséről és üzemeltetéséről állapodott meg, amelyeket a Spar vásárlói 17 áruháznál tudnak majd igénybe venni. A közös e-töltő–hálózat első állomását már júniu
A Huawei értékesítheti a tenger alatti távközlési kábelüzletágát, miután az optikai távközlési hálózati termékeket előállító Hengtong Optic-Electric Co. a kínai tőzsde számára jelezte, hogy 51 százalékos részesedést vásárolna...
A közüzemi szolgáltatások lényeges fogyasztói szükségleteket elégítenek ki, az ezen ügyekkel kapcsolatos jogviták a fogyasztók széles körét érintik, hiszen valamilyen formában minden háztartás érintett, erre tekintettel az elvárható...
Története során másodszor, de ismét Hollandiában vásárol saját hasznosításra szélenergiát az amerikai Microsoft. A technológiai óriás most 15 évre kötött le 90 megawatt (MW) termelési kapacitást egy tengeri szeles "mammutnál", hogy a felhőszolgáltatása energiaellátását bizotsítsa.