A 2020-as költségvetésben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat, mint az idén. 2010-hez képest a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal több jut jövőre.
A családvédelmi és a gazdaságvédelmi akcióval összhangban jövőre is folytatódik az adó- és adminisztráció csökkentés – ezt tartalmazza a kedden az Országgyűlés elé kerülő jövő évi adótörvényről szóló javaslat.
Miután az MNB nem kötelező érvényű, de erős nyomásgyakorlásnak tűnő ajánlással szabályozta újra az ingatlanalapok piacát, két héttel ezelőtt megállt, majd csökkenésbe fordult az alapok növekedése. Elvileg új sorozatokat hozhatnak majd létre, ezek már várhatóan nem lesznek olyan népszerűek. A legnagyobb alapok jelenleg nem fogadnak új befektetéseket
Több mint 648 milliárd forint a tartalék a jövő évi büdzsében, az idei előirányzott 381 milliárd forint után, az előre nem látható kockázatok kezelésére és az év közben felmerülő kormányzati intézkedések forrására - derül ki az Országgyűlésnek szerdán benyújtott költségvetési törvényjavaslatból.
Ha az akne vagy az akne talaján kialakuló hegesedés befolyásolja társas kapcsolatait vagy önértékelését, kérdezze meg bőrgyógyászát a lehetséges kezelésről, illetve arról, hogyan lehet a hegeket eltüntetni.
Ami a környezetvédelemnek jó hír a vendéglátóiparnak sajnos a legkevésbé sem. Az Európa Parlament megszavazta bizonyos egyszer használatos műanyag termékek betiltását 2021-től. A tiltólistára került eszközökről született döntés...
Jövőre mintegy 5,78 milliárd forintot biztosít a központi büdzsé a pártok és alapítványaik gazdálkodására a kedden benyújtott költségvetési törvényjavaslat alapján.
Az olajár a májusi hatalmas esés után júniusban sem tud talpra állni, az elemzők szerint a mostani bizonytalan helyzeten, inkább annak van nagyobb valószínűsége, hogy mérséklődni fognak az árak.
Sem neki, sem az általa vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak nincs már szerepe a Sorsok Háza koncepciójának kialakításában. (Belföld)
Az AKKO Invest (korábban Plotinus) arról adott tájékoztatást, hogy az egyik nagytulajdonosa 12 050 darab törzsrészvényt adott el tőzsdén kívüli ügylet keretében. Az AGY69 AG a mai napon 12 050 darab részvényt adott tőzsdén kívüli...
Javában tart az elrendelt azonnali patkányirtás a fővárosban, de még mindig rengeteg téves bejelentés érkezik az irtást végző RNBH Konzorciumhoz. Áprilisban a bejelentések több, mint negyede volt vaklárma.
A Porsche Hungaria Volkswagen márkája is benevezett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója versenyre. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 modellt jelölte.
A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a "pumpáló tapasz", amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz - számolt be a róla a BBC News kedden.
Az Országgyűlésnek kedd délután benyújtott költségvetési javaslat szerint az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) jövő évi előirányzata 2681,4 milliárd forint, szemben az idei 2442 milliárddal.
A Pénzügyminisztérium büdzséje csökken ugyan, de a családok támogatására jelentős összeg jut. Az egészségügyre jövőre többet költenek, míg a sportra nagyjából hasonló összeget, mint idén.
Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden, miután enyhültek a kereskedelmi viták és a világgazdasági növekedés lassulása miatti félelmek.
Az amerikai kormány a kubai utazásokra vonatkozó újabb korlátozásokat jelentett be kedden azzal az indokkal, hogy a szigetország felforgató szerepet játszik az amerikai kontinensen.
Benyújtotta az Országgyűlésnek a hazai kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosítási javaslatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A babaváró támogatásra több mint húszmilliárd forintot, a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására pedig tízmilliárd forintot szán a kormány jövőre - derül ki a 2020-as költségvetési törvényjavaslatból, amelyet kedden délután tettek közzé az Országgyűlés honlapján.
Benyújtotta kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának leválasztását célzó törvényjavaslatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). (Belföld)
Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden, miután enyhültek a kereskedelmi viták és a világgazdasági növekedés lassulása miatti félelmek.
Az Európai Unió tiszta energiarendszerre való áttérést szolgáló intézkedéscsomagja, a Clean Energy Package azért is fontos, mert Kína vagy az Egyesült Államok is komoly eredményeket érte a megújuló technológiák terén, amely nyomás alatt tartja az európai döntéshozókat - mondta a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című konferenci
A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) 10 milliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Potápi Árpád János a város trianoni emlékművénél mondott beszédében hozzátette: a 20. század a magyarság számára vesztes évszázad volt, de a 21. század győztes lehet.
Az ellenzék még annál is nagyobb bajban van, mint egy évvel ezelőtt volt – Lánczi Tamás szerint ezt lehet kiolvasni az európai parlamenti választás eredményeiből. A XXI. Század Intézet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, az EP-választás legfőképpen az európai államok belpolitikájára volt hatással.