Az EP-választás óta eltelt egy hét alatt az elemzők, politológusok már úgy szétszedték az egyetlen parlamenti helyet szerző, a politikai lejtőn lefelé száguldó Magyar Szocialista Pártot, hogy ahhoz sokat hozzátenni nem lehet. A párt kétségtelenül mélypontján van, s ha továbbra is maga alatt vágja a fát, könnyen követheti az egykori rendszerváltó al
Ma meg minek öltözöl ki? – mordult Puporka Mátyás feleségére, Pupurkáné Batka Jolánra, aki a három ünneplője közül épp a középsőt készült felvenni. Egy lila blúzról és a hozzá tartozó szoknyáról volt szó, amit olyankor szokott hordani, ha közepes méretű megtiszteltetés elé nézett. A pedagógus napi tantestületi összejövetelt ilyennek saccolta. (bel
Az adatokat böngészve keresem az elemi logika nyomait a hazai stadionépítési mámorban. A könnyebb megértés érdekében – a lényeget szemernyit sem torzító – kerekített számokat használok. (belföld)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, a befektetőket továbbra is a növekedési kilátások romlása, továbbá a kereskedelmi háborús félelmek aggasztják, a magyar tőzsde minimális erősödéssel...
Lehet, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének legszembetűnőbb eredményévé nyilvánítható a budapesti Városliget 2019-es átalakulása. Az egykor zöldellő, fákkal, virágokkal, pihenőpadokkal, kikapcsolódási lehetőségekkel telített kellemes közterületről sikerült kitiltani az embereket. Nem direkt törvényekkel, hanem a legnagyobb alattomossággal: a f
Két éve kötött szerződést a MÁV és az Volán a vasúti közlekedés buszos pótlására, ez alapján viszik most buszok az utasokat a Budapest-Hatvan vonalon is.
Járműhiba miatt nem jár az 1-es villamos Zugló vasútállomás és a Puskás Ferenc Stadion között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden reggel a Facebook-oldalán.
Az energiavállalatoknak adott esetben olyan lépéseket is be kell vállalniuk a fenntartható, körforgásos gazdaság kiépítése érdekében, amelyek rövid távon akár sérthetik is a saját értékesítési érdekeiket, azonban hosszabb távon...
Az ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült a Magyar Nemzet. Békés megyében például felkeresik a piacokon...
A német kormány meghosszabbítja az elektromos meghajtású autók vásárlását ösztönző programját, amellyel akár 4000 euró (1,3 millió forint) támogatást lehet szerezni új elektromos autó vételéhez - jelentették be pénteken Berlinben.
Egy nappal az Eb-selejtezőkre készülő fociválogatott edzőtáborba vonulása előtt megházasodott a csapat támadója, Holman Dávid. A lagzi sztárvendége Kis Grófo volt.
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos futamidőn 15,01-15,01 milliárd forint értékben kötött üzletet, míg...
Hangfelismerésen és mesterséges intelligencián alapuló, automatikus ügyfélszolgálati rendszert fejleszt a Citi Izraelben - derült ki az amerikai nagybank tel-avivi innovációs fórumán. Automatizálnák ezen kívül a big data feldolgozását...
Olajtársaságból műanyagfeldolgozó címmel a MOL elnök-vezérigazgatójával készített interjút Németország vezető gazdasági lapja, a Handelsblatt Budapesten. Az NRGreport-ban, a későbbiekben teljes terjedelmében megjelenő interjúban Hernádi a jövőbe mutató fejlesztések kapcsán kiemelte, hogy a petrolkémia szakterületén specialisták kívánnak lenni, vala
Mivel a kormány kiszolgálja a külföldi – jellemzően német – tőke érdekeit, ezeknek a szereplőknek az érdekében áll a jelenlegi kormányzat fennmaradása, így nagyjából azt csinál amit akar.
A napelemes beruházások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről határozott a kormány, illetve arról is, hogy felülvizsgálja a naperőművek termőföldeken való telepítésére vonatkozó jogszabályokat.
Jókora erősödéssel kezdte a hetet a magyar deviza az euróval szemben, így lassan nem a 330-as rekordgyenge árfolyamra, hanem a 320-as szintre lehet érdemes figyelni. A héten az EKB csütörtöki kamatdöntése hozhat mozgást a piacon, akárcsak...
Szerdán állítják a bíróság elé Dortmundban azt a 41 éves szomáliai migránst, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy 50 társával együtt 2012-ben az Arab-tengeren elfoglaltak egy olajszállító hajót, és annak legénységét túszul ejtették.