2019. június 6. csütörtök

jún. 6
16:27
Varga Mihály elmondta, mikorra áll készen Magyarország az euró bevezetésére (Infostart)
A Figyelőben a pénzügyminiszterrel, a HVG-ben pedig a Nemzetközi Sajtóintézet elnökével olvashatnak interjút.
jún. 6
16:27
A közigazgatás ajtaján kopogtat a mesterséges intelligencia (vg.hu)
Magyarország világszinten is az elsők között tervezi a közigazgatási adatvagyon hasznosítását mesterséges intelligenciákkal.
jún. 6
16:29
Nem kap több uniós pénzt a cseh miniszterelnök cége (vg.hu)
A cseh állam egyelőre nem fizeti ki az Agrofert holdingnak a 2017 februárja után megítélt uniós mezőgazdasági támogatásokat.
jún. 6
16:30
Az Afrikai Unió felfüggesztette Szudán tagságát (HírTV)
Azonnali hatállyal felfüggesztette az Afrikai Unió (AU) Szudán tagságát, amíg egy civil átmeneti kormány nem alakul az országban.
jún. 6
16:30
70 milliárdnyi követelést értékesített az OBA (Portfolio)
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) több mint 25 éves történetében először értékesítette egyes felszámolási eljárásokban fennálló hitelezői követelését. A követelést az Indotek csoport vette át 71,7 milliárd forintért...
jún. 6
16:30
Rétvári elárulta, szerinte mibe érdemes fektetni (ATV)
"Megéri az oktatásba fektetni" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Fejér megyei Válon, ahol a dunaújvárosi tankerületi központ uniós fejlesztéseinek projektzáró rendezvényét tartották.
jún. 6
16:30
Újabb skandallum a FIFA háza táján (Azenpenzem)
.
jún. 6
16:30
Hajóbaleset: előkészítik a roncs kiemelését (Igényesférfi.hu)
A búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják rögzíteni a roncsot.
jún. 6
16:30
Wagner Péter: Egyre több terrorizmusért elítélt szélsőséges fog visszatérni a közéletbe (Képmás)
Franciaországban 2018-ban negyven, terrorizmusért elítélt embernek járt le a börtönbüntetése, Nagy-Britanniában mintegy nyolcvannak.
jún. 6
16:32
Szijjártó Péter telefonon beszélt a román külügyminiszterrel (HírTV)
Nyomatékosan kérte, hogy a csütörtöki úzvölgyi rendezvények kapcsán a román fél ne adjon teret a provokációknak.
jún. 6
16:33
Adatokat törölt telefonjáról a dunai hajóbalesetért felelős szállodahajó kapitánya (BorsOnline)
A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Megerősítették továbbá azt a sajtóhírt, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.
jún. 6
16:33
Molesztálásügyi bejelentőrendszert hoz létre a katolikus egyház (Infostart)
Már őszre felállhat a magyar katolikus egyházmegyékben az a rendszer, amelyen keresztül bejelenthetik a gyermekmolesztálásokat - hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június eleji nyári ülésén.
jún. 6
16:33
Rétvári: Megéri az oktatásba fektetni (hirado.hu)
A kormány kiemelten fontosnak tartja az iskolai környezet fejlesztését – fogalmazott Rétvári Bence.
jún. 6
16:36
Rekordévet zárt az Euronics (ProfitLine)
Az idén 30 éves Euronics műszaki áruházlánc rekord évet zárt tavaly, 25 százalékkal növelte adózott eredményét, amely így 404 millió 875 ezer forintra emelkedett - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
jún. 6
16:36
A Volkswagen elektromos töltőpontokkal borítaná be Európát (Portfolio)
A Volkswagen nagyszabású töltőtelepítési tervekkel állt elő: 36 ezer töltőpontot akarnak létrehozni 2025-ig, egy 250 millió eurós beruházás keretében. A németek igyekezete nem véletlen, a következő években valóságos elektromos autó...
jún. 6
16:36
Nazarbajev nélkül próbál boldogulni Kazahsztán (USAracing)
Hét jelölt jelezte indulását a kazahsztáni elnökválasztáson, amelyre vasárnap kerül sor. Az első az egyenlők között a jelenlegi, ideiglenes államfő, Kaszim-Zsomart Tokajev.
jún. 6
16:36
Hétvégén berobban a nyár: de azért a kötelező napi zápor nem marad el (Pénzcentrum)
A pünkösdi hosszú hétvégén szárazabb, napsütéses, meleg idő lesz. Helyenként akár 32 fokig is melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Pénteken több órára kisüt a nap. Napközben...
jún. 6
16:36
Volt csapattársa nem érti Vettel viselkedését (m4sport.hu)
Mark Webber úgy érzi, a német pályafutása válaszút előtt áll.
jún. 6
16:36
A Trónok harca sztárja felpofozta a műsorvezetőt adás közben (Glamour)
Ez bizony fájhatott!
jún. 6
16:36
Hajóbaleset: előkészítik a roncs kiemelését (Könyves Magazin)
A búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják rögzíteni a roncsot.
jún. 6
16:36
Bond minden eddiginél keményebb ellenféllel találta szemben magát: a munkavédelmisekkel (BorsOnline)
A kiadó köti az ebet a karóhoz: tudják tartani a bemutató dátumát.
jún. 6
16:36
A pasidnak van egy lány barátja? 5 tipp, hogy jóban legyetek (Spabook)
Aki azt mondja, hogy nem létezik fiú-lány közötti barátság, még nem volt olyan szerencsés, hogy megtapasztalhasson egy őszinte, plátói kapcsolatot...
jún. 6
16:42
Újraválasztották a Fifa elnökét, másnap korrupció miatt őrizetbe vették az alelnökét (444.hu)
A szintén újraválasztott Ahmad Ahmad, az afrikai futballszövetség elnökeként használhatott fel több 100 ezer dollárt magáncélra.
jún. 6
16:42
Nagy István: Komoly döntések előtt áll a gabonavertikum (AQUA)
Az irányok meghatározásánál figyelembe kell venniük a klimatikus változásokat, a piaci igényeket, ugyanakkor számolniuk kell azzal is, hogy generációváltás zajlik az ágazatban.
jún. 6
16:42
Szijjártó Péter: A román fél ne adjon teret a provokációknak (USAracing)
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt román kollégájával, és nyomatékosan kérte, hogy az úzvölgyi rendezvények kapcsán tegyen meg mindent a fizikai atrocitások elkerülése érdekében.
jún. 6
16:42
Tour de Hongrie a sportág magyar zászlóshajója (HírTV)
A 40. Tour de Hongrie kedden siófoki prológgal kezdődik, és vasárnap székesfehérvári befutóval zárul.
jún. 6
16:42
Nagyon menő: mozognak a diákok a debreceni gimisek tablóján (SzMo)
Igazi 21. századi tablót készítettek a Fazekas Mihály Gimnázium 12. C osztályos tanulói.
jún. 6
16:48
„Győzni akarok, de nem csak az előválasztáson” (Igényesférfi.hu)
Karácsony Gergely Kálmán Olga jelöltségére reagált.
jún. 6
16:51
Új rendszert tesztelnek a HÉV-en (Infostart)
Tesztjelleggel csütörtöktől online is vásárolható kiegészítő jegy a szentendrei (H5) HÉV vonalára; az új lehetőség először csak a vonal Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszán érhető el - közölte a MÁV Start Zrt.
jún. 6
16:51
Tisztogatásba kezdett a YouTube, törlik a gyűlöletkeltő csatornákat (Kreatív Online)
Az új irányelvek már tiltják a vallási vagy faji megkülönböztetést és a felsőbbrendűséget hirdető tartalmakat.
jún. 6
16:51
AB: nem alaptörvény-ellenes a hajléktalanok büntetése (Alternatív Energia)
De a szankciók alkalmazásakor „fokozott körültekintéssel” kell eljárni. (Belföld)
jún. 6
16:54
NB I bombahír: Böde Dániel visszaigazolt a Paksi FC-hez -Videó (Sport365)
A támadó hét idény után búcsúzik a Ferencvárostól, és visszatér nevelőegyesületéhez.
jún. 6
16:54
Köböl Anita bugyiban mutatta meg alakját (Life)
Retusálás nélkül.
jún. 6
16:57
Százezreket hagy az állam a négygyerekes anyáknál - itt vannak a feltételek (Menedzsment Fórum)
A négygyermekes anyáknak a jövő évtől életük végéig nem kell szja-t fizetniük - a jövő évi adócsomagból kiderülnek az intézkedés részletei és a jogosultság feltételei is. A KSH adatai és a költségvetési törvényjavaslat számai között bányászva kiderül az is, mennyi pénzt hagy az állam az anyáknál - ahogy az adókedvezményeknél lenni szokott, megint a
jún. 6
17:00
Leopárd végzett egy kétéves gyermekkel Dél-Afrikában (ATV)
A személyzet egyik tagjának kétéves kisfiát ölte meg egy leopárd a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban - közölte az intézmény a honlapján.
jún. 6
17:00
Román nacionalisták támadtak rá az úzvölgyi temetőt védő civilekre (hirado.hu)
Botrányos jelenetek zajlottak délután az úzvölgyi katonai temetőnél, amely köré élőláncot vontak székelyföldi civilek és politikusok.
jún. 6
17:00
Székelyföldi civilek és közszereplők élőláncot vontak a sírkert elé (USAracing)
A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben.
jún. 6
17:00
Szörnyű családi tragédia, lesújtó hírt kapott a magyar sztárénekes (Ripost)
Nemrég még arról számoltunk be, hogy hamarosan nagypapa lesz. A sors azonban máshogy rendelte...
jún. 6
17:00
Minitornádó söpört végig Székelyföldön (Ripost)
Ebben az évben szokatlanul sok tornádó jelent meg Romániában. Ezúttal Székelyföldön kaptak lencsevégre egy látványos mini tornádót.
jún. 6
17:00
Jól tejelnek a hazai tehenek (vg.hu)
Az elmúlt évben európai uniós forrásból 21,2 milliárd forint támogatás érkezett a tejágazatba, amit a magyar kormány 15,5 milliárd forinttal egészített ki.
jún. 6
17:00
Meghalt a börtönben Szita Bence gyilkosa (Life)
Tényleges életfogytiglani börtönbüntetését töltötte.
jún. 6
17:02
Merész fotósorozat került fel a netre a szexi magyar énekesnőről (Ripost)
Újra borzolja a kedélyeket a sztárénekesnő, akiről pikáns felvételek készültek.
jún. 6
17:02
Valóságos csoda, ezt találta egy férfi a pápalátogatás alatt (Ripost)
A pap is meglepődött, amikor kinyitotta a borítékot. A zsákmány sorsa egyelőre nem dőlt el.
jún. 6
17:02
Komoly égési sérüléseket szenvedett egy forgatáson a magyar énekes (Life)
Ez okozta a bajt.
jún. 6
17:03
Így kap gázt jövőre Magyarország (Infostart)
Az Oroszországgal csütörtökön megkötött megállapodások nyomán a magyar ipar működtetéséhez és a lakások, házak fűtéséhez szükséges gázmennyiség részben már fizikailag, részben szerződések alapján 2020-ra rendelkezésre áll - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződések aláírása után a Szentpétervári Nemzetközi Gazdaság
jún. 6
17:03
Azonnal megölte a férjét az idős asszony, miután rajtakapta, hogy pornót néz (BorsOnline)
Kissé túlzottan komolyan vette vallási elhivatottságát a 69 éves Patricia Hill. A n�
jún. 6
17:06
Zugló holnaptól maga kezdi meg a patkányirtást (ProfitLine)
Pénteken kezdődik Zuglóban az a patkányirtás, amit a képviselő-testület döntése alapján rendelt meg a Bábolna Bio Kft-től az önkormányzat. A munkára azért került sor, mert a testület nem találta kielégítőnek a fővárosi patkányirtásért felelős konzorcium munkáját.
jún. 6
17:06
Karácsony: A DK jelöltje azt hittem, én leszek (ATV)
Minél több jelölt és program indul az ellenzéki főpolgármester-előválasztáson, annál nagyobb legitimitása lesz Tarlós István egyetlen kihívójának - mondta Karácsony Gergely csütörtökön, arra reagálva, hogy Kálmán Olga televíziós újságíró a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával, de független jelöltként részt kíván venni az elővoksoláson.
jún. 6
17:06
Szétázik a zuglói könyvtár, sorsközösségben a helyi MSZP pártirodával (Háziállat)
A folyamatos májusi esőzések alaposan próbára tették a zuglói könyvtár épületét. A 24.hu-nak nyilatkozó olvasó szerint eső idején
jún. 6
17:06
Az Afrikai Unió felfüggesztette Szudán tagságát (444.hu)
Addig, amíg egy civil átmeneti kormány nem alakul az országban.

Keresés