2019. június 6. csütörtök

jún. 6
7:09
Furcsa dolog derült ki Mona Lisa mosolyáról (Infostart)
Szinte biztosan "erőltetett" a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának - állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését.
jún. 6
9:12
Kihalás fenyegeti a csimpánzokat (Adó1százalék)
Egyre kisebb erdei „szigetekre” szorítja vissza a csimpánzokat az emberi terjeszkedés és a vadászat – figyelmeztettek neves primatológusok egy németországi konferencián. (Zöldzóna)
jún. 6
9:45
A gödörásás kora (Adó1százalék)
Bosszant az az értelmetlen építkezés, ami miatt az Alkotmány utca végét lezárták. Ugyanúgy bosszant, mint amikor a Szabadság téren felállították a hamis gábrieles emlékművet, aminek semmi más értelmet nem tudott adni a hatalom, mint azt: mi ártatlanok vagyunk a múlt század közepének bűnös döntéseiben. Most pedig „kiássuk” a száz éve meghozott tragi
jún. 6
10:18
Ötvenezernél is több műanyagrészecske jut évente a szervezetünkbe (Adó1százalék)
Évente fejenként átlagosan legalább 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg az emberek és hasonló mennyiséget be is lélegeznek egy új tanulmány szerint. (Tudomány)
jún. 6
10:51
120 aligátort engedtek szabadon Kínában (Adó1százalék)
A világ egyetlen mesterséges keltetőbázisáról a vadonba küldtek 30 hím és 90 nőstény hüllőt. (Zöldzóna)
jún. 6
12:12
2050-re vége lehet a ma ismert emberi civilizációnak – figyelmeztet egy friss tanulmány (SzMo)
Jelenleg afelé haladunk, hogy visszafordíthatatlanná váljon a klímaváltozás.
jún. 6
12:30
Heti 20 összeszedett műanyagszemét a tandíj egy indiai iskolában (Adó1százalék)
Új megközelítést alkalmaz egy észak-indiai iskola az országot elárasztó műanyaghulladék kezelésének problémájára, a diákok az otthonukban, környezetükben lévő műanyaghulladék begyűjtésével kapnak az ingyenes oktatást az intézményben. (Zöldzóna)
jún. 6
13:36
Ritka jávorantilop született a Debrecenben (Adó1százalék)
Héttagúra bővült a debreceni állatkert jávorcsaládja. (Zöldzóna)
jún. 6
14:03
Megdöbbentő dolog derült ki az emberi teljesítményről (Infostart)
Az emberi állóképesség kulcsa, az energiafelhasználás végső határát állapították meg amerikai kutatók. Érdekes adatok derültek ki a maratont futókról, a hosszú sportversenyek résztvevőiről és a várandós nőkről.
jún. 6
14:09
Újraindítanák a Marson fúrás közben megrekedt robotvakondot (Adó1százalék)
Új tervet dolgoznak ki a Marson fúrás közben megrekedt robotvakond újraindítására. (Tudomány)
jún. 6
15:15
Kétféle bölényborjú is született Nyíregyházán (Adó1százalék)
Két borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark európai (Bison bonasus) és amerikai (Bison bison) bölénycsordája. (Zöldzóna)
jún. 6
17:27
Meglepő dolgok derültek ki az emberi energiafelhasználásról (Adó1százalék)
Az emberi állóképesség kulcsa, az energiafelhasználás végső határát állapították meg amerikai kutatók egy 4828 kilométeres futás, a Tour de France kerékpárverseny és más sportesemények elemzésével. (Tudomány)
jún. 6
22:18
A kínai „csodatorony” lehet a megoldás a légszennyezés elleni harcban (SzMo)
A 60 méter magas légtisztító torony egyelőre jól szuperál.

Keresés