2019. június 6. csütörtök

jún. 6
8:03
200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdák tavasszal (Menedzsment Fórum)
Csak a gabonák tavaszi vetésterülete majdnem 100 ezer hektárral csökkent idén az előző évihez képest.
jún. 6
8:03
Semjén vadászegyesülete főszerkesztővé teheti Kovács Zoltánt (Alternatív Energia)
A legalább 50 milliárd forintos vadászati "világkiállításnak" feltétlenül kell egy újság is. (Belföld)
jún. 6
8:03
Most republikánus szenátoroknak lett elege Trumpból (Kripto Akadémia)
Ritkán tapasztalt ellenállást mutatnak republikánus szenátorok Donald Trump elnök azon tervével szemben, hogy vámmal sújt minden, Mexikóból érkező importterméket. (Külföld)
jún. 6
8:06
Horror Budapesten: a fia talált rá a kutyák által szétmarcangolt idős nőre (Blikk)
Kutyák marcangoltak halálra egy 93 éves nőt Budapesten: az idős asszony a nyakán és a fején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
jún. 6
8:06
2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel lesz több (ProfitLine)
Kormányzati célkitűzés, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel legyen több az országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa szerdán Dunakeszin.
jún. 6
8:06
Ha azt hitted Wenger után nem lehet rosszabb az Arsenal, tévedtél (444.hu)
Unai Emery határozott elképzelésekkel érkezett az Arsenalhoz, de ezek közül szinte semmit sem tudott megvalósítani, miközben a Wenger-éra utolsó évéhez képest is gyengébb lett a csapat.
jún. 6
8:06
Magyar sajt kerül a francia piacra (Márkamonitor)
Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Savencia  Fromage & Dairy Magyarország Zrt. Egy új, korszerű gyártósor vásárlásával, idén szeptemberétől újabb kapacitásbővítésre kerülhet sor a vállalat veszprémi üzemében. Az új üzemcsarnok fejlesztése is ütemezetten halad, a megújult kutatás-fejlesztési közpon
jún. 6
8:06
Kunhalmi Ágnes: A Fidesz hirtelen mozdulattal elnapolta a bizottsági vitát (Tiszta Jövő)
Mi, ellenzéki képviselők sem tudtuk elmondani az álláspontunkat.
jún. 6
8:06
Győrffy Ákos: Térey János emlékére (Könyves Magazin)
Olyan kaliberű költő, mint Térey János, ritkán tűnik fel az irodalmi univerzumban. Az ilyesmi tényleg azonnal látszik, noha részben megmagyarázhatatlan. Térey János saját nyelvet hozott létre, amely egyszerre volt modern (olykor szándékoltan, ironikusan trendi) és erősen a tradícióba ágyazott. Egész egyszerűen a „ma” nyelvét beszélte, írta. Isten v
jún. 6
8:06
Montenegróban jártam: 5 ok, amiért ide érdemes neked is idelátogatnod (Spabook)
Montenegrót egyre többen kezdik felfedezni, nem csak a környező országok lakói, hanem a nagyvilág számos pontján élők is. Néhány évvel ezelőttig...
jún. 6
8:09
Bruttó 400 ezret is megkereshetnek a diákmunkások idén nyáron a Balatonon (Privátbankár)
A vendéglátást is sújtó munkaerőhiány nyomja a béreket. A munkaadók a nyugdíjasokra is számítanak.
jún. 6
8:12
Növekedett a magyar bortermelés (Agrofórum)
Magyarországon 392 ezer tonna borszőlőt szüreteltek 2018-ban, ebből 3,75 millió hektoliter bor készült. Az unió bortermelése 182,3 millió hektoliter volt 2018-ban. Emelkedett a hazai borfogyasztás is – derül ki a Naik Aki jelentéséből.
jún. 6
8:15
Varga Mihály: itthon is lehet nyaralni (Privátbankár)
Mondta a pénzügyminiszter a 325 forintos euróárfolyamra.
jún. 6
8:15
Bencsik Attila: nem túlzsúfolt a Duna, de a sétahajózás nem a szállodahajóké (Infostart)
A Magyar Hajózási Országos Szövetség alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a szabályok be nem tartása okozta a Hableány tragédiáját. A szállodahajóknak szerinte meg kellene tiltani, hogy sétajáratként üzemeljenek.
jún. 6
8:18
Kivárással indul a nap az európai tőzsdéken (Portfolio)
Kivárás látszik a piacokon ma reggel, az európai tőzsdéken kis elmozdulásokkal indult a nap az EKB kamatdöntése előtt. A BUX tegnapi záróértékén kezdte a napot, a blue chipek közül egyedül a Richter esik.Zuhan a Renault 2019.06.06 10:03Megütötték...
jún. 6
8:18
Lemásolná a megismételhetetlen sorozatot a 13 éves dartsos (Sport365)
Egy elképesztő rekordot már megdöntött.
jún. 6
8:21
Bruttó 400 ezret is megkereshetnek a diákmunkások idén nyáron a Balatonon (Menedzsment Fórum)
A vendéglátást is sújtó munkaerőhiány nyomja a béreket. A munkaadók a nyugdíjasokra is számítanak.
jún. 6
8:23
Varga Mihály a forintárfolyamról: itthon is lehet nyaralni (Menedzsment Fórum)
Mondta a pénzügyminiszter a 325 forintos euróárfolyamra.
jún. 6
8:24
Megrohamoztak egy iszlám szélsőséges börtönt, és 90 foglyot szabadítottak ki (ATV)
Több mint kilencven embert szabadított ki az iszlám szélsőségesek börtönéből az afgán kormányhadsereg Afganisztán északnyugati részén - közölte csütörtökön a Pazsvok afgán hírügynökség.
jún. 6
8:24
Szerinted hány éves ez a nő? Nem annyi, amennyinek tippelnéd (Femcafe)
Elárulta trükkjét, mitől van ilyen jó formában.
jún. 6
8:30
Az egész országban zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztetnek (Háziállat)
Szerdán és csütörtökön többfelé alakulnak ki zivatarok, szinte hazánk bármely pontján kell a megjelenésükre számítani.
jún. 6
8:30
Mit vegyünk első autónak? Egyáltalán létezik olyan? (Autónavigátor)
Az autózás elkezdése kapcsán legtöbbször a jogosítvány megszerzésétől, illetve annak macerájától félnek az emberek. Pedig autót választani sem könnyű. Utóbbihoz adunk néhány tippet.
jún. 6
8:30
Király Viktor őszintén beszélt a féltékenységről (Femcafe)
Két év után jegyezte el kedvesét.
jún. 6
8:36
Páva Zsolt tíz év után nem indul újra a pécsi polgármesteri székért (Alternatív Energia)
A fideszes politikus egy korábbi olimpiai bajnok vízilabdázót ajánlott polgármester-jelöltnek maga heelyett. (Belföld)
jún. 6
8:36
Kormányváltás Dániában - győzött a baloldal, de ők is kisebbségben kormányozhatnak (Kripto Akadémia)
Egypárti kisebbségi kormányt akar alakítani, Mette Frederiksen, a szocialisták vezetője. Ő lehet az ország második női kormányfője. (Külföld)
jún. 6
8:36
Enyhe emelkedés várható a főbb részvénypiacokon (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a figyelem az Európai Központi Bankra (EKB) irányul, amely megpróbál lökést adni a gyengélkedő euróövezeti gazdaságnak.
jún. 6
8:36
Patai Mihály: ki kell vezetni a tranzakciós illetéket (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi kapcsolatépítését tartja legfontosabb feladatának a jegybank új alelnöke, Patai Mihály. A Világgazdaságnak elmondta: jegybankárként is a tranzakciós illeték kivezetése mellett érvelhet, de ez nem lesz...
jún. 6
8:36
Nézze meg, kinek ajánlotta fel segítségét Hosszú Katinka (ATV)
Több mint egy hónapja jelent meg egy videó egy lányról, aki állami gondozottból lett kick-boksz bajnok. Az Index által készített portréból kiderült, hogy Zsiga Melindáról szülei lemondtak, így három nevelőcsaládnál nőtt fel. Ebben ez élethelyzetben, a sport jelentette számára az önterápiát. Most Melinda posztolta ki Facebook-oldalán, hogy a videó m
jún. 6
8:36
Megható: Varga Viktor ezt készítette a hajóbaleset áldozatainak emlékére (Femcafe)
Nagyon szép gesztus tőle.
jún. 6
8:36
5+1 frizura, ami nem igényel túl sok törődést, mégis szuperül néz ki (Spabook)
Olyan frizurára vágysz, ami jól néz ki, de mégsem igényel túl sok törődést, fodrászt és figyelmet? Szerencsére van pár szuper fazon és szín,...
jún. 6
8:39
Vári Attilát ajánlja polgármesterjelöltnek a Fidesz pécsi csoportja (Infostart)
Vári Attila korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét ajánlja Pécs polgármesterjelöltjének a Fidesz pécsi csoportja a párt országos testületei felé.
jún. 6
8:42
Az afgán hadsereg civileket szabadított ki az iszlám szélsőségesek börtönéből (HírTV)
Több mint kilencven embert szabadított ki az iszlám szélsőségesek börtönéből az afgán kormányhadsereg Afganisztán északnyugati részén.
jún. 6
8:42
Tud még tovább menni a forint? Holnap reggelre kiderül (Portfolio)
Az utóbbi napokban komolyabb erősödést mutatott a magyar deviza az euróval szemben, így 321,5 körül indul a csütörtöki kereskedés. A következő egy napban jöhetnek az izgalmak a piacon, hiszen ma az EKB kamatdöntésére, holnap pedig...
jún. 6
8:42
Egy évtizede dolgozik ezen az üzleten Zidane (Sport365)
Van olyan álom, amit sosem lehet feladni.
jún. 6
8:42
A hekkerek hamarosan képesek megmondani, hogy mit írunk – csak a billentyűk hangjaiból (ATV)
Kutatások szerint a telefonba íráskor keletkező hanghullámok lehallgathatók és dekódolhatók. Az okostelefon-technológia egyre növekvő kifinomultságának köszönhetően a hekkerek hamarosan képesek lehallgatni és elemezni a gépelés hangjait – és kitalálják, hogy pontosan mit írunk az eszközön.
jún. 6
8:42
Fenntartható fejlődés a reklámokban (Márkamonitor)
A Kantar Media az Európai Fenntarthatósági Hét apropóján megnézte, hogy Magyarországon melyek azok a cégek, akik a fenntarthatósági fejlődést támogató terméket hirdetnek, vagy reklámjaikban kiemelt értékként jelenítik meg a fenntarthatóságot vagy a környezettudatosságot. A kreatívok vizsgálatakor az idei év első 4 hónapját vették górcső alá, a rekl
jún. 6
8:48
Szúnyoginvázió: rég nem látott vérszívóáradat lepte el a Szigetközt (Blikk)
Évek óta nem látott szúnyoginvázió van Szigetközben.
jún. 6
8:48
Varga szerint nem kell külföldön nyaralni, ha túl gyenge a forint (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter érdekes kijelentést tett a Figyelőnek adott interjújában az euró/forint árfolyam és a külföldi nyaralás összefüggéséről. A lényeg, hogy nem muszáj külföldön nyaralni. A Figyelő újságírója azt...
jún. 6
8:50
Nagy megszorítást vár el már idén az olasz kormánytól az Európai Bizottság (Portfolio)
Nagy költségvetési hiánycsökkentést kell végrehajtania már idén és majd jövőre is az olasz kormánynak ahhoz, hogy elkerülhesse a kilátásba helyezett túlzott deficit eljárást - erősítette meg az olasz La Republicának adott nyilatkozatában...
jún. 6
8:51
Nagy rendőrségi ellenőrzésre kell készülni (Infostart)
Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban csütörtökön, a nemzetközi útátjárós biztonsági napon - közölte a MÁV.
jún. 6
8:54
Orosz-magyar egyeztetés indul a szennyezett olajról (Portfolio)
Megbeszélést kezd Magyarországgal a szennyezett orosz olaj ügyében Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter - idézte a tárcavezetőt a Reuters. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közlése alapján Szijjártó Péter külgazdasági...
jún. 6
8:54
Bruttó 400 ezret kereshet a Balatonon egy konyhai diákmunkás, mégis óriási a munkaerőhiány (SzMo)
A mai fiatalok közül sokan nem bírják a szokásostól eltérő időbeosztást és azt, ha 40-45 fokos hőségben kell dolgozniuk - mondta a Magyar Nemzetnek egy szakember.
jún. 6
8:57
Orbán pánikban – ezért könyörögte magát vissza a németekhez (Privátbankár)
Viharfelhők gyülekeznek Európa egén, legyen az az olasz politikai és pénzügyi helyzet, a rendezetlen Brexit, avagy a lopakodó kereskedelmi konfliktus Washingtonnal. Értesülésünk szerint Orbán az utóbbi hetekben rendkívül pesszimista lett az európai növekedési kilátásokat illetően és ezzel összefüggésben aggódik a hazai gazdasági dinamika fenntartha
jún. 6
9:03
Visszavett a lendületből a magyar ipar (Privátbankár)
A márciusi 8 százalék után 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés.
jún. 6
9:03
Hatalmas veszély a Balatonnál, várják a megmentőket (Infostart)
Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak - írta a Magyar Nemzet.
jún. 6
9:06
MÁV: országos ellenőrzést tartanak a vasúti átjárókban – Itt a közlemény (Blikk)
Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban csütörtökön, a nemzetközi útátjárós biztonsági napon – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
jún. 6
9:06
Mi várható ma a hazai tőzsdén? (ProfitLine)
Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
jún. 6
9:06
Varga Mihály a drága euróról: itthon is lehet nyaralni (Pénzcentrum)
Itthon is lehet nyaralni - lényegében ennyit válaszolt Varga Mihály arra a kérdésre, mikor érdemes eurót váltania a külföldre utazó magyaroknak a 325-ös árfolyam mellett. A miniszter arról is beszélt, szerinte 2022-re teljesülhetnek...
jún. 6
9:06
Moszkvában tudják hogyan kell építkezni - Nálunk is követendő példa lehet? (Portfolio)
Most ért véget a Graphisoft éves nemzetközi konferenciája Las Vegasban, a KCC (Key Client Conference reimagine) ahol többek között építészek, mérnökök, és BIM menedzserek azért gyűltek össze, hogy a saját projektjeiket, tapasztalataikat...
jún. 6
9:06
Divat, praktikum, sportosság – az új Mercedes-AMG CLA 35 Shooting Brake (Auto Pult)
A Mercedes-Benz elsőkerékhajtás-alapú kompakt modellcsaládjának negyedik 35 AMG tagjaként mutatkozott be a Kecskeméten készülő puttonyos Mercedes-CLA 35 Shooting Brake (az A 35, az A 35 szedán, valamint a ‘sima’ CLA 35 után). Az újdonság a sorozat legpraktikusabb és egyben legdögösebb tagja.

Keresés