„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- közölte Facebook-oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, egy időben azzal, hogy sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga.
A 25-szörös válogatott labdarúgó elmondta: játszani akar, de nem negyedórákat. – A kevesebb lehetőség nekem kevés. Többet érzek még magamban – tette hozzá.
A Magyar Energetikai Hivatal korábbi elnöke, Horváth Péter veszi át az operatív irányítást a Mátrai Erőműnél. Erről a társaság június 21-ére összehívott rendkívüli közgyűlése dönt.
A kormányváltó hangulatot gerjeszti, hogy a múlt héten nyilvánosságra került az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg vele kapcsolatban.
A jelenleg zajló, forradalmi változásokat eredményező energiaátmenet nem az első a történelemben, és a korábbi forradalmi technológiai újítások eddig teljes egészében át tudták venni a korábbi funkciókat. Miközben a megújuló energiaforrások technológiájában, árában és telepítésében forradalom következett be, a konvencionális kapacitások telepítése
Cikkünk frissül! Kálmán Olga elindul a főpolgármester-jelölti előválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával – jelentette be csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Dobrev Klára. (Belföld)
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (Euipo) becslései szerint 11 gazdasági ágazatban a hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz - közölte az Euipo az MTI-vel csütörtökön.
A Károlyi-palota a magyar irodalom, a Bajza utcai épület a magyar írók háza lesz – emelte ki a sajtótájékoztatón Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A csoportokból senki sem esik ki, de a torna olimpiai kvalifikációs esemény, hiszen az első helyezett kijut Tokióba. Ma 18.30-kor Kanadával zárjuk a csoportkört.
Somos András soha nem gondolta, hogy valaha is lesz tetoválása, ám miután a megalakulás éve után 22 évvel focicsapatával idén megnyerték a második bajnoki címet, rátetováltatta a lábára az Istenhegy FC logóját.
Egy éve került a menedzsment tulajdonába a MET-csoport. Míg a társaság stratégiáját nem módosította érdemben, a tulajdonosváltás jelentős szemléletváltozást hozott a MET-nél - fogalmazott Lakatos Benjamin, a MET-csoport alapítója, vezérigazgatója és többségi tulajdonosa a Portfolio-nak adott interjúban. Elmondása szerint a társaságnál tavaly év vég
Dobrev Klára azt mondta: Kálmán Olga egész pályafutásával azt demonstrálta, hogy lehet nyíltan és következetesen szemben állni az Orbán-rendszerrel. (Belföld)
Emelkedett tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredménye, így 50 milliárd forintos osztalékot tudott fizetni a jegybank a költségvetésnek. Ugyanakkor a profit legnagyobb része még mindig a devizatartalék átváltásából származik, anélkül...
Nem kívánt nyilatkozni Tarlós István arról, hogy a DK Kálmán Olgát indítja a főpolgármester-választáson, a főpolgármester annyit mondott munkatársunknak: “a helyzetről nincs véleményem”. Sajtófőnöke szerint “egy bohózat, egy vicc”, ami az ellenzéki oldalon folyik.
Erről a történetről – Hitler haláláról - senki sem gondolná, hogy a történelem megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik, hiszen a második világháborúnak, szorosabban a náci Harmadik Birodalom főszereplőinek már feldolgozhatatlan terjedelmű irodalma van. Mégis: a francia újságíró, Jean-Christophe Brisard és az orosz-amerikai filmes, Lana Parshina oly
A román versenytanács jóváhagyta az Extreme Digital Zrt. és az eMAG webáruházat birtokló Dante International SA egyesülését. A versenytanács közleménye szerint az egyesülés nem akadályozza a szabad versenyt. A dokumentum emlékeztet...
Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják be a gyermekeknek - nyilatkozta az országos tisztifőorvos. Müller...
Szinte hihetetlen, de az Audi első Allroad modelljei youngtimer korba léptek: az akkori Audi A6 Avant alapjaira épített első Allroad 1999-ben, vagyis az Audi most ünnepli 20 éves évfordulóját a világszerte töretlen népszerűségnek örvendő, széles felhasználási területen helytálló modellnek. A megemlékezés nem is lehetne stílusosabb: az ingolstadtiak
Eddig az ember a természettel küzdött, most saját természetével kell megküzdenie - idézte Áder János köztársasági elnök Gábor Dénes Nobel-díjas magyar fizikust.
Tajvan hivatalosan kérvényezte az Egyesült Államoktól több mint száz harckocsi, valamint légvédelmi és páncéltörő rakéták megvásárlását - jelentette be a tajvani védelmi minisztérium.