Egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva szombaton, egy héttel azután, hogy egy tengerjáró egy kisebb turistahajóval ütközött össze az egyik hajóállomáson.
Pénteken jelent meg Péterfy Gergely új, A golyó, amely megölte Puskint című regénye. Az AEGON-díjas szerző szerint nincs más esélyünk a túlélésre, mint kinevetni a hatalom és az erőszak nyelvét beszélőket, hogy jelezzük: átlátunk rajtuk, előlünk nem lehet elbújni! Beszélgetésünkben a rómaiak éppúgy szóba kerültek, mint a Dunakanyar. (Nyitott monda
Legjobb magyarként Hosszú Katinka két arany- és egy ezüstérmet nyert szombaton az úszó Mare Nostrum-sorozat monte-carlói nyitóállomásának szombati napján.
Bár a kormány a 2024-es pályázat visszavonásáról döntött, nem került le végleg a napirendről a világjátékok rendezése, a létesítmények pedig sorra megépülnek. (Fővárosi Negyed)
Egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva szombaton, egy héttel azután, hogy egy tengerjáró egy kisebb turistahajóval ütközött össze az egyik hajóállomáson.
Vasárnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,8-as (nagyon erős) UV-B sugárzás várható a Dunántúlon - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20...
A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux. Csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. A kivizsgálás és a megoldás lehetőségeiről dr. Vida Zsuzsanna szomnológus főorvos beszélt.
Egyre egyenlőtlenebb a Kárpát-medence csapadékeloszlása; hol aszályok, hol villámárvizek, felhőszakadások jelentkeznek. A károk kialakulásában három tényező játszik szerepet, és a laikusoknak is lenne dolga az ügyben - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Pálvölgyi Tamás, a BME Környezetgazdaságtan Tanszékének a docense.
Legjobb magyarként Hosszú Katinka két arany- és egy ezüstérmet nyert szombaton az úszó Mare Nostrum-sorozat monte-carlói nyitóállomásának szombati napján.
A Ferencváros története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját, ugyanis a szombati fináléban 10-10-es döntetlent követően ötméteresekkel 14-13-ra legyőzte a címvédő Olympiakoszt.
Felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta szombaton Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivő.