2019. június 12. szerda

jún. 12
22:02
Hosszú és Késely újabb aranyakat szedett össze (Sport365)
Nem csak ők hozták az érmeket.
jún. 12
22:06
Több tízmillió forintba kerülhetett a Hableány kiemelése (Alternatív Energia)
A mentéssel járó egyéb munkálatok pedig tovább növelhették a költségeket. Az állam a katasztrófa felelősére terhelheti a végső összeget.
jún. 12
22:06
Trump Kim Dzsong Unt védi saját hírszerzése ellenében (Kripto Akadémia)
Miután kiderült, hogy az észak-koreai diktátor idegméreggel meggyilkolt féltestvére a CIA informátora volt, az amerikai elnök elhatárolódott saját hírszerzésétől.
jún. 12
22:06
A Fed döntésére vár a dollár (ProfitLine)
Az amerikai részvények legutóbbi brutális ralija megtorpant a szerdai kereskedési napon, amihez hozzájárult az is, hogy megállt az amerikai állampapírok hozamcsökkenése. Az amerikai állampapírhozamok már korábban elértek egy lokális mélypontot, és úgy néz ki, hogy itt – legalábbis egy időre – vége a hozamcsökkenésnek, és vége az Usdjpy esésének is,
jún. 12
22:06
Hollandiában jobban adóztatnánk a multikat (Portfolio)
Szakértői bizottság felállításáról döntött szerdán a holland parlament, hogy ennek tagjai jelentést készítsenek a multinacionális nagyvállalatok fokozottabb adóztatásának lehetőségeiről. Számos multicég adómérséklés céljából...
jún. 12
22:06
5 sírva röhögős vígjáték, ha szereted a jó minőségű humort (Spabook)
A vígjáték sokak szemében a filmszakma mostohagyereke, pedig nem kell rögtön igénytelen és együgyű poénokra, vagy válogatott gusztustalanságokra...
jún. 12
22:12
Szenvednek az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Nem volt kedvező a befektetői hangulat az amerikai tőzsdéken, mindhárom vezető részvényindex a negatív tartományban zárt. Közben az olaj árfolyama is méreteset esett.Nem volt fordulat 2019.06.12 22:04A nyitás után nem sokkal elszenvedett...
jún. 12
22:18
Ránkrugta az ajtót a nyár: A legmagasabb fokú riasztást adták ki (Biztosító Magazin)
Probléma, hogy hirtelen jött a hőhullám, mert a szervezet nehezebben alkalmazkodik ahhoz - mondta Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
jún. 12
22:24
Megvan, hol folytatja Griezmann (Sport365)
Az Atlético vezérigazgatója vallott.
jún. 12
22:24
Probléma, hogy hirtelen jött a hőhullám (Háziállat)
Probléma, hogy hirtelen jött a hőhullám, mert a szervezet nehezebben alkalmazkodik ahhoz - mondta Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
jún. 12
22:24
Erdogan: Moszkva remélhetőleg júliusban leszállítja az Sz-400-as légvédelmi rendszert (444.hu)
Ankara a rakétarendszer későbbi közös gyártásának ígéretét is megkapta Moszkvától az adásvételi szerződés aláírásakor.
jún. 12
22:26
Hőhullám: Szerdától hőségriasztás van érvényben (Háziállat)
Szerdától hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedd délután az Mti-vel. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés vasárnap éjfélig lesz érvényben.
jún. 12
22:36
Határozott fellépésre és piacvédelemre van szükség az európai acélipar érdekében (ProfitLine)
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés mindenben támogatja az Euroferr kezdeményezését az uniós acélpiac hatékonyabb védelmének érdekében. Az európai gyártókat tömörítő érdekvédelmi szövetség a napokban felszólította az Európai Unió illetékes döntéshozóit, hogy lépjenek fel hatékonyabban az uniós acélipar védelmének érdekében.
jún. 12
22:36
Új helyen rendezik az idei VOLT fesztivált - Ezért döntöttek így a szervezők (Femcafe)
Szerdán jelentették be az új helyszínt.
jún. 12
22:36
5+1 mérföldkő, amit apróságnak gondolsz, de sokat jelent a közös jövőtökre nézve (Spabook)
Lehet, hogy túl vagytok már egy-két szokásos párkapcsolati buktatón, sőt már olyan fontos pillanatokat is megéltetek együtt, mint az első csók,...
jún. 12
22:42
Áder: Minél gyorsabban klímabaráttá kell alakítani a világgazdaságot (Igényesférfi.hu)
Magyarország klímapolitikai helyzete egyáltalán nem olyan kedvezőtlen, mint azt sokan gondolnák – mondta a köztársasági elnök.
jún. 12
22:48
A győzelemhez szerencse is kell, DE Ekkora? (Sport365)
Erre a gólra még sokáig emlékezni fogunk
jún. 12
22:48
A biztonsági öv használatára is figyel a szupertraffipax, nem csak a gyorshajtókra (SzMo)
Élesben működik már ez a funkciója is.
jún. 12
22:54
Egyiptomban 296 embert elítéltek, többeket az elnök elleni merényletkísérlet miatt (444.hu)
A vádlottak a nevük elhallgatását kérő biztonsági vezetők szerint 22 terrorsejthez tartoztak.
jún. 12
22:54
Dunai hajóbaleset: nem került elő újabb holttest a Hableányból (Igényesférfi.hu)
Továbbra is négy dél-koreai utast keresnek.
jún. 12
23:06
Rejtély: A Hableány roncsában akár további áldozatok is lehetnek (Biztosító Magazin)
Lehetnek még áldozatok a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajóban, ám ezt a vizsgálatot már nem a Terrorelhárítási Központ, hanem a rendőrség végzi el - közölte a TEK főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
jún. 12
23:06
Az intim együttlétek ideális száma egy héten – A szakértők szerint (Spabook)
Elöljáróban csak annyit, hogy nyilvánvalóan nincsenek elvárt számok, már, ami a szexet illeti, hiszen ez mindenkinél egyéni. Mi a következőkben...
jún. 12
23:12
Belletti ünnepelt és élre állt az esztergomi Bazilikánál (Sport365)
Izgalmasan alakul a Tour de Hongrie.
jún. 12
23:12
Egyedül is belevágnának az atomerőmű-építésbe a románok (NRGreport)
A Nuclearelectrica nevű román állami atomenergetikai társaság készen áll arra, hogy "önmagában" is belevágjon a cernavodai atomerőmű egy új reaktoregységének megépítésébe, amennyiben a kínai CGN-nel nem sikerülne véglegesíteni a megállapodást - mondta az energiaügyi tárca államtitkára, Doru Visan.
jún. 12
23:24
Épül kétezer vendégmunkás konténervárosa Tiszaújvárosban, a Mol gigaberuházásán (NRGreport)
Már épül az ideiglenes lakópark Tiszaújvárosban, ahol a korábban felröppent hírek szerint háromezer török vendégmunkást szállásolnának el. A Mol Petrolkémia Zrt. 1,2 milliárd eurós (durván 390 milliárd forintos) óriásberuházásán fognak dolgozni, és elhelyezésükre egész konténervárost hoznak létre. A tervek ambiciózusak, a régió egyik legnagyobb veg
jún. 12
23:36
Élőben közvetítették, ahogy négy rendőr is fegyvert fog egy térdelő, fegyvertelen, fekete férfira (444.hu)
A nő a felvételen könyörög a rendőröknek, hogy rakják már el a fegyvereiket, még rá is közelít az egyik rendőrnőre, aki egy nagy, távcsöves lőfegyvert fog rá.
jún. 12
23:36
5+1 legnagyobb baki, amit elkövetünk a csirke elkészítésekor (Spabook)
Te is előszeretettel főzöl és sütsz csirkét, mert gyorsan megvan, miközben isteni finom ételeket készíthetsz a felhasználásával? Noha ez tény,...
jún. 12
23:48
Négyjátszmás magyar vereség Ausztriában (Sport365)
Ezzel eldőlt, hogy a csapat nem juthat a sorozat döntőjébe.
jún. 12
23:57
Egyesek nyugtával, mi Nádai Anikó tökéletes dekoltázsával dicsérjük a napot (Blikk)
Dekoltázst villantott Nádai Anikó.
jún. 12
23:57
Szülés után az anya valami furcsát lát újszülöttjén: Amikor rájön mi az, sírva fakad (Blikk)
A kisbaba még csak egynapos volt, amikor édesanyja felfedezett rajta valamit…
jún. 12
23:57
A homoknál már csak a bikinis fotók forróbbak: magyar szépségek vették be a Balatont – galéria (Blikk)
Tavaly az időjárás közbeszólt, idén viszont a bikini is le akart olvadni a Magyarország Szépe elődöntőseiről.
jún. 12
23:59
Megkapta: Ezt vágták a rajongók Varga Iza fejéhez (Blikk)
Ilyen tényleg van?
jún. 12
23:59
Riasztás: extrém időjárás jön, pokoli hőségben csapnak le a viharok (Blikk)
Mindenkit fokozott óvatosságra int a meteorológiai szolgálat.

2019. június 13. csütörtök

jún. 13
0:00
Ehhez gyomor kell: Japánban még a halspermát is fogyasztják (Blikk)
Ha azt hitte, hogy a főtt selyemhernyó a legbizarrabb étel, akkor nagyon téved.
jún. 13
0:00
Meghátráltak az orosz hatóságok: az összes vádat ejtették a kábítószer-kereskedelemmel vádolt orosz újságíróval, Ivan Golunovval szemben (Blikk)
Az ügy túl nagy közfelháborodást okozott Oroszországban.
jún. 13
0:00
Nagy bejelentések a Telekom Veszprém kézilabdacsapattól (Blikk)
Három évvel, 2023 júniusáig meghosszabbította David Davis vezetőedző szerződését a Telekom Veszprém - jelentette be a jövő évtől a SEHA Ligában is induló kézilabdacsapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján, ahol a klub jövő évi keretét is ismertették.
jún. 13
0:00
Így lehet konyhakerted palántázás, vetés nélkül (Blikk)
Egy profi konyhakertész tuti tippjei lustáknak.
jún. 13
0:00
Itt a kendőzetlen igazság a Tankcsapdáról - Most bármit kérdezhet Lukács Laciéktól (Blikk)
A Tankcsapda, Magyarország legismertebb rockzenekara lesz a Blikk vendége június 13-án, csütörtökön. A legendás zenekar idén 30 éves jubileumát ünnepli, aki az elmúlt évtizedekről egy könyvet is kiadnak LILIPUT HOLLYWOOD – A KENDŐZETLEN IGAZSÁG címmel.
jún. 13
0:00
Kovászos uborka, kicsit másképp (Hírklikk)
A kovászos uborka a nyár slágere. Ez most a rizses változat. Kenyér nem kell bele, helyette az üvegbe nyers rizst tegyünk.
jún. 13
0:01
Csobot Adél megható vallomása: „Anya éjt nappallá téve dolgozott értünk” (Blikk)
Bármiben számíthat az édesanyjára Csobot Adél (25). Az énekesnő a család.hu-n vezetett blogjában mesél arról, mit éltek át, amikor váratlanul elveszítették az éppen kilencéves Adél édesapját, s hogy Ildikó miként boldogult a lányával és bátyjával, Attilával.
jún. 13
0:03
Kikadtak a rajongók Celine Dion új fotóján: nem fogsz ráismerni, ha meglátod milyen sovány (Blikk)
Már csont és bőr!
jún. 13
0:04
Leszámol a csaló taxisokkal a Google: így már soha többé nem verhetik át (Blikk)
A Google Térkép új funkciója leszámol a csaló taxisokkal. Ha ezt a programot használja, biztos nem lesz csalás áldozata többé.
jún. 13
0:04
Ennyi volt: bezárja szolnoki üzemét Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere (Blikk)
Bezárja szolnoki kénsavgyárát, az egykori Tiszamenti Vegyiműveket az egyik leggazdagabb magyar üzletember, Bige László (61), akinek az érdekeltségei ellen az elmúlt hónapokban több hatósági eljárás és ellenőrzés is indult. A hét végén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felfüggesztette a gyár működését arra hivatkozva, ho
jún. 13
0:04
Alsógatyára vetkőztették Dzsudzsákot a tegnapi győzelmi fiesztán, a nyilatkozata is rendkívül szimpatikus volt (Blikk)
A Wales elleni Európa-bajnoki selejtezős győzelem után a magyar válogatott a csoport első helyére került.
jún. 13
0:04
Sokan megijedtek, pedig csak túlságosan is izgatott lett a kacsáktól ez a tündéri kutyus - nézze, mi történt vele (Blikk)
Bizonyára nem sűrűn látni ilyen reakciót egy kutyától - a spániel annyira izgatott lett a kacsák látványától, hogy teljesen ledermedt.
jún. 13
0:05
Hogy nem vette ezt észre senki? Fura szokása miatt imádják a rajongói Keanu Reevest (Blikk)
Keanu Reeves egyike azoknak a hírességeknek, akik szívesen készít közös fotót a rajongóival, de eddig senkinek nem tűnt fel, mi az amit közben mindenki kedvenc Neoja csinál.
jún. 13
0:06
Budapesti előválasztás: elindult a hivatalos honlap (Hírklikk)
Elindult a budapesti előválasztás hivatalos weboldala. Az aHang által indított honlapon minden fontos információ megtalálható arról, mikor, kik, hol, hogyan vehetnek részt a budapesti főpolgármesteri előválasztáson, kik őrkődnek és miként annak tisztaságán. Június 20. reggel 10 óra és június 26. este 20 óra között zajlik az előválasztás, a szavazat
jún. 13
0:08
Őrület: két békának csaptak hatalmas lagzit Indiában, nem is gondolná, mi állt a különös esküvő hátterében (Blikk)
Indiai Udupiban, Karnataka államban egy társaság hagyományos ceremóniát rendezett két béka számára, azt remélve, hogy házasságuk esőt hoz majd a népre.
jún. 13
0:08
Rendkívüli kormányfői találkozót tartanak Budapesten, erről lesz szó (Blikk)
Rendkívüli kormányfői találkozót tart holnap Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe – írta a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.
jún. 13
0:08
Indul a vadászat a jegyekre: eddig lehet igényelni tikettet a jövő évi foci Eb-re! (Blikk)
― Egy évvel a rajt előtt, szerdán megkezdődött a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság egy hónapig tartó első jegyigénylési szakasza.

Keresés