2019. június 13. csütörtök

jún. 13
21:12
Boris Johnson közelebb került a miniszterelnöki székhez (ATV)
Megtartották a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának első körét, Boris Johnson van az élen. Theresa May nemrég mondott le miniszterelnöki és egyben pártvezetői posztjáról. Az utódlásért tízen szálltak be a versenybe.
jún. 13
21:12
Bekamuzott egy repülőgép-eltérítést, hogy több időt tölthessen a szeretőjével, életfogytiglant kapott (444.hu)
Az indiai üzletember nagyon megjárta.
jún. 13
21:12
Újra misét tartanak a Notre-Dame-ban két hónappal a pusztító tűzvész után (SzMo)
Hívek 'biztonsági okokból' nem lesznek a szertartáson, de azt élőben közvetíti majd az egyik katolikus tévécsatorna.
jún. 13
21:14
Hiába húzódott vissza bunkerébe, Boris Johnson már biztos "miniszterelnöki" döntős (Kripto Akadémia)
A volt külügyminisztert a 313 képviselő több mint harmada támogatta a választás első fordulójában, hárman máris kiestek a versenyből csütörtök délelőtt, miután tíz tory politikus veselkedett neki a hathetes procedúrának. Ennek végeztével, a július 22-én kezdődő héten új frontembere lesz a Konzervatív Pártnak, egyben új kormányfője a szigetországnak
jún. 13
21:15
Sosem keresett még ennyit a Kövér Lászlót reptető cég (Menedzsment Fórum)
Működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly. Köszönhetőe ez főként egy zsíros közbeszerzésnek.
jún. 13
21:18
A Volkswagen vezére 500 felsővezetőjének elárulta, nagy dobásra készülnek a Forddal (Portfolio)
A Volkswagen és a Ford közel áll ahhoz, hogy a jövőben együttes erővel fejlesszenek és gyártsanak elektromos- és önvezető autókat - erről maga Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezére beszélt. Az utóbbi hónapokban folyamatosan...
jún. 13
21:21
Ezt a magyar rendezőt választotta ki Tim Burton (Infostart)
Különleges szereplőválogatást tartott egy magyar cirkuszi rendező Tim Burtonnek a Dumbo című film forgatása előtt. Kristóf Krisztián ezt követően további feladatokat kapott a filmben. A Repülőcirkusz című, jelenleg is futó, budapesti előadás rendezője a részleteket az InfoRádió Aréna című műsorában mondta el.
jún. 13
21:24
Hőségriasztás: pénteken az UV-B sugárzás akár az extrém szintet is elérheti (Háziállat)
A hőség veszélye miatt péntekre már az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 13
21:24
Elképesztő Bentleyt mutatott be egy orosz vlogger (ATV)
Lánctalpas Bentleyt készített magának egy orosz vlogger. A férfi Youtube csatornájának 3 millió 700 ezer követője van, akikkel olyan videókat oszt meg, amelyek a járművek iránti szenvedélyes rajongásáról szólnak. További részletek a videóban.
jún. 13
21:30
Washington keményen üzent Iránnak (Infostart)
Az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek az Ománi-öbölben történt incidensért - jelentette ki washingtoni sajtóértekezletén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
jún. 13
21:30
Gyengén kezdett a magyar női kosárválogatott (Sport365)
Bosznia-Hercegovina ellen lehet javítani.
jún. 13
21:36
Amerika megnevezte, ki a felelős a két tankerhajót ért támadásért (Portfolio)
Az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek az Ománi-öbölben történt incidensért - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A rövid sajtótájékoztatón Pompeo azt hangoztatta...
jún. 13
21:36
Hol a híres árérzékenység? Hiába drágább, az utánvétben hisz a magyar (Pénzcentrum)
Még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetési eszköz a magyar online vásárlók körében, 84 százalékuk leginkább utánvéttel, készpénzben szeret fizetni annak ellenére, hogy a webáruházak átlagosan négyféle fizetési lehetőséget...
jún. 13
21:36
Többfunkciós nappalik: rendezd be dolgozónak, étkezőnek és hálószobának (Spabook)
Kisebb lakásokban gyakran előfordul, hogy a hely szűke miatt nincs egy kifejezett nappali – a legnagyobb szobát általában vagy hálószobának,...
jún. 13
21:48
Kinevezte új edzőjét a Kisvárda (Infostart)
A korábbi magyar válogatott Miriuta Lászlót nevezték ki a Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.
jún. 13
21:48
Meredeken emelkedik a kőolaj ára (ATV)
Meredeken, 3 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a kőolaj világpiaci ára csütörtökön, miután az olajtankerek elleni feltételezett támadások híre elhomályosította azt a tényt, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb havi jelentésében rontotta a globális kereslet alakulására vonatkozó idei előrejelzését, és "jelentős lefe
jún. 13
21:48
A BRFK huszonhat órán keresztül vizsgálta a Hableányt Csepelen (Biztosító Magazin)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság huszonhárom munkatársa huszonhat órán át vizsgálta a dunai hajóbalesetben érintett, kedden a vízből kiemelt Hableány szemléjét - közölte a BRFK csütörtökön a honlapján.
jún. 13
21:48
Vizes hajjal, ruhája alját felhúzva pózol Salma Hayek szuperszexi képén (SzMo)
A színésznő ezzel a dögös képpel nosztalgiázik az Instagramon.
jún. 13
21:48
Több mint ötszáz növényfaj halt ki az elmúlt 250 évben a Földön (SzMo)
A növények kétszer olyan gyors ritmusban tűnnek el a Föld élővilágából, mint az állatok.
jún. 13
21:54
Vádat emeltek a volt szudáni államfő ellen (Könyves Magazin)
A korrupció mellett a rendkívüli állapot bevezetése miatt is vádolják.
jún. 13
22:00
Állatkínzás miatt indult nyomozás az Állatkertben agyonütött teknős ügyében (ATV)
Állatkínzás miatt indított nyomozást az Állatkertben agyonütött teknős ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség csütörtök este a honlapján.
jún. 13
22:00
Már csak három dél-koreait keres a Rendőrség – újabb áldozatot azonosítottak (Biztosító Magazin)
A Hableány sétahajó balesetének újabb áldozatát azonosították - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a honlapján.
jún. 13
22:03
Elképesztő helyen bukkant fel a kihaltnak hitt állat (Infostart)
Visszatért a "halálból" a nagy bermudai szárazföldi csiga: miután negyven éve kihaltnak hitték, élő példányokat találtak egy hamiltoni sikátorban.
jún. 13
22:06
Öt megyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat (ProfitLine)
Péntektől tűzgyújtási tilalom lép életbe fokozott erdőtűz kockázat miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 13
22:06
Megfoszthatják Vuelta-győzelmétől Cobót (Sport365)
Egy büntetést már kiróttak rá.
jún. 13
22:06
Az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek a tankereket ért támadásért (444.hu)
Mike Pompeo szerint az alkalmazott fegyverek és a támadás kifinomult módszerei is erre utalnak.
jún. 13
22:06
Így még nem láttad: Naomi Campbell anyaszült meztelenre vetkőzött (Femcafe)
Szó szerint felrobbantotta az internetet az új fotójával.
jún. 13
22:06
5 dolog, ami miatt minden férfi stresszel a párkapcsolatában (Spabook)
Kapcsolatban élni csodálatos, de azért tény, hogy még a legerősebb párok is megélnek stresszes időszakokat. Sőt, talán nem is sejtenéd, de...
jún. 13
22:12
A képen látható nő gyilkolta meg a teknősbékát az Állatkertben (Biztosító Magazin)
Állatkínzás miatt indított nyomozást az Állatkertben agyonütött teknős ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség csütörtök este a honlapján.
jún. 13
22:18
Washington: Teherán parancsára támadtak meg hajókat az Ománi-öbölben (Kripto Akadémia)
Mike Pompeo iráni szabotázsakciót sejt az Ománi-öbölben történt robbanások mögött. Pontosan egy hónappal ezelőtt a Hormuzi-szorosban történt hasonló incidens.
jún. 13
22:18
Ankara nem mond le az orosz légvédelmi rendszerről az amerikai figyelmeztetés miatt (ATV)
Törökország nem mond le az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer beszerzésével kapcsolatos döntéséről a múlt heti amerikai figyelmeztetés miatt - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter csütörtökön Ankarában francia hivatali kollégájával, Jean-Yves Le Driannal tartott közös sajtótájékoztatóján.
jún. 13
22:18
Megtalálták Frida Kahlo eddig ismert egyetlen hangfelvételét Mexikóban (SzMo)
Eddig csak összetéveszthetetlen arcát ismertük Frida Kahlónak. Most megismerhetjük a szerencsétlen sorsú mexikói festőbálvány hangját is.
jún. 13
22:24
Derült égből olimpia (Sport365)
Pedig nem is igazán tudott készülni a fiatal magyar kalapácsvető.
jún. 13
22:36
Élvonalban a hazai ipar növekedése (ProfitLine)
Az ipari termelés idén áprilisi növekedésében Magyarország a régió éllovasai közé került, ami az ország 2010-től zajló ipari dimenzióváltásának sikerét jelzi - mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye szerint.
jún. 13
22:36
Fideszes jelölt lesz Klausmann Viktor (Igényesférfi.hu)
A volt tévés személyiség Gyöngyös város polgármesteri címéért száll harcba.
jún. 13
22:36
Ismét lesújthat Tutankhamon átka egy londoni árverés miatt? (SzMo)
Akár diplomáciai bonyodalmat is okozhat Nagy-Britannia és Egyiptom között az az ókori szobortöredék, amelyet a Christie’s tervez árverésre bocsátani.
jún. 13
22:36
Déjà vu: mi történik valójában, amikor megtréfál az agyad? (Spabook)
Ez az érzés az, ami az emberek 60­-80 százalékánál már előfordult, nagy  valószínűséggel természetes folyamat. És ez az érzés az, amitől...
jún. 13
22:38
Üljön háttal a Velencei-tónak! (Igényesférfi.hu)
Nem megfelelő az irány.
jún. 13
22:48
A klímaváltozásban az embernek alapvető szerepe van (Háziállat)
Juhász Árpád szerint a Föld tengelyének apró elmozdulása is „hihetetlen klímaváltozást” okozhat.
jún. 13
22:54
Fölényes diadallal negyedszer bajnok a Berettyóújfalu (Sport365)
Azért nem volt teljesen sima az út.
jún. 13
22:54
Kockakővel ütötték agyon az Állatkert görög teknősét (Könyves Magazin)
A képen látható 20-25 év körüli nőt gyanúsítják.
jún. 13
23:00
A Professzorok Batthyány Köre is megszólalt az MTA ügyében (Igényesférfi.hu)
Értékelésük szerint a kutatóintézetek és a kormányzat közötti bizalom hiánya árt a kutatómunkának.
jún. 13
23:06
Engedélyezték a Konzum és az Opus Global egyesülését (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elfogadta a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. egyesüléséhez szükséges egyenértékűséget, amivel minden feltétel teljesült ahhoz, hogy június 30-val létrejöjjön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ötödik legnagyobb vállalata - közölték a társaságok az MTI-vel.
jún. 13
23:06
Egyszerűen nem enyhül az ingatlandrágulás Magyarországon: ki vár még ki? (Pénzcentrum)
A nagyon erős évkezdet után a szezonalitásnak megfelelően alacsonyabb mozgás volt az ingatlanpiacon májusban, ám az ingatlanárak emelkedése ennek ellenére sem enyhült. A vidéki panellakások négyzetméterára éves viszonylatban 46-52 százalékot...
jún. 13
23:06
5+1 dolog, amit 30 éves korodig meg kell tenned – Hányat pipálhatsz már ki? (Spabook)
Én amolyan „soha nem késő” típus vagyok, azonban vannak dolgok, amiket érdemes minél előbb kipróbálni – hiszen ahogy múlnak az évek, úgy...
jún. 13
23:12
Román-magyar tárgyalások lesznek az úzvölgyi temető ügyében (Igényesférfi.hu)
A Honvédelmi Minisztérium azt írta: a megjelölt helyen és időpontban ott lesznek, hogy a magyar álláspontot képviseljék.
jún. 13
23:18
Felpofoztak egy kenyai képviselőnőt a parlamentben, majd még jól ki is gúnyolták a nőket (444.hu)
Erre az összes képviselőnő egységesen kivonult a parlamentből.
jún. 13
23:24
A világ idei legjobbjával nyert Coleman (Sport365)
Wagner-Gyürkés Viktória is megmérette magát a Gyémánt Ligában.
jún. 13
23:24
Meghalt egy magyar fogoly egy bécsi rendőrségi fogdában (444.hu)
Az éjszakai ellenőrzésen még egészségesnek tűnt, reggelre halott volt.
jún. 13
23:30
Így módosítja az internet az agyunkat, különösen a gyerekek vannak veszélyben (SzMo)
Az internet a sokféle információ párhuzamos befogadására ösztönzi agyunkat. A tudósok szerint azonban nem lehet szellemi kapacitásunkat a végsőkig kizsákmányolni.

Keresés