A pajzsmirigy rosszindulatú folyamatai ritkán fordulnak elő - az összes rosszindulatú daganat kevesebb mint 1 százaléka, az endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai között azonban a leggyakoribb. A pajzsmirigydaganatok nagy többsége jól kezelhető betegség.
Eddig 92 ország sportolói adták le nevezésüket az októberben sorra kerülő torna-világbajnokságra, ekkora érdeklődésre korábban még soha nem volt példa.
A németországi Frankfurt repülőterén szakította meg útját műszaki hiba miatt az American Airlines Budapestről Philadelphiába tartó járata csütörtökön kora délután – írja az airportal.hu.
A háziorvos téves szakvéleménye és két eredménytelen kórházi segítségkérés után a „doktor Google” jelenség ellen küzdő magyar egészségügyi alkalmazás segítségével azonosította be az agyhártyagyulladásra utaló tüneteket egy gyermekgyógyász, amivel nagy valószínűséggel megmentette a hároméves gyerek életét.
A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolo
Az egy évvel korábbinál 50%-kal magasabb, részvényenként 93 eurócent osztalékot fizet a Raiffeisen Bank International - döntött az osztrák bankcsoport közgyűlése. A bank mai közgyűlésén minden határozatot elfogadtak a részvényesek...
Pénteken tovább folytatódik a forróság, sokfelé hajnalban sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig a 33-37 fok között alakulhatnak a maximumok. Legfeljebb keleten, északkeleten alakulhat ki futó zápor, zivatar - áll az Időkép előrejelzésében.
A hétvégén is folytatódik a kánikula, szombaton akár 37 fok is lehet. Vasárnap már többfelé lehetnek zivatarok, így várható kisebb enyhülés – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Fotó: Pexels Pénteken sok napsütés ígérkezik, csak a keleti megyékben fordulhat elő néhol zápor, ziva
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált végleges jelentésében a piaci várakozásoknak megfelelően megerősítette a májusi németországi infláció 1,4 százalékos, az áprilisi öt havi csúcsnál kisebb értékét.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség kilenc hónapra tiltotta el Felix Kirwát. Vele együtt harmincnál is több kenyai hosszútávatléta versenyzői engedélyét vonták be.
A műtrágyakirályként elhíresült milliárdos egy időben az OTP-vezér Csányi Sándor bizalmas barátja volt, ám kapcsolatuk hirtelen megromlott. Valószínűleg erre utal Bige, amikor a mostani gyárbezárása kapcsán ármánykodásról beszél.
A Konzum és az Opus Global közgyűlésein elfogadott ütemterv szerint halad a két társaság fúziója, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozata alapján a két tőzsdei cég egyesüléséhez szükséges egyenértékűséget a Felügyelet elfogadta....
A kötelező adategyeztetés a pénzmosás elleni jogszabályok által előírt kötelezettség, a banki ügyfelek legkésőbb június 26-án még pótolhatják az eddig elmaradt azonosítást.
A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolo
Bánki Erik arról beszélt, hogy információik szerint sok magánszemély és cégvezető nem tudja, hogy június 26-áig egy európai uniós jogszabály miatt adategyeztetést kell végezni a bankoknál.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) és az ausztrál Newcastle-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami egy bankkártya súlyának felel meg. A mikroműanyagok emberi fogyasztásáról készült jelentés szerint az ételekkel és italokkal átlagosan 2000 apró műanyagdarab kerül az
Windows 10 Pro 10,26 euróért, Office 2019 Pro 47,99 euróért, vagy Windows 10 Pro és Office 2019 Pro csomag 51,99 euróért. Ezek a GoodOffer24.com legjobb árai. (x)
A beszűkültség elleni küzdelem nem állhat meg csupán a közösségi média világának határain. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
A nagyon erős évkezdet után a szezonalitásnak megfelelően alacsonyabb mozgás volt az ingatlanpiacon májusban, ám az ingatlanárak emelkedése ennek ellenére sem enyhült. A vidéki panellakások négyzetméterára éves viszonylatban 46-52 százalékot...
Identitás és Demokrácia néven alakít új közös frakciót az olasz Liga és a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezette szövetség az Európai Parlamentben (EP) - jelentették be Brüsszelben.
Öt évvel megújította a kapuvári Rábaköz Rádió FM94,5 jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa az e heti ülésén, valamint döntött arról, hogy a Kisújszállás 103,2 MHz pályázatán az egyetlen benyújtott ajánlat alapján a Szent István Rádió szólhat hálózatba kapcsolódással. Fegyverreklámok közzététele és műsortervi eltér
Az Európai Unió Bírósága mellett működő főtanácsnok szerint a távközlési tevékenységre is vonatkozó magyarországi ágazati különadó összhangban van az uniós joggal.
A legújabb irodapiaci trendekről, az e-kereskedelem átalakulásáról, a lakásárak növekedéséről és az építőiparról volt többek között szó az UniCredit Bank ingatlanpiaci üzleti reggelijén. A szakértők emellett a lakáspiac 5...
Szombaton akár 37 fok is lehet. Vasárnap már többfelé lehetnek zivatarok, így várható kisebb enyhülés – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Levegőmentes abroncsokat fejleszt személygépkocsik számára a Michelin és a General Motors — a különleges koncepcióval a múlt héten rendezett Movin’ On csúcstalálkozón álltak elő.