Világszerte június nyolcadikán ünnepeljük az óceánok világnapját, bár az a szomorú igazság, hogy nincs mit ünnepelnünk, óceánjaink ugyanis tele vannak műanyaggal. Bolygónk, melyet általában kéknek nevezünk, jelenleg körülbelül 150 millió tonna műanyagot kénytelen elviselni, felszínén pedig vadonatúj szigetek keletkeznek - szemétből.
Az ellenzéki pártok jelenlegi mozgásából úgy tűnik, nemigen lesz érdemi változás az önkormányzati választás jelöltjeit illetően a vidéki városokban, mindenki tartja magát a korábbi megállapodásokhoz. Igyekeznek elérni, hogy ne a civakodásról szóljanak a következő hónapok, így egyelőre nem tapasztalni, hogy akár a DK, akár a Momentum megpróbálná kih
Kinsey Wolanski hatalmas sikert aratott a futballszurkolók körében a Bajnokok Ligája döntőjében történt pályára futásával. Az internet pillanatok alatt felkapta, délutánra azonban törölték több millió követőt számláló közösségi oldalát.
Tavaly kibabrált a sors Mohamed Szalahhal (26), az előző idény szerencsétlensége és kudarca után azonban most felért csapatával Európa csúcsára a klasszis egyiptomi focista!
Létezik egy kaliforniai kisváros, ahol a polgármesteri székbe már másodjára ül bele kutya. Mueller, a golden retriever komoly eb, gazdája szerint pontosan tisztában van feladatai jelentőségével.
Ma déltől elszórtan várhatók zivatarok éjfélig. A zivatarokat ma lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (20-30 mm), illetve általában szélerősödés (50-75 km/h), illetve kisebb méretű jég kísérheti.
A szakadó eső sem szegte kedvét a zarándokok tömegének, amely a Mária-tisztelet kegyhelyén, a Nyeregben várták bőrig ázva, hogy láthassa Ferenc pápát, aki az erdélyi magyarság régi vágyát teljesítve szentmisét tartott szombaton Csíksomlyón.
A szülőkkel való első találkozás mindig egy kritikus pont a párkapcsolatok életében, mindenki retteg a nagy találkozás előtt, nehogy valamit elszúrjon. Most megtörtént a legkínosabb variációk egyike.
1,3 milliárd dollár, azaz körülbelül 367,8 milliárd forint: ennyiért vásároltak meg egy ebédet Ebay-en, amit valaki a világ egyik leggazdagabb emberének, Warren Buffett társaságában fogyaszthat el.
Negyedik nekifutásra sem sikerült a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapatának elhódítani a Bajnokok Ligája-trófeát, miután a döntőben az észak-macedón Vardar Szkopjétól 27-24-re kikapott.
Háromszor élesztettek újra egy férfit a budapesti Király utcában péntek este. A családapa életének megmentésében a készenléti rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai működtek közre.
A csalódást jelentő szereplés súlyos áldozattal jár az MTK-nál: miután a focicsapat kiesett az élvonalból, egymás után érkeztek a hírek, kikre nem számítanak a jövőben a kék-fehérek.
Óriási meglepetésre a mexikói Andy Ruiz Jr. (29) legyőzte a nehézsúly verhetetlen királyának tartott brit Anthony Joshuát (29) a Madison Square Gardenben tartott profi ökölvívócímmeccsen.
Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.
Kifizeti a 15 millió forintos óvadékot a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Jurij C., ha a szombaton született bírósági végzés véglegessé válik – tudta meg a Blikk.
Az elsüllyedt sétahajón szolgáló kapitányt, L. Lászlót (58) a családja mellett számos barátja siratja, akik öt nappal a tragédia után sem akarják elhinni, hogy mi történt. Kozák Zsuzsanna egy környéken nőtt fel a hajóvezetővel, akivel gyerekkoruk óta barátok voltak.
Egy 250 hektáros szőlőskert mellett fekszik ez a nyaralóház Maldonado régiójában. Az ingatlan egy pincéből, egy étteremből és 13 kisebb kabinból áll, valamint olyan táj veszi körül, hogy hűha.
Nem mindegy, milyen napszemüveget hordunk, hiszen az erős UV sugárzás a szemet is veszélyeztetheti. Dr. Tóth Eszter szemész, kontaktológus a szemvédelem jelentőségéről és a napszemüveg-választásról beszélt.
Tavaly Magyarországon 850 ezer használt autót adtak el vagy hoztak be külföldi importból. A rejtett hibák miatt azokban sokszor tetemes javítási költséget kell kifizetniük az új tulajdonosoknak – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatója. Busa Zoltán kiemelte: az úgynevezett kiterjeszt