2019. június 19. szerda

jún. 19
5:54
Három év múlva jöhetne az egy számjegyű szja (AQUA)
A mostani kormányzati időszak végére egy számjegyű lehet a személyi jövedelemadó — ez azt jelentené, hogy az szja jelenleg 15 százalékos kulcsa 9 százalékosra vagy még kisebbre változna.
jún. 19
5:57
Hiába Orbán Viktor vágya, még mindig nincs meg az 50 százalékos hazai banki tulajdon (Menedzsment Fórum)
Sőt, a 2018 végi mérlegfőösszegek és a saját tőke alapján még a 40 százalék sincs, még úgy sem, ha beleszámítjuk a kereskedelmi bankok mellett az állami tulajdonú hitelintézetek, valamint a központi elszámolóház és értéktár adatait is.
jún. 19
6:03
3-as metró: nem kizárólag a klíma lehet a megoldás (Infostart)
A szerelvények klimatizálása elsősorban műszaki és anyagi akadályokba ütközik.
jún. 19
6:06
Einsteinhez járt vacsorázni, Grace Kelly-vel teniszezett, ismerte Audrey Hepburnt: így lett sikeres Bródy Sándor Amerikában (ATV)
Az apja már 12 évesen figyelmeztette, hogy fő a szerénység. Így lett Alexander Brody-ból, vagyis Bródy Sándorból sikeres üzletember az USA-ban, aki körül a nagy sztárok is megfordultak.
jún. 19
6:09
A vadító kisugárzás nem kilók kérdése. 5 praktika, amit bevethetsz (Spabook)
Te is irigykedve nézed közösségi oldalakon azokat a plus size-os nőket, akik árasztják magukból a magabiztosságot, miközben jól láthatóan...
jún. 19
6:12
Most is sok dél-koreai turista érkezik (AQUA)
Változatlanul jönnek a dél-koreai, illetve az ázsiai turisták Magyarországra, ahogy más nemzetek köré­ben is az egyik legnépszerűbb euró­pai úti cél Budapest.
jún. 19
6:18
Trump 2020-ban újraindul az elnökségért (444.hu)
Alelnöke szerint az elnök tényleg újra naggyá tette Amerikát, ezért még négy év kell belőle.
jún. 19
6:18
Trump komoly bejelentést tett (USAracing)
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy „korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert” örökölt, de – mint fogalmazott – helyreállította a lincolni elvet.
jún. 19
6:21
Meglepő adatok a magyar úthálózatról (Infostart)
Tükröt tartott maga elé a Magyar Közút. A Dunántúl hullámzó teljesítményt nyújt egy nagyszabású felmérés alapján.
jún. 19
6:21
Új gázvezeték építéséről állapodott meg Szerbia és Magyarország (NRGreport)
A magyar-szerb határt keresztező földgázszállító vezeték építésével, illetve üzemeltetésével kapcsolatos együttműködésről írt alá kormányközi megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Antiæ, a Szerb Köztársaság bányászati és energetikai minisztere pénteken Budapesten.
jún. 19
6:30
Donald Trump 2020-ban újra indul az elnökségért (ATV)
Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.
jún. 19
6:30
Csökkent az üzemanyagok ára (AQUA)
.
jún. 19
6:36
Trump: soha nem hagylak cserben benneteket (Infostart)
Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.
jún. 19
6:36
Sok gyerek nem mer hazamenni a rossz bizonyítvánnyal - íme, a pszichológus tanácsai (ATV)
Az ATV Startban Mogyorósi Rebeka pszichológussal arról beszélgettünk, sok gyereknek mekkora stressz a bizonyítványosztás.
jún. 19
6:39
Válassz egyet a maszkok közül, és derítsd ki, mit árul el ez rólad (Spabook)
Nézd meg az alábbi nyolc maszkot, és gondolkodás nélkül válaszd ki azt, amelyik a legnagyobb hatással van rád. Ne tölts el vele sok időt, szimplán...
jún. 19
6:42
Őrült tempót diktál az orosz építőipar: nem is tudjuk tartani itthon a lépést (Portfolio)
"Sokan nem tudják, de Moszkva az egyik legdigitalizáltabb város világszerte, nagyon hamar átvesszük az új technológiákat, amelyek gyorsan el tudnak terjedni azáltal, hogy nagyon sokan elkezdik használni." Az építőipar területén is így...
jún. 19
6:48
Jó reggelt, Vásárhely! (Háziállat)
Ma a napos és felhős időszakok váltakoznak majd, a megnövekvő gomolyfelhőkből ugyanakkor többfelé kell számítani futó záporok, zivatarok kialakulására, néhol hevesebb viharok is lehetnek felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében, ennek ellenére a hőmérséklet 27 és 32 fok közé esik. Írja az Időkép.
jún. 19
6:48
54,4 milliárd forintnyi adományt kapott az Oxfordi Egyetem egy amerikai milliárdostól (444.hu)
Ennél több pénzt egyben brit egyetem még nem kapott. Az összegből egy kutatóközpontot állítanak fel, ami a mesterséges intelligencia etikai kérdéseit kutatja majd.
jún. 19
6:48
Elengedhetik Weber kezét (USAracing)
Angela Merkel is megelégelhette a csúcsjelöltek körüli huzavonát, és német kormányzati források szerint a kancellár már az e heti ­uniós csúcstalálkozón kompromisszumot ajánlhat.
jún. 19
6:54
Mexikó megszigorította a migránsok ellenőrzését déli határánál (HírTV)
A mexikói hatóságok kedden a fegyveres erők bevonásával, fokozott szigorral ellenőrizték a déli határon át érkezőket.
jún. 19
6:54
"Nem szegtem meg a szavam" - interjú Karácsony Gergellyel (Alternatív Energia)
Nem fogja büntetni a Fidesz Budapestet, ha ellenzéki főpolgármester lesz, de az én programom olyan javaslatokból áll, amiket a mostani szűk mozgástérben is meg lehet valósítani - mondja Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelöltje.
jún. 19
6:54
Szabad szemmel – Orbán eltévedt az európai rengetegben (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. június 19.
jún. 19
6:56
Mindent megtesz a hatalom, hogy eltitkolja a szegénységet (Alternatív Energia)
Már pénzért sem adja ki a létminimum kiszámításához szükséges valamennyi adatot a Központi Statisztikai Hivatal a szakszervezeti kutatóknak.
jún. 19
6:57
Rémisztő a helyzet a Balatonnál (Infostart)
Egyre nehezebben találnak munkaerőt a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti üzletekben, ugyanis a vállalkozóknak vonzó bért kellene kigazdálkodniuk - írta a Népszava.
jún. 19
7:00
Donald Trump 2020-ban újra indul az elnökségért (HírTV)
Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be.
jún. 19
7:00
Mesék és legendák Afrikából (autopro)
A június 23-ig tartó kecskeméti fesztiválon több mint háromszáz film látható nyolc helyszínen, a mesterkurzusukon Jankovics Marcell a most készülő Toldi-sorozatról tart előadást.
jún. 19
7:06
A megállapodás nélküli brexitre is felkészül a legesélyesebb jelölt (Infostart)
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen ki az Európai Unióból.
jún. 19
7:06
2038-ig 44 ezer új repülőgépre lesz szükség (ProfitLine)
A Boeing frissített előrejelzése szerint a következő húsz évben 44 ezer új repülőgépre lesz igény a világban, összesen 6800 milliárd dollár értékben.
jún. 19
7:06
Csökkent a benzin és a gázolaj ára (Portfolio)
A Mol 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A változást követően a benzin literenkénti átlagára 377 forintra, a gázolajé 386 forintra csökkent. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt pénteken...
jún. 19
7:06
Ma már kevesebbet kell fizetni az üzemanyagokért (ATV)
A Mol 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.
jún. 19
7:06
Szakértők szerint az 5 éve eltűnt maláj gép pilótája megölhette utasait, majd az Indiai-óceánba kormányzott (444.hu)
A pilóta valószínűleg depresszióval küzdött.
jún. 19
7:09
4 különleges kávé recept, amivel kávézókban is csak ritkán találkozol (Spabook)
Egy hideg téli reggelen kevés dolog tudja úgy átmelegíteni és felpezsdíteni az embert, mint egy finom kávé. Ez az, ami segít mozgásba lendülni...
jún. 19
7:12
Borzasztó nehéz munkaerőt találni a Balatonnál (ATV)
Egyre nehezebben találnak munkaerőt a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti üzletekben, ugyanis a vállalkozóknak vonzó bért kellene kigazdálkodniuk - írta szerdai számában a Népszava.
jún. 19
7:12
Erős ellenfelet kapott a Fradi (Azenpenzem)
Az UEFA kisorsolta a Bajnokok Ligája selejtezőinek párosítását. A magyar bajnok Ferencvárosnak kemény falat jutott: a bolgár Ludogorec Razgrad ellen kell kiharcolnia a továbbjutást.
jún. 19
7:15
Van elég oltóanyag a fiúk HPV-oltására (Infostart)
Ha az egészségügyi kormányzat úgy dönt, akár már ősszel elkezdődhet a hetedik osztályos fiúk HPV elleni védőoltása, mert az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben - közölte a Világgazdasággal az MSD Pharma Hungary Kft.
jún. 19
7:18
Több tucatnyi élő pintyet csempészett volna New Yorkba hajcsavarókban egy férfi (444.hu)
Madárhangversenyekre adta volna el őket.
jún. 19
7:18
Újabb divatbaki Ramos esküvőjén: Ciki, kinek a ruháját viselte a menyasszony (Femcafe)
Pontosan ugyanazt a ruhát viselte, mint a világhírű szupermodell. Szerinted kinek áll jobban?
jún. 19
7:24
Johnson: Senki nem akar megállapodás nélküli Brexitet (HírTV)
Johnson a BBC televízió kedd esti vitaműsorában mondta mindezt.
jún. 19
7:24
Brexit: az összes kormányfőjelölt fogadkozik, hogy bizony őszre kilépteti a briteket az EU-ból (Portfolio)
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen...
jún. 19
7:27
„Négyszázezerért is alig jönnek” – balatoni vendéglátósok elkeseredett küzdelme a munkaerőért (Alternatív Energia)
Egyre reménytelenebb munkaerőt találni – állítják a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti éttermekben, büfékben, boltokban.
jún. 19
7:27
Trump 2020-ban is indul az elnökségért (Kripto Akadémia)
Az elnök orlandói beszédében újra Hillary Clintont, a demokratákat és a sajtót szapulta.
jún. 19
7:29
Cseh Katalin esélyes a liberális frakció alelnöki posztjára (Alternatív Energia)
A politikai csoport elnökét és hét alelnökét szerdán választják meg, az utóbbi pozícióra tízen jelentkeztek.
jún. 19
7:30
Kimondta az EU: kevés, amit Magyarország vállal a klímavédelemben (Portfolio)
A megújuló energiaforrások részarányának növelésében és az energiahatékonyság terén sem elegendőek a nemzeti stratégiai energia-és klímatervekben rögzített vállalások, ezért az Európai Bizottság kedden közzétett első értékelésében...
jún. 19
7:36
Elengedhetik Weber kezét (HírTV)
Az EP vezető politikai csoportjai a május végi választások óta nem találják a közös nevezőt a Spitzenkandidatok ügyében.
jún. 19
7:36
Tömegverekedés után elmenekültek a romák egy dél-oroszországi faluból (444.hu)
Szemtanúk szerint 150-en is bunyózhattak, egy ember meghalt.
jún. 19
7:39
Donald Trump 2020-ban újra indul az amerikai elnökségért (SzMo)
Az USA elnöke már meg is kezdte újraválasztási kampányát. Azt ígérte, soha nem hagyja cserben a támogatóit.
jún. 19
7:39
3 meghökkentő tény a gombákról - mintha egy sci-fi kelne életre, pedig valóság (Spabook)
Nincs túl sok emlékem gyerekkoromból, de élénken él bennem a kép, ahogy gombát gyűjtünk a bakonyi erdőkben. Nem véletlenül emlékszem erre,...
jún. 19
7:42
Johnson: senki nem akar megállapodás nélküli Brexitet (ATV)
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen ki az Európai Unióból.
jún. 19
7:42
Támogatáshoz juthatnak a baromfi- és a sertéstartók (AQUA)
A szakképzett munkaerő költségei­hez kapcsolódó támogatást kérhetnek a hónap végétől a baromfi- és a sertéságazat szereplői.
jún. 19
7:48
Lesújtott az EU az autópályadíjas szabályozásra (Infostart)
Két éve fogadták el a szabályozást, amely szerint mindenki fizet, de a németeket egy adócsökkentéssel tehermentesítik.

Keresés