Idén eddig egy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem. Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig egy banknak, a Texas állambeli The Enloe State Banknak kellett lehúznia...
A Magyar Tudományos Akadémia intézményrendszerének tervezett átalakítása ellen demonstráltak a Budapesti Corvinus Egyetem előtt, a Fővám téren az Oktatói Hálózat és az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezésében.
A hagyományos egyhetesről egy hónaposra bővült idén a Magyar Kulturális Napok programsorozat Pozsonyban. A Több mint szomszéd elnevezésű esemény hatodik évada június 3-án kezdődik és 27-ig tart. A programsorozat több pozsonyi helyszínen zajlik majd egyidejűleg. Az eseménysorozat célja, hogy a kortárs magyar kultúrát és képzőművészetet megismertessé
Tudós koponyákhoz mérten a méltatlanul üres, többnyire az önmaguk nagyságától való nyilvános ájuldozáson kívül primitív politikai frázisokat pufogtató beszédek csak a következő kérdésekre nem tértek ki.
Ez a célja a Magyarországon legtöbb extrudált kenyeret értékesítő abonyi vállalkozásnak, amelyhez egyebek mellett a tavalyi év 15 százalékos árbevételarányos nyeresége ad muníciót, miután külső forrás nélkül működik.
Pedagógusnapon szabadságot, tiszteletet, megbecsülést szeretnék kívánni minden tanárnak, azt hogy legyen végre egy olyan Magyarország, amely érti: amilyen ma az iskola, olyan lesz holnap az ország.
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.
Sok lesz a napsütés, de a jövő héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Ezzel együtt meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgála országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...
A német kereszténydemokraták és bajor testvérpártjuk tovább kormányozna a szociáldemokratákkal – közölte a pártszövetség azt követően, hogy távozott elnöki tisztségéből a szociáldemokraták vezetője.
Az életünk egyik nagy traumája, amikor rájövünk, hogy a világon mindennek neve van (ha épp nincs, akkor lesz), és ha meg akarjuk értetni magunkat a felnőttekkel, akkor ezt mind-mind meg kell tanulni. Van ebben némi számítás is: mert hiába gügyögnek nekünk olyan felszabadultan az első években, látszik rajtunk, hogy ők sosem fogják elsajátítani a m