2019. június 22. szombat

jún. 22
9:10
Sem léptébe, de sem vágtába (Alternatív Energia)
Imádom, ha a miniszterelnök énekel. Olyan emberi. Rögtön látszik, hogy ő is közülünk való, nem mint a sok nagyképű okoskodó. Hát hallottuk valaha Lovász Lászlót egy jóízűt nótázni? Jó, Palkoviccsal nem lehet könnyű egymás hátát lapogatva amúgy jávorpálosan mulatni a tárgyalásnak nevezett kormányzati rablóhadjárat szünetében, bár lehet, hogy többre
jún. 22
9:10
Trump Mark Espert jelöli új védelmi miniszternek (Kripto Akadémia)
A tárcát ügyvezető miniszterként Patrick Shanahan irányította, ő azonban pár nappal ezelőtt visszalépett.
jún. 22
9:12
Ulti ellen ásszal (Alternatív Energia)
Mindenkinek lesz munkája, otthona, minden gyermeknek lesz bölcsőde, óvoda, iskola, étkezés és tankönyv, lesz támogatás a fiataloknak, és jut mindenkinek tisztes idős kor is – lelkesítette egyébként is vakon rajongó hallgatóságát Orbán Viktor a februári évértékelőjében. Magyarország lépésről lépésre fel fogja számolni a szegénységet – tette hozzá, a
jún. 22
9:12
Érdekes utazási módszert választott egy fiatal a Blaha Lujza téren – élőben közvetítették (ATV)
Úgy gondolták jó poén lesz.
jún. 22
9:14
Első karcolás (Alternatív Energia)
Lehet, hogy Recep Tayyip Erdogan mégsem sebezhetetlen? A török elnök túl van már néhány nagy csatán, ám eddig mindet megnyerte. Próbálták már legyőzni erővel: például a haragos ellenzéki tömeg kőzáporral 2013-ban, a véres tüntetésekbe torkolló Gezi parki tüntetéseken. Majd egy államon belüli árnyékállam katonákkal és vadászgépekkel a 2016-os puccsk
jún. 22
9:18
A Facebook visszaállította a magyar fiókokat - Kiderült a letiltás oka (Portfolio)
A fiókok mostanra vissza lettek állítva - írta a hvg.hu érdeklődésére reagálva a Facebook szóvivője. A közösségi oldal üzemeltetőjének hivatalos közleményéből a tiltás oka mellett az is kiderült, hogy a hét során letiltott fiókok...
jún. 22
9:21
Elárulta a Facebook, miért zárolta a fiókokat (Infostart)
"A fiókok mostanra vissza lettek állítva" – írta a HVG érdeklődésére reagálva a Facebook szóvivője.
jún. 22
9:30
Kelet-európai milliárdosok vennék meg a Metro nagykereskedelmi láncot (Portfolio)
Egy cseh és egy szlovák milliárdos üzletember tulajdonában lévő cég vásárolná fel a Metro nagykereskedelmi láncot. Az EP Global Commerce egy első lépésben már 2018 augusztusában 7,3 százalékos részesedést szerzett a német nagykereskedelmi...
jún. 22
9:30
Putyin megtiltotta az orosz légitársaságoknak az utasszállítást Georgiába (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy pénteki rendeletében ideiglenesen megtiltotta az orosz légitársaságoknak, hogy utasokat szállítsanak Georgiába. A július 8-tól hatályba lépő dekrétum aláírásáról a Kreml sajtószolgálata számolt be.
jún. 22
9:30
Megvakulhatnak a tengeri élőlények a klímaváltozástól (Femcafe)
Az emberekre is hatással lehet.
jún. 22
9:36
Kiderült, ki lesz a magyar válogatott ellenfele (Infostart)
A papírformának megfelelően Kanadával csapnak össze a magyarok a Belgrádban zajló férfi vízilabda világliga szuperdöntőjében, az 5-8. helyért folyó rájátszás szombati első mérkőzésén.
jún. 22
9:36
Megújulhat a Lánchíd és teljes környezete (ProfitLine)
Október végén vagy november elején kezdik felújítani a Lánchidat és teljes környezetét, beleértve az Alagutat, továbbá a Clark Ádám és a Széchenyi István teret is - jelentette be a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken.
jún. 22
9:36
10 extracuki fotó, ami bizonyítja, hogy Vilmos herceg egy nagyra nőtt gyerek (Glamour)
Soha nem fog megkomolyodni
jún. 22
9:39
Igaz rád az alábbi 5 állítás? Akkor sajnos még nem vagy túl az exeden (Spabook)
Ha valaha is komoly volt a kapcsolatotok, akkor egyikőtöknek sem lesz igazán könnyű a szakítás, mindegyikőtöknek szembe kell néznie bizonyos...
jún. 22
9:42
Így próbált keresztbe tenni a riválisnak a Real (Sport365)
Az utolsó pillanatban robbantották majdnem üzletük.
jún. 22
9:42
Dráma: lezuhant egy kisrepülőgép Hawaiin, senki nem élte túl (ATV)
Lezuhant egy King Air típusú kisrepülőgép péntek este Hawaiin, a fedélzeten lévő kilenc ember meghalt - közölték hivatalosan.
jún. 22
9:42
Nem is gondolnád: Ennyit hízott egy év alatt Iszak Eszti (Femcafe)
Az egykori műsorvezető nagyon nehéz időszakon van túl.
jún. 22
9:48
Bárhol a világon otthon éreznénk magunkat ezekben a felújított vintázs lakókocsikban (Player)
Bizonyos szempontból célszerű jármű a lakókocsi, a helytakarékos, praktikus belső kialakítás viszont nem ritkán megy a hangulat, az otthonosság kárára. Nem kell, hogy így legyen!
jún. 22
9:51
Bayer Zsolt: Auf Wiedersehen! (Tiszta Jövő)
Bizony, bizony, Weber úr! Mi is történt most?
jún. 22
9:53
László Ferenc: Médiatörténelmet csinálok (Tiszta Jövő)
Ha rá kellene böknöm a magyar kereskedelmi televíziózás legártalmasabb negatívumára, a sunyiságot választanám.
jún. 22
9:54
A babaváró hitelt nem lehet majd korábban felvett hitelek előtörlesztésére fordítani (ATV)
A City Hitelbróker piaci információi szerint a július 1-jétől igényelhető babaváró támogatást - a várakozásokkal ellentétben - nem lehet korábban felvett hitelek előtörlesztésére fordítani - írja a hvg.hu.
jún. 22
9:54
Házas nők vallják be, miért lennének inkább újra szinglik (Player)
Totális közhely, ám a párkapcsolatok tekintetében mégis sokszor nagyon igaz: mindig az kell az embernek, ami éppen nem lehet az övé.
jún. 22
10:00
Nagyon sok cég nem tárolja biztonságosan az adatait (ATV)
Az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) vállalatok átlagosan kevesebb mint 40 százaléka kezeli jól és tárolja biztonságosan adatait, illetve hasznosítja jól a bennük lévő információkat az Oracle informatikai cég felmérése szerint.
jún. 22
10:00
A nyers valóság: Ilyen teste van az 55 éves Courteney Coxnak bikiniben (Femcafe)
Strandolás közben kapták lencsevégre.
jún. 22
10:06
Megéri majd visszaváltani a műanyag palackot a szlovákoknak (Infostart)
Törvény készül a PET-palackok és italdobozok visszaváltásáról Szlovákiában. A parlament második olvasatba utalta az egyszer használatos italcsomagolásra vonatkozó betétdíjas rendszerről szóló jogszabályt. Ha elfogadják a törvényt, 2022-ben indulhatna a visszaváltás.
jún. 22
10:06
Fontos bejelentés a számlazárolásról: új határideje van az adategyeztetésnek (Pénzcentrum)
Több mint egymillió bankszámlát kellett volna zárolni: végül lépnie kellett a kormánynak. Varga Mihály benyújtotta a törvényjavaslatot, amely szerint kitolják a határidőt. A Magyar Bankszövetség arra kérte a kormányt, hogy...
jún. 22
10:06
Így néz ki egy országút Észak-Koreában, Phenjantól 100 kilométerre (Player)
Zsúfoltságra nem számítottunk, de ez olyan, mintha már kihalt volna a teljes lakosság.
jún. 22
10:09
10+1 középhosszú frizura, amivel nem lehet mellélőni (Spabook)
Az idei évet egyértelműen uralja egy frissen felelevenített fazon, a lob. Ez a frizura átmenetet képez a rövid és a hosszú fazonok között, és...
jún. 22
10:12
Szorul a hurok Isztambulban (Kripto Akadémia)
Ekrem Imamoglu: 51, 2 százalék. Binali Yildirim: 39,7 százalék. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint így álltak a jelöltek a vasárnapi megismételt isztambuli főpolgármester-választás előtt.
jún. 22
10:14
Lezuhant egy kisrepülőgép Hawaiin, mindenki meghalt (Kripto Akadémia)
Kilencen voltak a gépen.
jún. 22
10:15
Külön Amazon-oldal nyílt az egyetemistáknak (FinTechRadar)
Összeszedték azokat a termékeket, amelyek hasznosak lehetnek a kollégiumban.
jún. 22
10:15
Donald Trump: Megkérdeztem, hányan halnának meg (Tiszta Jövő)
Az iráni célpontokra mért válaszcsapás nem lett volna arányos válasz.
jún. 22
10:21
A Facebook kriptopénze a Bitcoin trójai falova? (Menedzsment Fórum)
Ez a kérdés annak kapcsán, hogy az elmúlt huszonnégy órában a legismertebb kriptoeszköz árfolyama már a 11 ezer dollárt is megközelítette. Ez csaknem másfél éve, 2018 januárja óta nem látott magas szint.
jún. 22
10:21
Országszerte zivatarra és felhőszakadásra figyelmeztetnek szombaton (Könyves Magazin)
Bárhova is mennek, vigyenek magukkal esernyőt!
jún. 22
10:24
Lezuhant egy kisrepülőgép Hawaiin, mindenki meghalt (HírTV)
Lezuhant egy King Air típusú kisrepülőgép péntek este Hawaiin, a fedélzeten lévő kilenc ember meghalt - közölték hivatalosan.
jún. 22
10:30
Bayer Zsolt: Auf Wiedersehen! (HírTV)
"Az nem színvonal, Weber úr, hogy nem hiszek senkiben és semmiben"- Bayer Zsolt Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája.
jún. 22
10:33
Negyven éve halt meg Örkény István (Könyves Magazin)
„Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!”
jún. 22
10:36
Lezuhant egy utasszállító, nincs túlélő (Infostart)
A King Air típusú kisrepülőgép egy repülőtér közvetlen közelében csapódott a földbe.
jún. 22
10:36
Gyorsult az euróövezeti magánszektor növekedése (ProfitLine)
Csakúgy mint májusban, júniusban is enyhén gyorsult, de gyenge maradt az euróövezet magánszektorának növekedése a beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint.
jún. 22
10:36
Trump: "Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk" (ATV)
Nem akar háborút Iránnal - fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában.
jún. 22
10:36
10 év feletti autókba is fejlett olaj ajánlott már (Autónavigátor)
Olvasónk 12 éves SEAT Cordobája ajánlott kenőanyaga kapcsán érdeklődött. A modellen túl azért érdekes a kérdés, mert autója jól mutatja, a 10 év feletti autókhoz is modern olaj kell már.
jún. 22
10:36
Sokan vásárolnának lakást az új családtámogatásokkal (AQUA)
A vásárlást tervezők kétharmada saját részre venne ingatlant, 12 százalékuk másnak, például a gyermekének vásárolna lakást, a befektetési céllal vásárlók aránya pedig 21 százalékos volt a felmérésben.
jún. 22
10:39
Kinek a vonásait örökölte a gyerek? Megtörténhet, hogy az expasiét! (Spabook)
Hallottál már a telegónia kifejezésről? Még nem? Akkor, hagyd egy kicsit a közösségi oldalak böngészését és olvasd el ezt a cikket!
jún. 22
10:42
Nyakunkon a felhőszakadás: országos riasztást adtak ki (Pénzcentrum)
Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Zivatar és felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya...
jún. 22
10:45
Szuperhősi küzdelem a tisztességes szinkronos bérért (Spa Trend Online)
Felemelték a szavukat a Bosszúállók című film magyar hangjai. Állítják, a bérezésük nevetségesen alacsony, miközben évek óta téma, hogy szükség van-e egyáltalán szinkronizált filmekre.
jún. 22
10:45
Visszaállították a letiltott magyar Facebook-fiókokat (Alternatív Energia)
A közösségi oldal hivatalos közleményéből a tiltás oka is kiderült.
jún. 22
10:47
Úgy tűnik, megvan Trócsányi utódja és lesz még egy nő a kormányban (Alternatív Energia)
Varga Judit EU-kapcsolatokért felelős miniszterelnökségi államtitkár lehet az új igazságügyi miniszter.
jún. 22
10:48
Ma van a Múzeumok éjszakája (ATV)
Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.
jún. 22
10:48
A négygólos előny sem volt elegendő (Azenpenzem)
Miután csütörtökön simán vertük Japánt, tegnap győzelemre számítottunk az ellen az Ausztrália ellen, amely az utóbbi négy évben egyszer sem tudta legyőzni a mieinket.
jún. 22
10:49
Orbán találkozott a Néppárt bölcseivel, de nem verték nagydobra a hírt (Alternatív Energia)
Brüsszelben volt a megbeszélés, amiről szemérmesen hallgattak.

Keresés