2019. június 26. szerda

jún. 26
12:45
Lebénult a kullancscsípéstől a 7 éves kislány, mert nem ismerték fel a tüneteket időben (SzMo)
Egy coloradói túrán szerezte be az élősködőket. Szerencséje volt, mert maradandó, sőt halálos is lehetett volna a bénulás.
jún. 26
12:48
Kialakul egy új magyar tőzsdei befektetői réteg? (Menedzsment Fórum)
Az utóbbi időben sokan a közepes méretű magyar részvénytársaságok sztorijai miatt jöttek a tőzsdére vásárolni, de az első sikerélmények után ott is maradtak. A Privátbankár.hu Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágának igazgatójával készített interjút.
jún. 26
12:48
Most már nem a Mecsek alja (Azenpenzem)
Meglehet, évek múlva, amikor a PMFC éppen az európai kupaindulást jelentő pozícióért harcol a labdarúgó NB I-ben, 2019. június 22-ét az új időszámítás kezdőnapjaként említik majd a patinás baranyai klubnál.
jún. 26
12:51
Budapestre költözött a Nemzetközi Beruházási Bank (Márkamonitor)
Budapestre költözött a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), és ezzel létre jött az első közép-kelet európai központú fejlesztési bank. A bank régiós és hazai tevékenységének középpontjában a fenntartható, zöld beruházások támogatása áll majd, a tagállamok közötti gazdasági kapcsolatok erősítése mellett, mondta Nyikolaj Koszov, az NBB elnöke a bank saj
jún. 26
12:54
Gyurcsányt meglepte egy dolog az előválasztásban (ATV)
Ma délben véget ért a főpolgármesteri előválasztás. Ennek apropóján Gyurcsány Ferenc egy hosszú Facebook-posztban rögzített néhány dolgot. Például azt, hogy "Karácsony Gergely megmutatta, hogy tud küzdeni. Jól állt neki, engem is meglepett teljesítménye."
jún. 26
12:54
Ez az egyik legjobb dolog Olaszországban: Közel is van, és imádni fogod! (Femcafe)
Fiatalos, lendületes, családbarát hely.
jún. 26
13:00
Egy fotó, amely tökéletesen összefoglalja a migrációs válságot: apa és lánya a folyóba fulladtak a mexikói határon (Kripto Akadémia)
A képet sokan a hároméves szír kisfiú holttestéről készült fotóhoz hasonlítják.
jún. 26
13:00
Márki-Zay megmagyarázza gyermeknevelési elveit (Alternatív Energia)
A testi fenyítés számára egyáltalán nem azonos a gyermek bántalmazásával, verésével és elfogadhatatlannak tartja az abortuszt.
jún. 26
13:03
328 ezer forintra emelkedhet a nettó átlagfizetés (Infostart)
A költségvetési törvényjavaslat további jelentős béremelkedéssel kalkulál a a következő öt évben.
jún. 26
13:03
Luxusingatlanokkal bővít az Airbnb (FinTechRadar)
Az Airbnb eddig sem volt egy különösebben szegény startup, de most talált egy új, jövedelmezőnek tűnő bővítési lehetőséget. Csak azt nem tudjuk, az egymilliós szállást kártyával fizetik-e.
jún. 26
13:06
Már csak egy lépés, és az USA-t is leigázhatja a magyar kutyavitamin (Menedzsment Fórum)
A 90-es évek elején még fejben fejlesztették és maguk kóstolgatták a kutyáknak fejlesztett táplálékkiegészítőket, most az amerikai hatóság vizsgálatát várják kistarcsai üzemükben, hogy a világ legszigorúbban ellenőrzött piacára is betörhessenek termékeikkel. A Lavet állatgyógyászati készítményeit már jelenleg is több tucat országban forgalmazzák, f
jún. 26
13:06
A kenyér minősége már jobban számít az árnál egy friss hazai kutatás szerint (ProfitLine)
Az árnál fontosabb a kenyér minősége a magyar fogyasztók többségének – derül ki a JÓkenyér országos, a felnőtt magyar lakosság (18+ évesek) körében, ezer fő bevonásával, reprezentatív mintán végzett legfrissebb online kutatásából. A válaszadók 72 százaléka inkább fizet többet, csak a megvásárolt kenyér legyen olyan jó, ami az egyéni elvárásainak me
jún. 26
13:06
Komoly különbség a fizetések között: keresik a cégek a megoldást (Portfolio)
Továbbra sincsenek könnyű helyzetben a nők az európai munkaerőpiacon: fizetésük még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól, annak ellenére, hogy már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek...
jún. 26
13:06
A magyarok közel fele megszokásból teszi ezt, pedig változtathatna (ATV)
A magyarok közel fele megszokásból fizet készpénzzel, miközben a háztartások többségének van bankkártyája, és ismerik a bankkártyás fizetést - ez derült ki az elektronikus fizetési szokásokról készült országos, reprezentatív kutatásból.
jún. 26
13:06
A magyarok fele nem bír el egyedül a bankjával: kapitális hibát vétenek? (Pénzcentrum)
10-ből 5 magyar közvetítőkön keresztül vesz fel jelzáloghitelt, a személyi hiteleknél más a helyzet - ott ez az arány elenyésző. De van-e értelme egyáltalán a hitelközvetítő intézményének, és mennyit kaszálnak az alkuszok az ügyfeleken?...
jún. 26
13:08
Új tanulmány: támogatások nélkül is a megújuló energia éri meg a legjobban (Menedzsment Fórum)
Egy friss felmérés adatai szerint a zöldenergia előállítása egyre gyakrabban és egyre nagyobb léptékben számít költséghatékonyabbnak a fosszilis energiafajták előállításánál. Még akkor is, ha a megújulók nem kapnának állami támogatást, miközben a fosszilisak igen - és az újabb számítások szerint ez a trend a jövőben is folytatódni fog.
jún. 26
13:09
A vállalkozások nagyban hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, most tehetnének is ellene (NRGreport)
Az elmúlt két évben - a kezdeti bíztató számok ellenére - nem sikerült csökkenteni a globális szén-dioxid kibocsátást, melynek kétharmada becslések szerint a villamosenergia-termeléshez köthető. A Föld egyre növekvő energiaigénye miatt ennek csökkentése valószínűtlen, azonban a megújulókra való átállás, illetve a hatékonyságnövelési beruházások sok
jún. 26
13:09
Pult alól árulta a pálinkát a zöldséges (Agrofórum)
Egy budapesti, elsősorban zöldséget és gyümölcsöt forgalmazó kiskereskedelmi egységben 24 palack jelöletlen pálinkát találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrök a tételeket azonnali hatállyal kivonták a forgalomból.
jún. 26
13:09
5 perc = 20 perc: tabata edzés, az elfoglalt lányok módszere (Spabook)
Hallottad már a tabatázás fogalmát? Nem? Nos, mire a cikk végére érsz, garantáltan ki akarod majd próbálni! ;) A tabata egyfajta köredzés...
jún. 26
13:12
Országszerte hőségre figyelmeztetnek (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 fok között várható.
jún. 26
13:12
Fáj a lábad magassarkúban? Ha ezt csinálod, soha többé nem fog (Femcafe)
Viseld őket így, és nem lesz többé szenvedés a viselésük!
jún. 26
13:15
Gábor László: Kálmán Olga énképe (Tiszta Jövő)
Kálmán Olgától különösebben elvhűséget nehéz elvárni.
jún. 26
13:15
Hat hosszú hétvégénk lesz 2020-ban, ebből három négynapos (SzMo)
Mutatjuk, mikor pihenhetünk több napot egymás után és melyik szombatokon kell dolgozni.
jún. 26
13:17
Végső István: Szélsőjobboldaliból kommunista rendező – Lakatos Vince titkos élete (Tiszta Jövő)
1945-ben népbíróság elé állították, éppen a haditudósításai miatt, öt évvel később már arról írt: „ennek a boldogabb világnak építője Rákosi elvtárs és a párt”.
jún. 26
13:18
Megszólalt a német politikusgyilkosság gyanúsítottja (Infostart)
Beismerte tettét az a szélsőjobboldaliként számon tartott férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy közvetlen közelről leadott fejlövéssel meggyilkolt egy magas beosztású helyi politikai tisztségviselőt a németországi Kassel járásban - jelentette be Berlinben Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.
jún. 26
13:18
Felvásárolnák a Richter amerikai partnerét (Portfolio)
Kedden jelentették be, hogy az amerikai gyógyszergyártó, az AbbVie 63 milliárd dollárért megvásárolná az Allergant, a Botoxot gyártó cég forgalmazza az Egyesült Államokban a Richter fontos készítményét, a Vraylart is. Gyógyszeripari...
jún. 26
13:18
Századvég: átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz (ATV)
A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak stabil támogatói.
jún. 26
13:18
Gyász - Meghalt a James Bond-filmek sztárja (Femcafe)
A brit színész Roger Moore jó barátja volt.
jún. 26
13:18
Verekedésbe torkollott egy politikai vita (Hírklikk)
Bíróság elé állították azt a 23 éves ukrán férfit, aki bántalmazott egy orosz-ukrán kettős állampolgárt Siófokon, miután vitázni kezdtek a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres konfliktusról.
jún. 26
13:19
Gyurcsány Ferenc: Rögzítem a tényeket (Tiszta Jövő)
Engem is meglepett Karácsony Gergely teljesítménye, semmi oka szégyenkezni.
jún. 26
13:20
Valami bűzlik a tőzsdéken! - Videós elemzés (Portfolio)
Bár nagyon optimista tőzsdei hangulat jellemzi a nemzetközi piacokat, köszönhetően az újra beköszöntő lazább monetáris politikai várakozásoknak, ettől függetlenül van több olyan tényező is, ami miatt érdemes fenntartásokkal kezelni...
jún. 26
13:24
Erre már ránézni is rossz! 40 fokot mértünk Székesfehérváron (Háziállat)
A beígért hőhullám a megyeszékhelyt is elérte.
jún. 26
13:27
Kálmán Olga hálálkodik (Igényesférfi.hu)
Facebook-posztban köszöni a támogatást Kálmán Olga.
jún. 26
13:27
Németországban már 40 fok van - elérte Európát a szaharai hőhullám (SzMo)
Több országban is megdőlhet a júniusi melegrekord. Franciarországban 45 fokos kánikulára készülnek, de még Finnországot is sosem tapasztalt hőség árasztja el a következő napokban.
jún. 26
13:30
Kritikus hónapok jönnek a forint számára - Ezekre a dátumokra kell figyelni (Portfolio)
Adatvezérelt üzemmódba kapcsolt az MNB, az év második felében érkező statisztikák és események dönthetik el a következő lépéseket - derült ki a keddi kamatdöntés után. A jegybank alelnöke szerint "minden opció az asztalra kerülhet"...
jún. 26
13:30
Teljesen kikészült - Megviselik a forgatások a Barátok közt sztárját (Femcafe)
A színész nehezen tud elvonatkoztatni szerepétől.
jún. 26
13:30
Rozoga buszból épített lakást ez a nő: Hihetetlen lett a végeredmény (Femcafe)
Ez a munka minden fáradalmat és nehézséget megért.
jún. 26
13:33
Előbb a ceruzát kell jól fogni, aztán jöhetnek a betűk - játékosság kell az oktatáshoz (Infostart)
Fontos lenne, hogy az első, vagy második osztályos gyermekeknek hagyjanak időt arra, hogy beszokjanak az iskolába, és az oktatást közelítsék az óvodához - hangsúlyozta K. Németh Margit klinikai szakpszichológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 26
13:33
A Századvég tudja, hova tűntek az MSZP szavazói (Alternatív Energia)
A DK-hoz pártoltak, amely meg akarja semmisíteni a többi ellenzéki erőt - állapította meg a Fidesz-közeli szervezet.
jún. 26
13:33
Programdömping Zemplénben (Spa Trend Online)
Szinte felfoghatatlan programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 28 éves Zempléni Fesztivál – hangzott el Turjányi Miklós fesztiváligazgató és Hollerung Gábor művészeti vezető sajtótájékoztatóján.
jún. 26
13:33
Project Veritas: a Google nácinak bélyegez több neves jobboldali értelmiségit (Könyves Magazin)
Egy kiszivárgott levél szerint az internetes óriás Átláthatósági és Etikai Csoportja arra készül, hogy az olyan „nácik”, mint Jordan Peterson, Ben Shapiro, vagy ismert jobboldali think-tank, a PragerU munkatársainak megnyilvánulásai, nem sorolja majd ajánlott tartalomnak. Úgy tűnik, hogy a keresési és hírlisták szerkesztése nem tényszerű kritériumo
jún. 26
13:35
Nigériában egy egész hónapig imádkoznak Orbán Viktorért (Alternatív Energia)
Köszönőlevelében hálálkodott a Sokoto megyéspüspöke azért az 1 millió eurós támogatásért, amit Magyarország biztosított az afrikai egyházmegyének.
jún. 26
13:36
Közel hetvenezer budapesti szavazott az ellenzéki előválasztáson (444.hu)
Az utolsó nap is közel ötezren ikszeltek.
jún. 26
13:39
Lerántjuk a leplet! A lapos has csak egy nagy átverés (Spabook)
Valószínűleg több tökéletes női testet nézegetünk az Instagramon mi, lányok, mint a srácok. Elképesztő mennyiségű sztárt és edzős profilt...
jún. 26
13:42
Veszélyes láncreakció indulhat - Újra 300 forint alatti benzinár jön Magyarországon? (Portfolio)
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok elmérgesedése olyan láncreakciót indíthat el, ami miatt az olajár a mostani szint felére zuhanhat, állítja a világ egyik vezető befektetési bankja, a Bank of America Merrill Lynch. Ezen...
jún. 26
13:42
Fokozódó allergiás tüneteket hozhat az újabb hőhullám (ATV)
Keringési panaszokat és fokozódó allergiás tüneteket is hozhat a csütörtökig tartó hőhullám - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc "meteogyógyász" az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
jún. 26
13:42
A babaváró hitelnél havi 200 ezernél kevesebb is elég (AQUA)
A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy a bankok legalább havi nettó kétszázezer forint jövedelmet várnak majd el azoktól a házaspároktól, akik igényelni szeretnék a legmagasabb hitelösszegű babaváró hitelt.
jún. 26
13:45
Ezért erősödött a forint: mégis csinált egy kisebb szigorítást az MNB (Privátbankár)
Bár alapvetően nem változtatott a monetáris kondíciókon az MNB kedden, az új magyar lakossági állampapírért indult roham hatásainak kezelése közben egy kisebb szigorításnak tűnő intézkedést is megejtettek.
jún. 26
13:45
Budapest dalait is játssza a margitszigeti zenélő szökőkút (SzMo)
Többek közt Radics Gigi, Vastag Csaba és Mága Jennifer számát is hallhatjuk a szökőkútnál. Mutatjuk a teljes repertoárt!
jún. 26
13:45
Mi károsítja a szilfák lombozatát? (Agrofórum)
R. Frigyes kérdése: Szilfák levelein figyeltem meg kacskaringós rágásnyomokat. Milyen kártevőre utal ez az érdekes kárkép?

Keresés