Hétfőn tetőzik a kánikula, majd ahogy ez lenni szokott, zivatarokkal, jégesővel tör be a hidegfront, aminek nyomán a hőmérséklet felveszi az ilyenkor szokásos értékeket. Előrejelzés az ország területére hétfő estig: A sok napsütés mellett északnyugat felől kissé megnövekszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem várható, legfeljebb csak a késő esti órákb
Több mint 22 ezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak tavaly országszerte az Artisjus statisztikái szerint. Az élőben legtöbbször játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.
Általános mozgósítást rendelt el Aguila Száleh, a kelet-líbiai erők főparancsnoka vasárnap éjjel Líbiában, miután kiéleződött a Halífa Haftar tábornokhoz hű keleti erők és Törökország konfliktusa az észak-afrikai országban.
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a héten. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden az alapvető jogok biztosává választhatják Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét.
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.
Nincs állami mikrobiológiai laborszolgáltatása július elsejétől a Veszprém megyei kórházaknak. Bezárt ugyanis a megyei kormányhivatalnál működő mikrobiológiai labor, ezzel kiesett a terület egyik nélkülözhetetlen járványügyi háttérszolgáltatása.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy új fejezetet nyitnak Washington és Phenjan kapcsolatában, de azt is leszögezte, az észak-koreai szankciók egyelőre érvényben maradnak.
Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak, ha nem is mindjárt a három és fél éves akció kezdetén - mondta a Magyar Nemzetnek a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
Londonban újdonságokkal és újításokkal veszi ma kezdetét a világ leghíresebb külvárosi tenisztornája, a 133. wimbledoni bajnokság, hivatalos nevén az Angol nemzetközi teniszbajnokság.
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.
A Fejér megyei Nádasdy-kastélybeli Ősök csarnoka a hazai építészet egyik remeke. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével újítják fel.
Budapest népességszámban második legnagyobb kerülete Óbuda-Békásmegyer, a főváros III. kerülete, ahol jelenleg 131 ezer ember él. Lakáspiaci aktivitását tekintve a budai kerületek között az elmúlt két évben egyedül a nála is népesebb...
Tavaly is több mint ötmilliárdunkat költötte el a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitvány némi történelmi mázzal leöntött nettó Fidesz- és altright-propagandára.
Idén június 28-ig már mintegy 340 ezer vállalkozó regisztrált az online számla rendszerben, és több mint 46 millió számlát küldtek be – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az első év mérlege szerint olyan jól teljesít az online számla, hogy jövőre akár 10 százalék alatt lehet az adóelkerülés mértéke - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t....
Ha világbajnokságáról van szó, akkor a magyar kormány készségesen kinyitja az adófizetők pénztárcáját. Az olimpia lefújása kicsit sem lankasztotta le a rendezési kedvet, röpködnek a milliárdok.
Az 50 kW-os egyenáramú villámtöltőkön és a 43 kW-os AC-villámtöltőkön a mostani tesztidőszakban is 50 forint per perc a tarifa, a végleges díjazás pedig a teszt eredményétől függ.
Már csak egy-két hónapig lehet névértéken átváltani a készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt bevont barna 5000 forintos, a zöld, Bartók Béla portréval ellátott 1000 forintos és a lila, Ady Endre arcképét ábrázoló 500 forintos bankjegyeket, utána értéküket vesztik - hívta fel a figyelmet a jegybank a honlapján.
A tálib lázadók jelentkeztek az afgán védelmi minisztérium közelében elkövetett hétfői kabuli robbantás elkövetőiként, amelyben sokan megsebesültek, vélhetően többen életüket vesztették.
Július végétől várható roham a nagycsaládosok részéről a hétüléses járművekért - nyilatkozta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
Már csak egy-két hónapig lehet névértéken átváltani a készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt bevont barna 5000 forintos, a zöld, Bartók Béla portréval ellátott 1000 forintos és a lila, Ady Endre arcképét ábrázoló 500 forintos bankjegyeket, utána értéküket vesztik
Hároméves mélypontra süllyedt a japán feldolgozóipari vállalatok üzleti hangulatindexe júniusban. A japán jegybank hétfőn közzétett negyedéves jelentése (Tankan) szerint érzékenyen érinti az exportorientált ország gazdaságát...
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán túlnyomóan derűs lesz az égbolt, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 21 és 16 Celsius-fok között alakul. Gyenge, 20 km/órás déli szél várható. HÉTFŐ: Napközben is többnyire marad a derűs idő, a délutáni órákban aztán fokozatosan megnövekedhet a felhőzet, elszórtan záporokra, viharokra lehet számítani. A legmagasabb na
Múlt szombaton nem Farkos Csapó Gyurka és Mérges Balázs csendbiztos párbaja tartotta izgalomban a karcagiakat, hanem egy békés vetélkedő: a XXI. birkafőző fesztivál.
Magyarországon külföldi összehasonlításban meglehetősen alacsony a lakásállomány megújulási rátája, ami jellemző a nyugat-európai országokkal történő összehasonlítás során, de még szembetűnőbb a régió más országaihoz képest....