A dubaji uralkodó, Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk (69) kétségkívül nem hagyja szó nélkül, hogy felesége, Haja bint al-Husszein (45) megszökött, magával vitte két gyermeküket és beadta a válókeresetet. A sejk Londonban, bírósági tárgyaláson akarja kiharcolni a gyermekek feletti felügyeleti jogot.
A szervezetünk nyirokrendszerében keringő méreganyagok fokozott lerakódása különböző betegségek kialakulásához vezethet. Eláruljuk, hogyan lehet tőlük a legkönnyebben megszabadulni.
Először mutatták meg belülről az új csernobili acélszarkofágot, amelynek felépítése 1,3 milliárd fontba (453 milliárd forintba) került. A 108 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas, 36 ezer tonnás acélszerkezet az egész sérült energiablokkot befedi.
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting Kansas Citynél a hatszoros magyar válogatott Baráth Botondot szavazták meg a szurkolók az év legjobb igazolásának.
A Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke öt kérdést nyújtott be, ezek közül egyet sem hitelesített az NVB - írta meg a Napi.hu.
Belegondolni is szörnyű, mit élhetett át az a hatéves kislány, akit egy számára szinte teljesen ismeretlen nő magával vitt múlt hét pénteken az óvodából, majd napokig egy mátrai házban rejtegette. A gyerek három nap után került vissza szüleihez, akik rettegnek, hogy a történtek örökre nyomot hagytak gyermekükben.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nyári ligájában (NBA Summer League) a magyar válogatott Allen Rosco kezdőként lépett pályára a Los Angeles Lakersben, a gárda második összecsapásán.
Tombol a nyár, és egyre több az olyan program, amely elviszi a hétvégénket, olykor a hétköznapjainkat is. Ilyenkor könnyen elfeledkezhetünk az olyan alapvető kötelezettségekről, mint a bevásárlás. Előzzük meg a hűtőnk kiürülését, és inkább egyszer vásároljunk többet! A SPAR eheti akciós szórólapjában ráadásul több ilyen kedvezményt találunk, az akc
Szabadlábra helyezte Carola Racketét (31), a Sea-Watch 3. civil mentőhajó kapitányát az illetékes olasz bíróság. Matteo Salvini (46) olasz belügyminiszter a német aktivista kiutasítását rendelte el.
Szanyi Tibor (62), az MSZP felfüggesztett alelnöke kedden bejelentette, hogy Bal Blokk néven új mozgalmat alapít. Ennek okáról és a terveiről kérdezte a Blikk a szocialista politikust.
Óriási lehetőség kapujában áll a szerb–lett közös rendezésű Európa-bajnokságon fantasztikusan szereplő magyar női kosárlabda-válogatott, amely csütörtökön (M4, 12.30) a britekkel csatázik a legjobb négy közé kerülésért!
Róma/Stromboli – Ismét kitört az olaszországi Stromboli vulkán, amely tüzes rögöket lövellt a magasba az olasz országos geofizikai és vulkanológiai intézet (Ingv) szerdai jelentése szerint.
Három szem borsónál alig nagyobb, elárvult denevérbébiket gondoznak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Denevértej híján jelenleg macskatejpótlóval etetik a magukra maradt kölyköket, akik valószínűleg egy odúból pottyanhattak ki.
– Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakos. A nemzetközi szövetség (ICF) szerdai hírlevele szerint a 22 esztendős versenyzőt a Magyar Antidopping Csoport ellenőrizte.
Közleményben tudatta a honlapján a Demokratikus Koalíció, hogy Dobrev Klára elnyerte a legmagasabb közjogi méltóságot, amit valaha szabadelvű-balodali magyar politikus az unió parlamentjében elért. A fideszes Járóka Lívia szintén az Európai Parlament alelnöke lett.
Leellenőrizhető válhat a jövőben, hogy többek mellett az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai fedik-e a valóságot – legalábbis akkor, ha érvényes lesz az a népszavazási kezdeményezés, amit kedden hitelesített a Nemzeti Választási Bizottság.
Idén kilencedik alkalommal adták át a Business Excellence díjat azoknak az üzleti szolgáltatóknak, amelyek az elmúlt egy évben hangsúlyosan hozzájárultak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez - közölte a díjat alapító Business Traveller Hungary magazin az MTI-vel szerdán.
Egy tűzvészben leégett a Jim Beam egyik raktára Frankfortban: 45 ezer hordó bourbon whisky semmisült meg. A tűz akkora hőt termelt, hogy a tűzoltóautók is megrongálódtak.
A kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében az idei évben - derült ki a Budapest Bank 300 cégvezető körében elvégzett kutatásából[1]. Beruházást a megkérdezett vállalatvezetők közel harmada tervez idén, átlagosan 45 millió forint értékben. Ezt 73 százalék saját forrásból finanszírozná, minden ötödik cégvezető p
Több mint negyven tonna műanyagszemetet halásztak ki az Ocean Voyages Institute környezetvédő csoport tagjai a Csendes-óceánból 25 nap alatt, írja a CNN. A csoport műholdképek és drónok segítségével vadászta le a szemetet, köztük két szellemhálót is, avagy elszabadult óriási halászhálót, az egyik háló a beleakadt szeméttel együtt 8 tonnát nyomott.
A hulladékkezelő vállalatok a legmodernebb technológiák segítségével oldják meg legégetőbb környezetvédelmi problémáink egy részét, és az üzletük akkor virágzik csak igazán, ha javul a gazdagság teljesítménye és a környezettudatosság. A Fidelity International munkatársai összegezték a jövő főbb irányzatait.
Az adesso német IT-szolgáltató Magyarországon is képviseletet nyit, Budapesti székhellyel. A vállalat elsődleges célja az adesso-csoport termékportfóliójának bevezetése a hazai piacra.
Portugáliában, az alentejói domboldalba épült ez a hófehér lak, amely remek folytatása a dimbes-dombos terepnek. Egy hagyományos gerendaházról van szó, ugyanakkor a karcsú fehér homlokzat és a tiszta vonalvezetés kortárs kontexusba helyezi az egész történetet.
Két hónapja szövődött szerelem a családjától elköltöző mulatóssztár és barátnője között, s ma már Tarcsi Zoltán, azaz Jolly (40) és új párja, Barbara (21) felvállalják a boldogságukat.
Megadta a rendszámot és az autó típusát is a hatóságoknak, mégsem találják a rendőrök azt a sofőrt, aki kedd reggel életveszélybe sodorta Sváby Andrást (51) és kisfiát, Milánt (2).
11 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett a Commerzbank 1 milliárd dollár értékű CoCo kötvényének kibocsátására, ezért az eredetileg tervezett 7,5-7,75% közti kupont 7,0%-ra mérsékelték.
A World Sustainability Organization (Wso, magyarul Fenntarthatósági Világszervezet) ma bejelentette, hogy tájékoztató kampányt indít Magyarországon. A Wso az egyik vezető tanúsítványi szabvány a természet védelmét...
A lengyel szén viszonylagosan magas ára és az energiaipar átállása miatt több tízezer munkahely megszűnése várható Lengyelországban. A keresetek már most pocséknak mondhatók.
Nyilvánosságra hozták az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (Otdk) és a tudományos életben egyaránt kiemelkedően teljesítő Pro Scientia Aranyérmes hallgatók, valamint a tehetségeket támogató Mestertanár Aranyérmes oktatók névsorát is. A díjazottak között a Szent István Egyetem (Szie) három kutatója és egy hallgatója is szerepel. Míg Dr. Bujn
Erős lehűlés? Tomboló hőség? Ezekre nem kell számítani a következő napokban. Nem lesznek nagy kilengések a hőmérsékleti értékekben, többnyire a sokévi átlag környékén alakulnak majd.
Magyarországot is bírálta korábban az Európai Bizottság elnökjelöltje, a magyar kormánypártok mégis örömmel fogadták azt, hogy favoritként merült fel a neve. Ursula von der Leyen a semmiből kaphatja meg a csúcspozíciót, és bár korábban orvosként diplomázott, és kisebb politikai tevékenységei is voltak, a nagypolitikába 40 felett érkezett meg, Merke
Tizenkét futópálya épülhet az ország tizenegy városában annak a szakmai programnak a keretében, amelyet szerdán jelentett be Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.