Az Index információi szerint a MET Holding és Mészáros Lőrinc valamelyik érdekeltsége hamarosan közösen birtokolja és működtetheti a Tigáz Zrt.-t. Az Index úgy tudja, hogy a Tigáz jelenleg 99 százalékos tulajdonosa, a MET és Mészáros...
A közösségi irodatereket bérbeadó, illetve saját kereskedelmi ingatlanokkal is rendelkező amerikai WeWork, az első nyilvános részvénykibocsátás előtt, az adósságállományát 3-4 milliárd dolláros összeggel kívánja felemelni, hogy...
Július 16-án, kedden 9:30-tól vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben Horváth Ádámtól, a Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőtől, érdemes és kiváló művésztől - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerdán.
Nem lett volna-e jobb mindenkinek, ha néhány fideszes döntéshozó gyerekkorában kórházasat vagy tanárosat játszik, esetleg a környezetvédelemről álmodozik?
Az elmúlt időszakban folytatódott a hőségnapokkal tarkított nyári időjárás. Az ország túlnyomó részén nem esett jelentősebb csapadék, néhány tájegységben viszont a hirtelen lezúduló eső nagy károkat okozott, főként, ha jég is érkezett a viharfelhőkkel. A hónap második dekádjára kissé visszaesett a nappali és az éjszakai hőmérséklet, ami felüdülést
Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várható
Nagyon sok változást hozott a július 1-je a magyar családok és családalapítás előtt állók számára, nem biztos azonban, hogy mindenki tisztában van a CSOK, a babaváró hitel és a falusi CSOK minden apróbb részletével. Pedig sok múlhat...
Tudom, hogy csupa szeretetből mondod. Tudom, hogy itt van valaki, aki többet jelent neked, mint valaha bárkiről elképzelni tudtad volna, hogy jelenteni...
36 százalékkal ugrott meg július első hetében a kereslet a lakások és házak iránt a városban, de hasonló élénkülés volt jellemző más vidéki nagyvárosokra is. Közben Budapest stagnált.
A hónap elején országszerte beindult őszi árpa és repce aratása után megkezdődött az őszi búza aratása is. Az aratási munkálatokat jó ütemben lehet végezni, kivéve az olyan területeket, ahol nyári záporok, zivatarok, helyenként pedig felhőszakadás szakította félbe a betakarítást. A megszokottnál kevesebb szalma most nagy érték az állattartó üzemekb
Turisztikai reprezentálásban verhetetlenek a németek: ezúttal az idén 100 éves Bauhaust állítják a középpontba, a tét pedig a beutaztatás zsinórban tizedik rekordéve.
Az anyagi gondokból sajnos néha annyira nem látják a kiutat az emberek, hogy inkább eldobják az életüket. Egy friss amerikai kutatás most arra mutatott rá, hogy ez ellen igenis tehet a gazdaságpolitika. Ha 10 százalékkal megemeljük a minimálbért...
Gáspár Győzőt még 2017-ben vádolták meg adócsalással, az ügy pedig azóta húzódik, ám a Blikk szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kimondta: a zenész-műsorvezető esetében nem állapítható meg semmilyen bűncselekmény elkövetése.
Christine Lagarde a szokatlan megoldásoktól sem riad vissza, tapasztalt, türelmes és kiváló kommunikátor. Viszont végképp lemarad, aki most kimarad az euróövezetből.
Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy mikor kezdődött az a folyamat, amely az amúgy szellemi kulturális tevékenységet elkezdte pénzben mérni.
A Giants Software üdvözli, hogy a Corteva Agriscience (Nyse: Ctva) a Farming Simulator League (Fsl) farm szimulátor bajnokság 2019/2020-es szezonjának főtámogatója.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) a hatályos jogszabályoknak megfelelően aktualizálta az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárásokat összefoglaló útmutatóját. A Nak az öntözni kívánó termelők számára ezzel is átláthatóbbá teszi az engedélyhez szükséges alapvető lépéseket.
A magyar egészségügy régóta jelentős szakemberhiánnyal küzd, ez pedig nem csak a kórházakat, hanem a háziorvosi és fogorvosi körzeteket is érinti. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatait szerint legalább több mint fél éve...
A külföldi webáruházakból történő vásárlások növekedése óriási kihívás elé állítja a hazai e-kereskedelmi vállalkozásokat és a gazdaságot. Egyre nehezebb sikeresnek lenni a gyorsuló ütemben konszolidálódó piacon.