A teátrum sajtóközleményt adott ki válaszul arra, hogy az elmúlt napokban az intézményt negatív színben feltüntetni szándékozó írás járta körbe az ellenzéki médiumokat.
A tavalyinál 5 százalékkal többen, vagyis a megkérdezettek 64 százaléka megy nyaralni idén, és több pénzt is fognak költeni - derül ki a Budapest Bank felméréséből.
Eladták az örökösök Somló Tamás budakalászi villáját - írja a Ripost. A lap szerint az ingatlan áron alul kelt el. Somló Tamás 2016 nyarán hunyt el, tervei között szerepelt, hogy felújítja és beköltözik a villába. A zenész...
A katasztrófavédelem szakemberei idén már 126 fesztivált ellenőriztek, a folyamat során kiderült, hogy csak kisebb hiányosságok akadtak, de többségben biztonságban voltak a táborozók.
Dávid Ferenc szerint nem jellemző, hogy egy stabil munkahelyet idénymunkáért elhagyjanak az emberek – mindezt egy korábbi cikkre hivatkozva nyilatkozta az ATV Start című műsorban. A VOSZ volt főtitkára szerint bár az országos munkaerőhiány nyár végére is megmarad, a szezonbeli nehézségeket kezelik a vállalkozók. Megemlítette azt is, hogy a piaci sz
Viszonylag kevés volt a friss pénz abból az 1100 milliárdból, ami a MÁP Pluszba áramlott, legalábbis a hazai privátbankárok egyöntetű véleménye szerint. Ezzel szemben Varga Mihály pénzügyminiszter néhány napja azt állította, mintegy 70 százalék származott "párnacihából".
Az Identitárius Mozgalom szélsőjobboldali szervezet, és így a hírszerzés rendelkezésére álló összes eszköz felhasználható a szervezet németországi tagjainak megfigyelésére - döntött egyéves vizsgálat eredményeként csütörtökön a német belső elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV).
Sehol nem nőttek úgy a lakásárak az Európai Unióban, mint Magyarországon. 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a hazai lakásárak. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése rámutat: a drágulás hátterében a fizetésemelkedés és a kedvező GDP-adatok állhatnak. A szakértő szerint, egyelőre nem látni jelét annak, hogy ez a tendencia megállhatna a jöv
Megfojtották Suzanne Eatont, a több mint egy hete eltűnt amerikai kutatót, akinek holttestét Kréta szigetén egy második világháborús bunkerben találták meg - közölte a rendőrség.
Feszültséget okoz a német rendőrségen belül, hogy olyan migrációs hátterű emberek is bekerülnek a testületbe, akik „jobban kötődnek az iszlámhoz, mint Németországhoz” – mondta Horváth József.
A dagadt, fáradt vagy elnehezült lábak az első jelei annak, hogy a vénás rendszer nem működik megfelelően. Ha már kialakult a visszértágulat, a panaszok a meleg évszakban tovább súlyosbodnak.
Soproni Tamás, a Momentum korábbi alelnöke, az ellenzék közös terézvárosi polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be: Terézvárosban megszületett a teljes ellenzéki összefogás, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik részvételével. A szövetségre lépő szervezetek megállapodtak abban is, hogy minden körzetben k