2019. július 15. hétfő

júl. 15
21:00
Rejtett csontkamrákat találtak a vatikáni temetőben, amikor egy eltűnt kamaszlány holttestét keresték (Kripto Akadémia)
Az 1983-ban, egy zeneóra után nyomtalanul eltűnt Orlandiról a legvadabb összeesküvés-elméletek terjengenek Olaszországban, főleg az egyházi állammal kapcsolatban.
júl. 15
21:00
Kilakoltatták egy mozgássérült asszony családját - most tizennégyen élnek egy kis lakásban (Alternatív Energia)
Hogy hova költözhetnek végül, arról H. Rózának egyelőre fogalma sincs.
júl. 15
21:03
Egészségügyi okokból mellőzze ezeket a műanyag csomagolásokat (NRGreport)
A műanyagmentes július kezdeményezés is rávilágít arra, hogy lehetőségek szerint érdemes kizárni legalább az egyszer használatos műanyagokat az életünkből. Nagyon sokan azonban ezt nem tudjuk megtenni, és muszáj műanyagból készült csomagolásokat vásárolniuk. Ha már műanyag, akkor sem mindegy azonban, hogy melyik: az alábbiakat például egészségügyi
júl. 15
21:03
A levegő királynője: kevesen mernék utánozni a Barátok közt színésznőjét! (SzMo)
Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy egyáltalán felléphetett a műsorban.
júl. 15
21:06
Megtévesztette a fogyasztókat a szolárium: lecsapott a GVH (Pénzcentrum)
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen a GVH mert úgy véli, hogy a vállalkozás a "Csokicső" szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal...
júl. 15
21:09
Nő lép James Bond helyére (Infostart)
A 25. James Bond-filmben, amelyet jelenleg Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatnak, egy időre egy új női szereplő áll be a 007-es helyére: az új karaktert egy fekete brit színésznő, Lashana Lynch alakítja.
júl. 15
21:09
Újabb kormányátalakítást jelentett be a román miniszterelnök (ATV)
Újabb kormányátalakítást jelentett be a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése után hétfőn a román miniszterelnök: Viorica Danicila a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra, illetve a belügyi és a külügyi tárca élére jelöl új tisztségviselőt.
júl. 15
21:09
6 tévhit a másnaposság leküzdéséről - pedig csak egy dolog segít rajta (SzMo)
Aki már ivott életében többet a kelleténél, számos módszert ismer a másnaposság leküzdésére. Pedig igazából egyik sem működik.
júl. 15
21:09
3 dolog, ami észrevétlenül felborítja a hormonháztartásodat (Spabook)
A hormonháztartás felborulásával nem „csak” az a gond, hogy az egész testet befolyásoló problémáról van szó, hanem az is, hogy a tünetek...
júl. 15
21:12
Szél Bernadett: Orbán egy taktikai csatában odavágta az ország érdekét (ATV)
Orbán Viktor egy taktikai csatában odavágta az egész ország és az Európai Unió érdekét - ezt azzal kapcsolatban mondta Szél Bernadett az Egyenes Beszédben, hogy a kormány leszavazta az uniós klímacélt, amely arról szólt, hogy 2050-ig nullára csökkentik a globális felmelegedést okozó anyagok kibocsájtását.
júl. 15
21:12
Balázs Attila főtáblás (Sport365)
Az 524 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán a magyar versenyző a hazai Admir Kalendert verte 6-0 6-3-ra.
júl. 15
21:15
5 miniszter nem szólalt fel egyáltalán a parlament tavaszi ülésszakán (444.hu)
A fideszes Bíró Márk pedig immár 9 éve teljesen néma.
júl. 15
21:15
A petrolkémiáé a jövő (NRGreport)
A finomítás üzletág várható jövőbeli hanyatlásának ellensúlyozásaként az OMV fejleszti petrolkémiai divízióját. A Molnál is hasonló tendenciákat láthatunk.
júl. 15
21:15
20 dolog, ami egészen másképp működne, ha lapos Földön élnénk (SzMo)
Nem léteznének évszakok. És nem alakult volna ki a domborzat sem.
júl. 15
21:21
Várna az EU-bővítéssel Macron (Tiszta Jövő)
Szerbiába látogatott a francia államfő.
júl. 15
21:23
Trump: Ha nem tetszik Amerika, el lehet innen menni (Tiszta Jövő)
Nem kér bocsánatot nagy vihart kavaró Twitter-bejegyzéséért.
júl. 15
21:24
Bondár Anna főtáblás (Sport365)
A 250 ezer dollár összdíjazású tenisztornán a magyar versenyző szerencsés vesztesként jutott tovább
júl. 15
21:27
Rémisztő jelentés: többmillió gyerek veszélyben (Infostart)
Tízből egy, azaz világszerte csaknem 20 millió gyerek nem kapta meg tavaly a védőoltást olyan súlyos betegségek ellen, mint például a kanyaró vagy a diftéria - áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és a világszervezet Gyermekalapjának (UNICEF) közös jelentésében.
júl. 15
21:27
Lyena portréja is tetszene, ezek viszont fürdőruhás képek (Player)
Ezekre se lesz panaszod.
júl. 15
21:27
Hazai befektetésből kaphatnak lendületet az agrárinnovációs startupok (Tiszta Jövő)
A nemzetközi piacra lépés előtt álló hazai agrárstartupok mutatkoztak be befektetői alapok és agrárvállalatok szakembereinek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal rendezvényén.
júl. 15
21:33
Macron szerint az Iránnal kialakult helyzet legrosszabb forgatókönyvét sikerült elkerülni (Kripto Akadémia)
Putyinnal és Trumppal is kész tárgyalni annak érdekében, hogy ne éleződjön tovább a feszültség a Közel-Keleten.
júl. 15
21:33
Harc az emlékezetért - hogy a gyűjtemény kitörhessen a zsinagóga pincéjéből (Spa Trend Online)
Az Elfeledett szomszédaink című kiállításért indított petíciót eddig 274-en írták alá.
júl. 15
21:33
Macron: az EU belső reformja után jöhet csak a bővítés (ATV)
Belső reformokra van szükség az Európai Unióban, és csak azt követően lehet szó bővítésről - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Belgrádban.
júl. 15
21:36
Pozitív kezdés után nyereséggel zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
júl. 15
21:39
Hétköznapi dolgok, amivel összetörjük a gyermekünk önbizalmát (Spabook)
A túlzott aggódástól vagy az irreális elvárásoktól gyermekünknek csökkenhet az önbecsülése, észrevétlenül is elveszítheti önbizalmát,...
júl. 15
21:45
Kijev aggódik, keményen üzent a magyar kormánynak (ATV)
Ukrajna fenntartja a jogot magának arra, hogy lépéseket tegyen annak megakadályozására, hogy Magyarország beavatkozzon Ukrajna belügyeibe - tudatta a kijevi külügyminisztérium közleményben azután, hogy Jehor Bozsok külügyminiszter-helyettes a nap folyamán megbeszélést folytatott Íjgyártó István kijevi magyar nagykövettel.
júl. 15
21:45
Ebben az álomszerű hotelben szó szerint az óceánon aludhatsz a szabad ég alatt (Player)
Az élményért egészen a Maldív-szigetekig kell elutaznod és nagyjából 110 ezer forintot kifizetned éjszakánként.
júl. 15
21:45
Beparáztál attól, hogy leépülsz szellemileg? - Válts életmódot és étrendet! (SzMo)
Csaknem mindenkinek van esélye arra, hogy csökkentse az időskori demencia kockázatát, ha egészséges életét él.
júl. 15
21:48
Új fontbankjegy jön, megvan, ki lesz rajta (Infostart)
Alan Turing matematikus portréja szerepel a két év múlva forgalomba kerülő új brit 50 fontos bankjegyen.
júl. 15
21:51
Mi sem hisszük el, de Hollywood ügyeletes macsója a Stranger Thingsből nem volt mindig álompasi - sőt! (Joy)
A Stranger Things harmadik évadának ügyeletes szépfiúja Dacre Montgomery, pedig ez nem volt mindig így.
júl. 15
21:54
Kijev: Budapest "ne avatkozzon be" az ukrán választási folyamatokba (HírTV)
Az ukrán félben aggodalmat keltett Orbán Viktor és Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ elnökének találkozója.
júl. 15
21:54
Kifakadt a Facebook szuperpénze miatt az amerikai pénzügyminiszter (Portfolio)
Pénzmosó és terroristákat finanszírozó személyek élhetnek vissza a Facebook által javasolt digitális valutával, a Librával - adott hangot az amerikai kormány aggodalmainak Steven Mnuchin pénzügyminiszter. A CNBC tudósítása szerint egy...
júl. 15
21:54
Marad Philadelphiában az Nba sztár (Sport365)
Ben Simmons 170 millió dollárért marad Philadelphiában.
júl. 15
21:57
Lesz egy pillanat az új Bond-filmben, amikor egy nő helyettesíti a 007-est (ATV)
A 25. James Bond-filmben, amelyet jelenleg Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatnak, egy időre egy új női szereplő áll be a 007-es helyére: az új karaktert egy fekete brit színésznő, Lashana Lynch alakítja.
júl. 15
22:03
5 könnyű, de igényes olvasmány, amit ha magaddal viszel a nyaralásra, nem sok időt töltesz strandolással (SzMo)
Egy nyaralás remek alkalom arra, hogy – a fürdés, barnulás, fagyievés és a mértékletes nappali alkoholizálás mellett – hátradőlj a napágyban és elmerülj egy lebilincselő regényben. De a nagy kérdés: mit vigyél magaddal? Segítünk!
júl. 15
22:06
Gulyás Gergely partizánlátogatást eszközölt Kárpátalján, Kijev az ukrán választások magyar befolyása miatt dühösködik (Alternatív Energia)
Persze az is igaz, hogy az előrehozott választások árnyékában a hivatalos magyar látogatók is egy adott jelölt mellett agitáltak.
júl. 15
22:08
Szijjártó szerint „Brüsszel nyíltan bátorítja az embercsempészetet” (Alternatív Energia)
A külügyminiszter nem tágít attól az elmélettől, Brüsszel és egyes nyugat-európai uniós tagállamok célja és érdeke nem más, mint hogy minél több bevándorló jöjjön Európába.
júl. 15
22:09
Nicsak, ki tér vissza a politikai életbe? (Igényesférfi.hu)
Nagy horderejű bejelentést tett a Momentum.
júl. 15
22:09
Meddig egészséges dolog a maszturbálás? A szakértő válaszol (Spabook)
Kell-e aggódni, ha a kamasz egyre többször zárja magára az ajtót? Vagy ha a párodat kapod rajta, hogy önmagának okoz örömet? Érdemes-e szégyenkezni,...
júl. 15
22:24
Egyik brit miniszterelnök-jelölt sem akar választást vagy újabb népszavazást (HírTV)
Jeremy Hunt külügyminiszter és hivatali elődje, Boris Johnson kampányvitáján hangzott ez el.
júl. 15
22:33
A brit kormány előírná, hogy minden, parkolóval rendelkező új ingatlanhoz telepítsenek elektromosautó-töltőpontot is (444.hu)
Kb. 1000 fonttal dobná meg az ingatlanok árát.
júl. 15
22:33
A legmorbidabb fordulatot sikerült egy tévés vetélkedő végére betenni (SzMo)
Nem hittünk a szemünknek...
júl. 15
22:36
Kína tovább fokozza olaj- és földgáztermelését (ProfitLine)
Kína az idén is növelte olajtermelését, és termelő-beruházásai fokozásával a kitermelés további emelését készíti elő.
júl. 15
22:39
A te életfeladatod, a csillagjegyed szerint (Spabook)
Sok apró-cseprő teendőnk között néha hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy a nagyobb képre is tekintsünk. Pedig az asztrológia szerint mindenki...
júl. 15
22:45
Egyik brit miniszterelnök-jelölt sem akar sem választást, sem újabb Brexit-szavazást (444.hu)
Ha választást tartanának, akkor még a végén az ellenzék elszabotálná az egész Brexitet.
júl. 15
22:45
Önkritikát gyakorolt a LEGO (NRGreport)
Rezeg a léc a LEGO-kockák alatt. A világszerte népszerű dán játékgyártó maga döntött úgy, hogy változtat gyártási protokollján, amely enyhén szólva nem környezetbarát. 2017-ben például 1,1 millió tonna széndioxidot bocsátott ki. A LEGO játékai sem készülnek örökre műanyagból.
júl. 15
23:15
Alapjaiban forgatná fel a gazdaságot a műanyagszemét visszaszorítása (NRGreport)
Műanyaghulladék-fronton vannak reménykeltő hírek a környezetvédők számára: az Európai Unió 2021-től betiltott egy sor egyszer használatos műanyag terméket, és a műanyag zacskók termékdíjának emelését is több országban napirendre tűzték, ez a magyar kormányban is felmerült már - olvasható az Index oldalán. Mivel a zacskókkal mindannyian napról napra
júl. 15
23:21
Van még remény? Ő mentheti meg Bradley Cooper és Irina Shayk kapcsolatát (Femcafe)
Erre senki sem számított.
júl. 15
23:27
Németh Zsolt: 30 év Tusványos. Interjú (Igényesférfi.hu)
Jövő héten startol a 30. születésnapját ünneplő Bálványosi Nyári Szabadegyetem.
júl. 15
23:33
Az amerikai légierő figyelmezteti az internetező fiatalokat, hogy nagyon veszélyes lenne megrohamozni az 51-es körzetet (444.hu)
Már több mint 1 millióan igazolták vissza a Facebook-eseményt, ami pont erre gyűjt embereket.

Keresés