A 4iG nyerte el a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal távoktatási licenszek beszerzésére kiírt közel 1,9 milliárd forintos közbeszerzést - közölte a 4iG Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Egyes kozmetikumok, külsőlegesen alkalmazott kenőcsök, oldatok, valamint egyes szájon át szedett gyógyszerek is fényérzékenyíthetik a szervezetet. Ha ezen szerek mellett éri a bőrt napfény, akár néhány perc alatt leéghet, felhólyagosodhat.
Újabb lökést ad Magyarország e-autókkal való átjárhatóságának a Lidl által üzemeltetendő csaknem négyszáz töltőpont, miután az NKM gyorstöltői már minden autópályán és főúton elérhetők, ráadásul egyéb szolgáltatók is sorra jelentik be berendezéseik telepítését.
Egy kétségbeesett felkiáltás volt az utolsó mondata, legalábbis ennyit tudott testvére leolvasni V. Zoltán (†39) szájáról, aki a kocsijukban ülve belefulladt a Dunába.
Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei Magyarországon: egy kétkeresős háztartás villamos energia- és földgázköltsége az átlagos jövedelmükhöz képest a korábbi időszak 4 százalékos értékéről ugyanis 3,4 százalékra mérséklődött 2019 júniusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) legújabb, júniusi nemzetközi árös
A kukorica ára hétfőn a vékánkénti 460 dollárcentig drágult ám utána az eladók kerültek túlsúlyba a piacon és 1,6 százalékkal csökkent a kurzus. A 460 dollárcentes érték így is ötéves csúcsot jelentett.
Kedd estig Magyarország időjárásában annak ellenére nem várható érdemi változás, hogy észak felől gyenge hidegfront érkezik, bár ez várhatóan az Északi-Kárpátokon jórészt fel is oszlik - közölte a meteorológiai szolgálat.
Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Egyre több esetben tapasztalják a permetezés után a Szigetközben, hogy a szúnyogcsípések a korábbinál súlyosabb következményekkel járnak a gyerekek esetében. A győrújfalui gyerekorvos már két esetben kórházba utalta a kicsiket. A tünetek sokáig tartó, piros foltokkal járnak, melyek akár 8-10 napig sem múlnak el. Az orvos azt mondja, hogy szerinte a
Valóban szóba került a kormány július 10-ei ülésén a Budapest Bank (BB) privatizációja – erősítették meg az Mfor.hu-nak megbízható kormányzati források egy csütörtöki konferencián elhangzottakat. Ám még mindig nem tudni, hogy még meddig marad a BB-ben állami tulajdon, noha azt az EBRD-vel és az Erste Bankkal 2015 februárjában kötött megállapodás al
2019 első félévében összesen 87 447 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,5 százalékkal többet, mint tavaly az első hat hónapban.
A menopauza kapcsán kialakuló tünetek egy része - a hőhullámoktól a hüvelyszárazságon keresztül az alvászavarokig - megfelelő életvitellel is enyhíthető, illetve a szövődmények kockázata csökkenthető.
A legszegényebb településeken hozzávetőlegesen 2-2,5-szer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban. Mutatjuk, hogy hol a legkritikusabb a helyzet Magyarországon, illetve mennyiből élnek ezekben...
Augusztusban talán az év legszebb időszaka várja a kertészeket, ugyanis az egész éves megterhelő munka gyümölcseit ilyenkor lehet learatni számtalan haszonnövény esetében. A betakarítás mellett azonban számos feladat vár még a gazdákra a következő hónapban is, vetés és permetezés is színesíti az augusztusi munkálatokat.
Szinte nincs nyári hétvége balatoni óriásdugók nélkül, ám az M7-es sztráda bővítése jelenleg nincs napirenden. A legzsúfoltabb időszakban megnyithatják a leállósávot is a forgalom előtt.
Bár továbbra is erősebb az új autók piacának bővülése, mint a használtautó-importé, még mindig több - zömében 10 évnél idősebb - használt autó érkezik, mint amennyi újból fogy.
Ősszel indulnak a konkrét viták az igazságügyi alkalmazotti és a bírói bérek rendezésének részleteiről, jövőre pedig remélhetőleg megkezdődik a folyamat - közölte az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
A szezon kellős közepére sem készült el a fonyódi Árpád-part, közel másfél kilométeres felújítása. A Turisztikai ügynökség írt ki pályázatot, melyre azonnal kellett jelentkezni, eredetileg június 30-i kivitelezési határidővel. Sok helyen látszott, hogy ez az időpont nem tartható, ezért meghosszabbították a mai napra, de Fonyódon mára sem sikerült a
Az egész 2018-as évben kitartott a lendület, ami a gazdaság fehéredését illeti és még az idei év elején is érezhető hatása volt, feltehetően a legutóbb bevezetett intézkedésnek. Az online számla rendszere eddig nagyon bevált, számításaink...
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmei során: Bíró Attila együttese kedden Kanadát győzte le 15-14-re. A magyarok csütörtökön az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapnak össze a csoportelsőségért.
Julian Assange, a WikiLeaks hírportál alapítója 2016-ban Ecuador londoni nagykövetségéről irányította a beavatkozást az amerikai választásokba - közölte exkluzív információk alapján hétfőn a CNN.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmei során: Bíró Attila együttese kedden Kanadát győzte le 15-14-re. A magyarok csütörtökön az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapnak össze a csoportelsőségért.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két tanulmánya is megállapította, hogy a bébiételek nagy részét nem megfelelően ajánlják hat hónapnál fiatalabb babáknak és sok ételnek túl magas a cukortartalma.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá arról, hogy a kormányzati hivataloknak és ügynökségeknek a beszerzéseiknél növekvő mértékben kell amerikai árukat vásárolniuk.
Tavaly szeptemberben találkozott utoljára Orbán Viktor az orosz elnökkel, aki forrásaink szerint vélhetően idén korábban is jött volna, csak az európai parlamenti tisztségviselők megválasztása miatt csúszott a megbeszélés.
B. Melinda kérdése: Zöld színű poloskák lepték el kiskertem növényeit. A zöld poloskák mellett fekete kisebb méretű fehéren pontozott hátú egyedeket is találtam. Mik lehetnek ezek és hogyan szabadulhatnék meg tőlük?
A webáruházak évente 500 milliárd forintod forgalmat bonyolítanak le, ez a szám pedig csak nőhet. Az online vásárlásnál nem csak a bolti elérhetőségre, hanem az e-mail címre és a telefonszámra is érdemes odafigyelni.