Az Európai Unió szankciókat vezet be Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett illegális török próbafúrások miatt - döntöttek egynapos brüsszeli ülésükön az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei.
Napi öt vagy több csésze kávé növeli a hallucinációra való hajlamot, különösen akkor, ha emellett a kávézó még stresszes életet is él. Ezt igazolja a melbourni La Trobe Egyetem tanulmánya.
A magyar-ukrán kapcsolatok javulásában érdekelt Magyarország - Szijjártó Péter szerint. A külügyminiszter Beregszászon találkozott a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel.
Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban.
Ahogyan a repülőutak olcsóbbá válnak, az emberek egyre többször engedhetik meg maguknak, hogy távoli tájakra utazzanak. Ez azonban nagyon megterhelheti a környezetet, főleg akkor, ha nem figyelünk arra: minél fenntarthatóbban utazzunk. Ha nem szeretne a négy fal közé zárva élni, de ügyelne arra, hogy minél kevésbé bántsa vele a környezetet, fogadja
Múlt vasárnap 282 embert vettek őrizetbe a rendőrök Párizsban. A francia főváros utcáin akkor kezdett randalírozni több ezer algériai bevándorló, amikor futball válogatottjuk legyőzte Nigériát, és döntőbe jutott az Afrikai Nemzetek Kupáján. A pénteki döntő miatt már most a fejüket fogják sokan.
Rekordszámú, 32 jelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada, gyártója, az HBO 137 jelöléssel jóval megelőzte a 117 jelölést kapó Netflixet.
Idén 30. alkalommal kerül megrendezésre Dél-Buda legnagyobb fesztiválja, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2019. augusztus 30. és szeptember 1. között.
Különleges, és az írói életmű ismerete nélkül nehezen követhető és értelmezhető tévéfilm. Én Illés Endrének köszönhetem, hogy megismertem Csáth Géza írásainak többségét. Amíg egy esszéjében – még Noé ...
A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az új gyár helyszínén.
A GE megújuló energiás üzletága annyira bízik a tengeri szélenergia-piac kínai boomjában, hogy bejelentette: gyárat nyit, és a legnagyobb offshore szélturbina modelljeit építheti Kantonban.
A Facebook azt állítja, a Libra kriptopénzhez kapcsolódó adatok védelmét a svájci szabályozó fogja felügyelni. Igaz, a svájci adatvédelmi hatóság azt mondja: még soha nem is egyeztettek erről a társasággal. A Libra projektből első...
A svájci központú MET csoport tőkeemelésről szóló részvényjegyzési megállapodást írt alá a Status Energy csoporttal. Az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésébe tartozó Status Energy Magántőkealap, a leányvállalata révén 49,57 százalékos közvetett tulajdont szerzett a TIGÁZ Zrt-ben. A TIGÁZ Zrt. működtetéséért és szakmai irányításáért a j
Egyre nagyobb a kereslet az amerikai cseppfolyósított földgázra azokban az országokban, ahol például a szenet próbálják helyettesíteni más energiaforrással. Hatalmas lehetőség ez az amerikai vállalatok számára, amelyek egyre több pénzt fektetnek be az iparágba. Sokak szerint ez az energiaforrás viszont hihetetlenül káros a környezetre: a fúrások me
Kilenc szavazatos többséggel szavazták meg VDL-t, a Fidesz-KDNP tizenhárom szavazattal támogatta. Hidvéghi Balázs elmondta: határozott elvárásokkal vannak az új elnök iránt.
A fideszes EP-képviselő szerint a német politikus kilenc szavazatos többséggel történt megválasztása az Európai Bizottság élére azt mutatja, hogy az Európai Parlamentben a jobboldal megszavazta, a baloldal pedig többségében az új bizottsági elnök megválasztása ellen szavazott.
A CIG Pannónia a BÉT-en közölte: bejegyezték a cégbíróságon a társaság korábban megválasztott új vezetőit. A CIG 2019. április 17. napján tartott közgyűlésének határozatai alapján dr. Bogdánffy Pétert és dr. Fedák István...
Rekordmeleget, 21 Celsius-fokot mértek vasárnap Alertben, a Föld legészakibb lakott helyén, amely 900 kilométerre van az Északi-sarktól, ezen a mérőállomáson ez abszolút rekord - közölte kedden a kanadai meteorológiai szolgálat.