Rendhagyó módon szenzációhajhász(nak tűnő) címet választottunk a Toyota Prius konnektorról is tölthető Plug-In Hybrid modellváltozatának frissítése kapcsán, de valójában csupán némi iróniáról van szó, hiszen a Toyota 'feltalálta' az ötüléses utasteret...
Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosaként felidézte, hogy az elektromos és autonóm autók tesztelésére alkalmas pályának májusban már át is adták az első ütemét.
Nyilvánosságra hozta 2018-as fenntarthatósági riportját a Huawei Technologies. A vállalat több mint egy évtizede készít kimutatást arról, milyen lépéseket tett a környezet védelme, valamint a digitális technológiák energiafelhasználásának csökkentése és a felhasználók technológiai bevonása érdekében. A Huawei 2018-ban az 5G állomások sikeres telepí
Az idén a szélsőséges időjárás miatt várhatóan 450 ezer tonna lesz az almatermés, amely a tavalyi mennyiség fele, a tízéves átlagtermésnél mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, ezért az átlagosnál magasabb árakra lehet számítani a FruitVeB, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) közös prognózisa szerint.
Zivataros esténk lesz, az északi megyékben és a Dunántúlon már sokfelé zivatarfelhők tarkítják az eget. Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki az ország kétharmadára, éjfélig pedig az összes megyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok miatt. Ma szórványosan – jobb eséllyel a középső és északkeleti régióban – számít
Egy friss jelentés szerint változás állt be a világ leggazdagabb embereinek listáján: az eddig második helyet uraló Bill Gatest beelőzte a luxus divat bizniszben utazó Bernard Arnault. A dobogó csúcsán továbbra is Jeff Bezos áll.
Ha lakásépítésbe kezd, most már jól teszi, ha a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot is számba veszi, hiszen egyre olcsóbb a zöld energia, és egyre inkább trend, hogy a magánházakat is így építjük fel, vagy építjük át. Az alábbi öt alapelv elengedhetetlen a fenntartható építkezéshez, így vegye őket fontolóra, ha környezettudatosabb házat ak
A budapesti főpolgármester szerint Bús Balázs kérésére történt az átnevezés, ami a tervezőasztalon jól mutat, a valóságban viszont közröhejes a használata.
Az ukrán hatóságoknak nem ellenséget, hanem partnert kellene látniuk a helyi magyarságban - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
High-tech kütyük, kamerarendszerek, ujjlenyomat-olvasók vagy lézeres biztonsági rendszerek nélkül is rengeteg lehetőséged van, hogy biztonságosabbá tedd a házat.
Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok egy komoly döntési helyzetbe kerülnek a lakhatásuk szempontjából: kollégium, albérlet vagy saját lakás? Milyen előnyökkel...
- A győri ETO Parkban fogadja a román Universitatea Craiova csapatát jövő csütörtökön a Budapest Honvéd a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.
Inkább otthagyják Kínát a vállalatok ahelyett, hogy megvárják, hogy megoldódjon az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háború - mondta el Larry Fink, a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRocknak vezérigazgatója a CNBC műsorán....
A klímaváltozás az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az emberiség valaha szembenézett. A globális felmelegedés hatásai napról napra érezhetőbbé, a fenyegetés egyre riasztóbbá válik. Mit tehetünk mi, hétköznapi emberek a megoldás érdekében? Erre alapvetően kétféle választ szokás adni. Az egyik, hogy igyekeznünk kell változtatni a saját életmódunkon
Türelemre van szükség és egyértelműen ki kell állni a kárpátaljai magyarok jogait sértő ukrán intézkedések ellen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt kiemelte: fontosnak tartja, hogy a vasárnapi előrehozott ukrajnai országgyűlési választások után érdemi párbeszéd induljon el Ukrajna é
Három év kihagyás után új albumot jelentet meg ősszel Free címmel a szerdán Budapesten is fellépő legendás rockénekes, Iggy Pop. „Ezen az albumon más szerzők mondandóját tolmácsolom, én csak a hangomat kölcsönzöm a gondolataiknak. A Post Pop Depression
Menő, amikor a filmekben ugratnak? Valóban, mi sem vetjük meg a látványos jeleneteket, de láttad már, hogy végződik egy ilyen a valóságban? A már annyira nem menő.
A JP Morgan pesszimista az olajpiaci kilátásokat tekintve. Mind keresleti, mind kínálati oldalról lefele mutató hatások azonosíthatóak az olaj esetén. Az elemzőház becslése szerint 2020 végére 52 dollárra eshet a Brent árfolyama.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 900 ezer külföldi EU-állampolgár - köztük csaknem 28 ezer magyar - folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz. A brit kormány...
Csökkent a huszonnégy órával ezelőtt közelinek tűnő kormányválság veszélye Olaszországban, miután a két kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga is a közös kormányzás folytatását erősítette meg pénteken.
A transzatlanti kereskedelmi tárgyalások újraélesztésére szólította fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság megválasztott elnökét Gordon Sondland, az Egyesült Államok uniós nagykövete - írta pénteki cikkében a Politico.
Több mint 12%-ot drágult az arany az év eleje óta, egyes elemzők úgy vélik, ez most a második világháború óta csak kétszer látott aranyrali kezdete lehet - írja a CNBC. 2013 óta nem volt 1400 dollár fölött egy uncia arany ára; mióta...