Habár a kánikulában mindig arról szólnak a hírek, hogy a vendéglátásban akár nettó 500-700 ezer, vagy 1 millió forintot is lehet keresni a felkapott nyaralóhelyeken, a valóság ennél mindig sokkal bonyolultabb és kiábrándítóbb. Mutatjuk...
Hollandia részben felelőssé tehető azon körülbelül háromszáz boszniai muzulmán haláláért, akit szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról - mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken.
A Gyerekakadémia újbudai csapata, miután sikerrel kvalifikálta magát a World Robot Olympiad országos döntőjére, 21 csapat közül a 4. helyet szerezte meg a juniorok között, regular kategóriában. A bajnokság a szép eredmény mellett remek versenytapasztalatot is hozott a diákok számára, amellyel még nagyobb sikereket érhetnek el a jövőben.
Ma reggel tette közzé második negyedéves jelentését a közép-kelet európai régió egyik jelentős lengyel olajcége, a PKN Orlen. Sikerült jócskán túlszárnyalni az elemzők által vártakat, szárnyra kapott az árfolyam. Kedvező előjeleket...
A mai naptól igényelhető a babaváró hitel a CIB Banknál. A bank várakozásai szerint a babaváró hitel adhatja az év hátralévő részében a lakossági hitelpiaci új kihelyezések ötödét. Annak köszönhetően, hogy a babaváró önerőként...
Idén augusztus 16-tól új vezetője lesz a BMW-nek, Oliver Zipse lesz a BMW AG igazgatótanácsának új elnöke. 2019. augusztus 16-tól Oliver Zipse lesz a BMW AG igazgatótanácsának új elnöke. A döntést a müncheni központú vállalatcsoport...
A BMW az elmúlt hónapokban tömegével jelentette be az új modelleket valóságos újdonság-tűzijátékot csapva, a hazai importőrnél pedig ennek megfelelően szintén nem untakoznak a dolgozók, folyamatosan igyekeznek bevezetni a magyar piacra a legfrissebb bajor termékeket. Ma vettük észre, hogy a márka konfigurátorában máris elérhető a BMW júniusban lele
Peter Atwood térképrajongó által megalkotott megvilágított térképek mindent elrejtenek, kivéve a helyeket és azokat közlekedési hálózatokat, amelyek összekötnek velük minket.
Azok az országok, amelyek visszautasították a kötelező menekültkvótákat és jogállamisági problémákat mutatnak, mint például Lengyelország, az eddigieknél több szimpátiára számíthatnak az Európai Bizottság új elnökétől - vonta...
Ugyan eddig a Momentum a jobbikos Bencsik János polgármesterjelöltségét támogatta Pesterzsébeten, úgy döntöttek, mégis a baloldali pártok indulóját támogatják – értesült az Azonnali.
Silvester Stallone eléggé jó formában volt a Rocky 3-ban, ennek viszont elég komoly ára volt: rendesen kifacsarta testét az edzőteremben, a ringben és a futópályán, plusz még egy embertelen diétát is tolt, amivel gyakorlatilag az életét veszélyeztette.
Nyilvános ülést tart július végén a Kúria a dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány óvadékának, illetve bűnügyi felügyeletének törvényessége ügyében - tudatta a legfőbb bírói szerv pénteken közleményben.
A zöldenergia felmutatásának igénye és a bányászati tevékenység környezeti hatásainak csökkentése meglehetősen furcsa szimbiózist szült Dél-Koreában. Egy norvég gázkirtermelő lebegő tengeri szélerőműparkot telepítene.
Az eredményalapú klímavédelem elérését segíti a nagyberényi karbonklíma-ültetvény, illetve az azt alkotó smaragdfa, amely kevés vizet, de sok szén-dioxidot használ fel.
A törvénynek sok pontjával fel lehet, és a gyerekek védelmében fel is kell venni a küzdelmet - a jogvédő szervezet arra biztatja a szülőket, hogy indítsanak eljárást, és ehhez jogi segítséget is kínálnak.
Felemásan teljesítenek az irányadó európai részvényindexek pénteken, a hangulatot kezdetben a Fed jegybankárok nyilatkozatai támogatták, amelyet követően a befektetők a Fed kamatcsökkentés lehetséges mértékét latolgatták. A magyar...
Mindhárom dobogós helyet a magyar Országgyűlés gyorsírói hozták el a gyorsírók olaszországi világbajnokságáról; a dobogó tetejére Vicai Erika állhatott, aki megvédte világbajnoki címét - tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-t.
A Mercedes-AMG A 45-öt sorban követték a CLA modellek AMG változatai az elmúlt hetekben, sőt az elmúlt napokban, de nincs megállás, már itt is van a GLC 43 és annak kupé változata.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa helytelen korhatár-besorolás miatt 2,8 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 Bezár a bazár! című vetélkedőjének egyik adása miatt - tájékoztatta a pénteken az MTI-t a testület, amely a rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseiről is beszámolt.
Bár javulnak a számok, és történelmi mélyponton a csecsemőhalandóság magyarországon, még ez sem elegendő ahhoz, hogy visszaforduljon a rohamos népességfogyás. Kiderült, hogy megyénként is komoly eltérések vannak az arányokban: a legjobb...
Szűk többséggel választották meg Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének: az egykori német védelmi miniszter csak kilenc szavazattal kapott többet a minimumnál, nem támogatták őt a baloldali és a zöld képviselők, de az elvileg őt támogató liberális és szocdem frakcióból sem mindenki szavazott rá. A háttérről német és lengyel lapok híre