Közleményt adott ki Vadai Ágnes, mert szerinte azonnali béremeléssel és kiszámítható életpályamodellel lehet csak megakadályozni, hogy minden második rendvédelmis felmondjon.
Magyarország női vízilabda-válogatottja szombaton 17-6-ra legyőzte Új-Zélandot, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol hétfőn magyar idő szerint 11.30 órakor a világliga-ezüstérmes Olaszországgal találkozik.
Faültetéssel állítanák meg a Salvadorból érkező bevándorlókat. Hasonló módon segítenének a helyzeten Hondurasban, Guatemalában és Mexikó déli részén is.
A szájüreg és a garat nem egy steril környezet, mindenkinek van egy normál, szájüregi mikrobákból és nem fertőző baktériumokból álló flórája. Ezt az egyensúlyban lévő flórát azonban megbolygathatja pl. egy fertőzés és ezzel gyulladást okozhat a nyálkahártyán.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: az ukrán politikusok még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ellenségképet gyártsanak, és ehhez a magyar kisebbséget is „felhasználják”.
A környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése és az összefogás áll a Goethe Intézetben bemutatott hazai civil szervezetek tevékenységének fókuszában. A portrékból kiderül az is, hogy mi is lehetünk önkéntesek.
1969. július 20-án, greenwichi idő szerint 20.17-kor teljesült egy sok évszázados álom: ember szállt le egy másik égitestre, majd hat és fél órával később rá is lépett. 50 évvel később még mindig vannak, akik azt mondják: csupán az évszázad csalásának voltunk tanúi.
Donald Trump amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az ideiglenes...
Aznap, amikor Ferenc pápa felmentette Márfi Gyula veszprémi érseket, az ellenzéki pártok bejelentették, hogy Katanics Sándort indítják közös polgármesterjelöltjeként Veszprémben.
Nyilvánosságra hozta 2018-as fenntarthatósági riportját a Huawei Technologies. A vállalat több mint egy évtizede készít kimutatást arról, milyen lépéseket tett a környezet védelme, valamint a digitális technológiák energiafelhasználásának csökkentése és a felhasználók technológiai bevonása érdekében. A Huawei 2018-ban az 5G állomások sikeres telepí
Könnyen gondolhatnánk azt, hogy a C-vitamin megfelelő pótlása csak az őszi és a téli hónapokban fontos. De miért hanyagolnánk el nyáron, hiszen ebben az évszakban is ugyanolyan fontos, hogy egészségesek és energikusak legyünk.
Több év után sincs végleges döntés a Mastercard és a Gazdasági Versenyhivatal között zajló eljárásban, amelyben a felügyelet megállapította, hogy a kártyatársaság korábban visszaélt gazdasági erőfölényével.
A hazai indulók közül egyedüliként Dósa Dániel jutott be a 32 közé szombaton a férfi tőrözők egyéni versenyében, a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
Beperli a Nissan és a Mitsubishi japán autógyártókat Hollandiában a sikkasztás gyanúja miatt tavaly leváltott volt közös elnök-vezérigazgatójuk, Carlos Ghosn - jelentette szombaton NRC című holland napilap, az üzletember egyik ügyvédjére...
Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint London nem tervez katonai akciót az Irán által pénteken lefoglalt brit tartályhajó kiszabadítására, de követeli az iráni hatóságoktól a hajó azonnali elengedését. Londoni elemzői vélemény szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.
Nyilatkozatban hívta fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton a kárpátaljai közvélemény figyelmét arra, hogy ismeretlenek a szervezet elnökének nevében megtévesztő SMS-eket küldtek szét a vidék lakosságának egy nappal a vasárnapi, előrehozott ukrajnai parlamenti választások előtt.
Nem szívesen fogadnak be albérletbe kisgyerekes édesanyát, nehéz munkát találni, és ha nincs segítség, lehet, hogy a gyerekek állami gondozásba kerülnek, vagy az asszony visszatér a bántalmazó férfihoz.
Ma már egyre elterjedtebb, hogy a színészek több lábon állnak: éjjel a színpadon, nappal a pult mögött - persze csak képletesen. Sokan közülük vállalkozók, van aki bisztrót, van, aki galériát üzemeltet, Mészáros Árpás Zsolt,...
A Gombaszögi Nyári Táborban kérdeztük a felvidéki fiatalságot az újonnan megválasztott szlovák államfő, Zuzana Čaputová politikájáról, a magyarság felé tett gesztusairól és a szabadegyetemen történt látogatásáról. Videónk.
Az Európai Bizottság átfogó értékelést készít az ifjúsági foglalkoztatás uniós (Európai Szociális Alapból és az Ifjúsági Garanciából megvalósuló) támogatásáról, amely projekt kapcsán nyílt konzultációs lehetőséget hirdetett...
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.
Lelőttek egy iráni drónt, amely megközelített egy amerikai hadihajót – jelentette be Donald Trump. Az iráni vezetés ugyanakkor jelezte: az amerikaiak valószínűleg tévedésből saját drónjukat lőhették le.