2019. július 21. vasárnap

júl. 21
10:27
Password rendben? Most kiderül mennyire óvatos, ha jelszavakról van szó (Biztosító Magazin)
Annak ellenére, hogy a netező magyarok 30 százaléka aggódik egy esetleges hackertámadás miatt, a jelszavaikra már kevésbé figyelnek.
júl. 21
10:30
Ukrajna választ (vg.hu)
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolc órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődött az előrehozott parlamenti választás.
júl. 21
10:39
A halott egyértelműen finom (Alternatív Energia)
Cseh földön nincs kocsma utopenec nélkül, és a boltok polcain is ott feszít, hiszen Bohémia szülöttei otthonukban sem szünetelteik a sörfogyasztást.
júl. 21
10:39
Az iratok fénymásolása is jogszabályhoz kötött (AQUA)
A munkáltatók csak kivételes esetekben másolhatják le jogszerűen az alkalmazottak személyes iratait, kivételt kizárólag jogszabályi felhatalmazás, illetve speciális, egyedi cél jelenthet.
júl. 21
10:39
Megöregítettük a legszebb világsztárokat, ilyenek lesznek 80 évesen (Femcafe)
Elképesztő, hogy fognak kinézni, ha nem a plasztikai sebészt választják.
júl. 21
10:39
10+1 fonott frizura ötlet, amit te is elkészíthetsz magadnak (Spabook)
Talán ez a legszebb és legpraktikusabb módja a haj viselésének. Ismerj meg néhány modern fonott hajcsodát, amit a hétköznapokban vagy alkalmakra...
júl. 21
10:41
Orbán Oroszországban lazult egy kicsit (Alternatív Energia)
Hivatalos úton nem lehetett, mert Havasi Bertalan nem mondott róla semmit.
júl. 21
10:45
"A lényeg a háború megakadályozása" (ATV)
Az a lényeg, hogy a háborút sikerüljön megakadályozni a Perzsa-öböl térségében - szögezte le a Bild am Sonntag című vasárnaponként megjelenő német tömeglapnak Heiko Maas német külügyminiszter.
júl. 21
10:45
Növekvő energiatermelés a PannErgynél (NRGreport)
A PannErgy tegnap piaczárás után közzétette második negyedéves termelési jelentését, melyben éves alapon 68%-kal több geotermikus hőt értékesített, mint 2018 második negyedévében.
júl. 21
10:48
Nagy a torlódás a határátkelőhelyeken (Infostart)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki több Csongrád megyei határátkelőhelyen vasárnap délelőtt - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 21
10:51
Dalnokinak is megbocsátott (Azenpenzem)
Kevés labdarúgót – akár kortársat, akár utódot – mértek Albert Flóriánhoz. Branikovits László a kivételezettek egyike. A Ferencváros VVK- és KEK-, valamint olimpiai ezüstérmes klasszisa idén lesz 70 éves.
júl. 21
10:54
Vészjósló nyilatkozat Iránról (Infostart)
Az a lényeg, hogy a háborút sikerüljön megakadályozni a Perzsa-öböl térségében - szögezte le a Bild am Sonntag című vasárnaponként megjelenő német tömeglapnak Heiko Maas német külügyminiszter.
júl. 21
10:57
Bodzsár Gyula: Forgassuk vissza az idő kerekét, avagy mi változott 2011 óta? (Tiszta Jövő)
Mutatkozik-e valós igény a szlovákiai magyar választók körében a két párt közötti koalíciókötésre?
júl. 21
10:57
Keanu Reeves valóra váltotta egy háromgyermekes családanya álmát (SzMo)
Lélegzetelállító egy fickó.
júl. 21
11:03
Itt lehet ma nagy vihar - kiadták a riasztást (Háziállat)
Több megyére a hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra.
júl. 21
11:03
Nem találod ki, hány éves ma Lukács Sándor! (Ripost)
Bár generációk nőttek fel filmjein és látták a színpadon, nem gondolnád, hogy ennyi idős...
júl. 21
11:03
Rossz hírünk van, ha a Csongrád megyei határ felé autózol (Ripost)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki több határátkelőhelyen vasárnap délelőtt.
júl. 21
11:03
Szalmatáska a nyár legmenőbb trendje, válassz az új formák közül (Ripost)
Visszatérő nyári kedvencek a divatban. Most nem a színek és a minták viszik a prímet. Új fazonokkal tarolnak a szalmatáskák. Az évszak örök trendje.
júl. 21
11:03
Kasza Tibi az apaságról mesélt – Már most tervezi lánya jövőjét (Femcafe)
Az énekes-műsorvezető még sosem volt ennyire boldog.
júl. 21
11:03
Szakértő: veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak (vg.hu)
A klinikai pszichológus szerint fontos, hogy minél hamarabb megtörténjen a személes találkozás, mert így hamarabb kiderülhetnek az átverések.
júl. 21
11:03
Szexi miniben jelentette be Natalie Portman, hogy ő lesz a női Thor (Glamour)
Imádni fogod!
júl. 21
11:05
Kétségbeesett a magyar színésznő, majdnem megfulladt a fia (Ripost)
Balázsovits Edit többé nem mehet gyermeke versenyére.
júl. 21
11:05
Itt a barackszezon, íme a legfinomabb sütemény, amit belőle készíthetsz! (Glamour)
Imádni fogod!
júl. 21
11:07
Jessie J krónikus fájdalmán a vegán étrend segített (Glamour)
Nőgyógyászati problémáit enyhítette
júl. 21
11:09
Magyar orvosok segítenek a bangladesi sziámi ikrek operációjánál (ATV)
A koponyájuknál összenőtt bangladesi sziámi ikrek soron következő műtétjében a Honvédkórház több orvosából és egészségügyi szakdolgozójából álló csapat is rész vesz július végén Bangladesben - olvasható a Napidoktor.hu cikkében.
júl. 21
11:09
A tévéelnök, a popsztár és a két Brenzovics: most választ Ukrajna (444.hu)
A színészből lett elnöke a fő esélyes, de megalakult mostanra a popsztár pártja is. Kárpátalja legesélyesebb magyar jelöltjére ráindítottak egy hasonló nevű ukrán munkanélkülit.
júl. 21
11:09
Hosszú Katinka minden idők leggyorsabb előfutamát produkálta a vizes vb-n (SzMo)
Hosszú Katinka fantasztikus idővel jutott elődöntőbe 200 méter vegyesen.
júl. 21
11:09
4 dolog, amiben megváltozik a viselkedése, ha már a szakítást fontolgatja (Spabook)
A szakítás a legtöbb ember életében nem egyik pillanatról a másikra jön: általában hosszas agyalás, tervezgetés előzi meg, mielőtt az illető...
júl. 21
11:12
Nagy áttörést hozhat a Zuckerberg által támogatott magyar kutatás (Infostart)
Világviszonylatban is egyedülálló egysejt-analitikai eljárást fejlesztett ki a mesterséges intelligencia segítségével a Magyar Tudományos Akadémia szegedi BIOMAG kutatócsoportja. A folyamatosan tanuló és egymást is tanító intelligens szoftverek képesek felismerni és kiszűrni a sejt szinten jelentkező egyedi eltéréseket. A kutatócsoportot most a Cha
júl. 21
11:15
Fokozott ellenőrzés az utakon: mutatjuk, kikre vadásznak a rendőrök (Pénzcentrum)
Július 22. és 28. közötti ellenőrzést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Tispol) éves ellenőrzési terve alapján tartja a rendőrség. Jövő hétfőtől vasárnapig tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek...
júl. 21
11:21
Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak (hirado.hu)
A szülőnek nem szabad kamaszkorban elengednie a gyermek kezét.
júl. 21
11:21
Zacher Gábor is elmondta a véleményét energiaital-ügyben (Portfolio)
Zacher Gábor toxikológus szerint egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása, ezért nem látja értelmét a "riogatásnak". November 6-án
júl. 21
11:21
Zacher Gábor: Ne essünk pánikba egy doboz energiaitaltól! (Tiszta Jövő)
Zacher Gábor toxikológus szerint egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása, ezért nem látja értelmét a „riogatásnak”.
júl. 21
11:27
Fordulat Neymar ügyében (Infostart)
Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője árult el részleteket a brazil futballista jövőjéről.
júl. 21
11:27
Negyven éve hunyt el az "Aranyfejű" Kocsis Sándor (Sport365)
"Vigaszunk csak egy van: amíg lesz Magyarországon labdarúgás, Kocsis Sanyi emléke mindig élni fog...".
júl. 21
11:27
Pacquiao negyvenévesen is világbajnok (444.hu)
A Fülöp-szigeteki bokszoló pontozással verte meg 10 évvel fiatalabb ellenfelét.
júl. 21
11:33
Külföldről nem lehet majd szennyvíziszapot behozni (ProfitLine)
A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a 2020-as költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja.
júl. 21
11:33
A Fehérvár az idei EL-elődöntőst is kaphatja a következő körben (m4sport.hu)
De Dzsudzsák Balázs korábbi csapata, a PSV Eindhoven is Magyarországra jöhet.
júl. 21
11:33
Szellemvárossá válhat a klímaváltozás miatt egy amerikai település, a belváros már üres (SzMo)
A Fair Bluff egy város Észak-Karolinában, amit 2016-ban a Matthew hurrikán áradása tizedelt meg, később a Firenze hurrikán, 2018-ban. Egy újabb hasonló katasztrófa után pedig teljesen elnéptelenedne.
júl. 21
11:36
Német külügyér: a lényeg, hogy sikerüljön megakadályozni a háborút (vg.hu)
Irán destabilizációs tevékenysége miatt a NATO is aggodalmát fejezte ki.
júl. 21
11:38
Szankciókat jelenthet be Irán ellen a brit kormány (vg.hu)
A Forradalmi Gárda lefoglalta egy tartályhajójukat a Hormuzi-szorosban. Az akciót teljességgel elfogadhatatlannak tartják.
júl. 21
11:39
Zacher: Egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása (hirado.hu)
Zacher Gábor toxikológus szerint egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása, ezért nem látja értelmét a „riogatásnak”.
júl. 21
11:39
Szépészeti beavatkozások: a ráncfeltöltés (WebBeteg)
Az arc ráncainak feltöltésére 1981 óta végeznek injekciós kezeléseket. A legelső a kollagéninjekció volt, mely körülbelül 20 évig volt a leggyakrabban használt ráncfeltöltő anyag. A kollagéninjekció legnagyobb hátránya az volt, hogy hatása csak 6 hétig volt látható, ezért gyakran kellett ismételni.
júl. 21
11:39
Pircs Anikó: Mi Siklósi Gergely titka? (Tiszta Jövő)
Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.
júl. 21
11:39
Rózsakvarc-manikűr! Gyógyító erő és kifinomultság a körmeiden (Spabook)
Szinte csak kapkodjuk a fejünket, szinte nincs is olyan hónap, amikor ne jelenne meg egy újabb manikűr-trend. A legutóbbit azonban egyszerűen imádjuk!...
júl. 21
11:45
Éremért vívhatnak Szilágyi Áronék (Infostart)
A magyar férfi kardcsapat bejutott az elődöntőbe a budapesti vívó-világbajnokságon.
júl. 21
11:45
A nagy bolgár pomáktalanítás (Alternatív Energia)
Miközben Közép- és Kelet-Európa az átalakulás lázában égett, Bulgáriából éppen elűztek több százezer törököt.
júl. 21
11:45
Oroszországban pihen Orbán Viktor (ATV)
Az Index kapott egy olvasói fotót arról, ahogy a miniszterelnök Oroszországban tölti a szabadidejét.
júl. 21
11:45
London szankciókat jelenthet be Irán ellen a tartályhajó lefoglalása miatt (hirado.hu)
Omán is felszólította Iránt, hogy engedje szabadon a brit tartályhajót.
júl. 21
11:47
Addig nyújtózkodj… Takaró Mihály és a hazafias képzés (Alternatív Energia)
Új gazdája van a magyar irodalom és történelem oktatásának. Takaró Mihály készíti hazafias, keresztény-nemzeti alapon az új a Nemzeti alaptanterv idevágó részeit. Nem illik valakit - bárkit – szándéka szerint megítélni. Beszéljenek a megvalósult tények!

Keresés