Új lendületet vehet a távhő terjedése kedvező kibocsátási paraméterei, a digitalizáció és a szektorban zajló egyéb technológiai fejlesztések hatására, így az uniós irányelvek által is támogatott fűtési mód a jövő energiaellátásában is jelentős szerephez juthat a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint.
Július 27-28. között izgalmas programlehetőség kínálkozik a Margit-szigeten, ugyanis ott kerül megrendezésre az V. Faápoló Magyar Bajnokság. Az ingyenes rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát, mindez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan - derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei, online, reprezentatív felmérésből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.
Kábítószerrel megrakott teherautó ment neki Sydney-ben két, a rendőrség épülete előtt parkoló rendőrautónak, majd továbbhajtott - közölte kedden az ausztrál nagyváros rendőrsége.
Alig több mint két hete, hogy véget ért a női Európa-bajnokság, de máris megkezdődtek az előkészületek a következő, 2021-es Eb-re, amelynek majd Franciaország és Spanyolország ad otthont.
Az öntözés vízjogi engedélyes tevékenység. A vízjogi engedélyezési eljárás iránti kérelemnek pedig tartalmaznia kell az engedélyezési tervdokumentációt, elvi vízjogi engedélyezés esetén a műszaki megoldást tartalmazó dokumentációt.
Szerdától brit miniszterelnök lesz a kilépés leghangosabb konzervatív követelője, de egyáltalán nem biztos, hogy Mindenszentekre virradóra is kormányfő marad még. A terve szerint aznap már nem lesz az EU tagja Nagy-Britannia.
A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.
A 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut magasabb, két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben, de több pénzt fordítanak az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.
Boris Johnsont, a korábbi külügymisztert és londoni főpolgármestert választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé, ezáltal új kormányfővé.
Az illusztrátorok kerülnek reflektorfénybe a Graphifest által szervezett Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál keretében, amely a hazai grafikai művészeteket kívánja megújítani, annak kissé háttérbe szorult pozícióját újragondolni.
A búza a repcénél kevésbé igényes a talajállapotra, ám meghálálja a mély, kellően ülepedett gyökérágyat, a morzsás vagy apró rögös magágyat. Az alapművelési mód megválasztása nemcsak az időjárási és csapadékviszonyoktól függ, hanem az előveteménytől és annak lekerülési idejétől is.
Egy hét múlva nyílik meg az a havi 40 ezer forintos bölcsődei díjtámogatást nyújtó EU-s pályázat, amelyet tavaly ősszel már beharangoztunk és amelynek előzetes tájékoztatója különösebb hírverés nélkül bukkant fel a minap a Magyar...
A legfrissebb, hivatalos hírek szerint a kínai BAIC (Beijing Automotive Group) autóipari vállalat öt százalékos részesedést szerzett a Daimler AG részvényeiből, magyarul a Mercedes csoportból, ami a gazdasági világban abszolút jelentős részesedésnek számít egy ilyen óriásvállalat esetében.
Először tartottak közös őrjáratozást az ázsiai és csendes-óceáni térségben az orosz és a kínai légierő hadászati repülőgépei - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A legtöbb nemzetközi folyamat, támaszául szolgál a hazai jegybanknak, amelynek mai rendes kamatdöntő ülésén semmi oka nincs érdemben felülvizsgálni a monetáris politikáját.
Idén a magyar munkavállalók közel fele találja kevésnek az egy évben kivehető szabadnapok számát. Ez az arány magasabb, mint a tavalyi – derült ki a Profession.hu által, 1000 ember bevonásával készített online, reprezentatív felmérésből.
Minél erősebb a támadás az Európai Parlamentben, annál keményebben kell kitartani azon álláspont mellett, amire a választáson a felhatalmazást kapták - ez a kormány álláspontja mind Trócsányi László uniós biztosi jelölése, mind a brüsszeli fideszesek ügyében. Trócsányi uniós biztosi jelölésének a benyújtása “folyamatban van”.
A Volvo szekere megállíthatatlanul szárnyal, mióta a svédek útnak indították legújabb generációs modelljeiket. Az újdonságdömping, ami 2015-ben, a második generációs XC90-nel kezdődött, még mindig tart, és a legfrissebb pletykák szerint a tűzijátéknak közel sincs vége. Tekintettel arra, hogy a crossover,/SUV modellek piaca egyre gyarapodik – a Volv
Az idei év első felében 178 millió eurót (csaknem 58 milliárd forint) költöttek külső tanácsadókra a német szövetségi kormány minisztériumai - jelentette kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva.
A Coca-Cola kedden tette közzé második negyedéves számait, a társaság bevétele nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak, míg a cég felfelé módosította a teljes idei évre vonatkozó bevételvárakozásait. A Coca-Cola árfolyama...
A nap első felében kismértékben gyengült a forint az euróval szemben, majd délután az MNB döntése után is 325 feletti jegyzéseket látunk. Kicsit gyengültünk a döntés után is 2019.07.23 14:03Délelőtti esését részben visszakorrigálta...
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon az MNB Monetáris Tanácsa kedden. Egy óra múlva jön a közlemény is, ami talán tartogathat érdekességeket, hiszen a globális jegybankok egyre valószínűbb, hogy a lazítás...