Ha jól belegondolunk, ezt a végül is a klímaváltozással magyarázott riadót már jó néhány évtizeddel, ha nem évszázaddal ezelőtt be lehetett volna vezetni.
Az érelmeszesedés (atherosclerosis) folyamata korán kezdődhet, és egész életünket végigkísérheti. Eleinte ugyan nincs látható vagy érezhető tünete, a legtöbbünknél a folyamat már elindult. Mi mindent tehetünk a megelőzés érdekében?
Négy órát kell várakozni a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán Szerbia felé a személyforgalomban szombat hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A Cultro Tc egy könnyen vontatható duplakéses henger, amely 3 és 12 méteres munkaszélességben kapható, és rendkívül széles körben használható – egyéb gépekkel kombinációban is. A kések kitűnően aprítják a repce- vagy silókukorica szárakat és a köztes növényeket.
Július 24-én afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét erősítették meg a szlovák Tőketerebes (Trebišov) járás egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül elrendelt védő- és megfigyelési körzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik.
Zuckerberg hatalma nagyobb, mint bárkié ezen a világon. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő, több milliárd függő embert érintő vívmánya. Lehet-e még ennél is tovább szítani, gerjeszteni az emberek közötti indulatokat, a láthatatlan kommunikációs szakadékot?
A világ vízigénye egyre emelkedik a Föld népességének növekedésével, ezen igény kielégítése azonban, nagyrészt éppen az emberi tevékenység hatására mind nagyobb kihívásokba fog ütközni az előrejelzések szerint. A világ számos...
Egyre tudatosabbak a magyarok a lakásbérleti szerződések megkötésénél, azonban továbbra is sok tévhit él a fejekben – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara felméréséből. A válaszadók kétharmada tisztában van azzal, hogy lakásbérleti szerződést érvényesen csak írásban lehet kötni, a problémás – nem fizető vagy kiköltözni nem akaró – bérlővel
Két lipcsei óvoda túlbuzgó vezetése alaposan meglepte a beíratott gyerekek szüleit, amikor levélben arról értesítette őket, hogy a menüből száműzik a sertéshúst.
A nyaklánc az egyik legalapabb női kiegészítő, rengeteg formája és hossza létezik, lehetetlen nem találni kedvünkre valót belőle. S a trendek szerint nem is kell egyet hordanunk, nyugodtan kombinálhatunk. Mutatjuk, hogyan!
Idén várhatóan négy százalékos forgalmi érték növekedéssel a körülbelül 28 ezer tonnás hazai kekszpiac is felült a nemzetközi "keksz-expresszre", mert a globális kekszpiac forgalma évente nagyjából öt százalékkal bővül*, és...
Donald Trump amerikai elnök átcsoportosíthat összegeket a határfal építésére a Pentagon (védelmi minisztérium) költségvetéséből - döntött az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság péntek délután.
Évek óta kiemelt figyelem kíséri Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeit, melyekben általában kijelöli a kormány hosszú távú politikáját. Idén az európai parlamenti választásokon túl, az önkormányzati választások előtt mondja el beszédét a miniszterelnök. Cikkünk frissül.
A szokásokhoz hűen a tusványosi szabadegyetemen szombaton tartja meg előadását Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, majd utána válaszolnak a közönség kérdéseire.
A szokásokhoz hűen a tusványosi szabadegyetemen szombaton tartja meg előadását Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, majd utána válaszolnak a közönség kérdéseire.
Többen megsérültek, két dél-koreai állampolgár meghalt, a kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő sportolók közül szombatra virradóra, mert összeomlott egy éjszakai klub galériája.
Pálinka-turisztikai szakirányú továbbképzést indít a Budapesti Metropolitan Egyetem (Metu). Az országban egyedülálló képzés felkészíti a résztvevőket arra, hogy – a borhoz hasonlóan – a magyar nemzeti ital, a pálinka is méltó rangot kapjon a gasztronómiai és turisztikai programok tervezésekor.
A miniszterelnök a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati pódiumbeszélgetésén kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben.
Brigi és Attila mesélnek a Himalájáról, Suhajda Szilárdról és Klein Dávidról, arról, hogyan csúsztak meg a jégen, repültek méterekre a hegyoldaltól, és izgultak, mikor szigszalaggal foltozták a helyiek a terepjárót.
Fontos változásokat tartogathat az ősz a földforgalommal kapcsolatos szabályozásban, a szükséges törvénymódosítások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – értesült a Magyar Nemzet.
Ha igazolódik a jelenlegi helyzetértékelésünk, akkor valamikor jövő tavasszal egy második, 2020 őszén pedig egy harmadik gazdaságvédelmi akciótervre lehet szükség - mondta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn. A magyar miniszterelnök...
Egy hanaui bibliát, a vizsolyi biblia második, Szenci Molnár Albert által javított kiadását ajándékozta egy magánszemély a Ráday Gyűjteménynek. Ebből az 1608-ban nyomtatott könyvből mára mintegy 50-60 példány maradhatott meg.