Mindkét magyar jelöltet megválasztották európai parlamenti alelnöknek. A titkos szavazás első fordulójában a DK-s Dobrev Klára 402, a Fideszes Járóka Lívia pedig 349 szavazattal jutott be az elnökségi testületbe.
Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ, ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni - derül ki a Verisk Maplecroft globális kutatócég által készített tanulmányból, amely 194 ország...
A lengyel szén viszonylagosan magas ára és az energiaipar átállása miatt több tízezer munkahely megszűnése várható Lengyelországban. A keresetek már most pocséknak mondhatók.
Annak ellenére, hogy hétfőtől igényelhető ez a hiteltípus. A támogatás szabadon felhasználható otthonteremtésre, felújításra vagy akár egy másik hitel kiváltására is. A pénzügyi szakember azonban nemcsak a távlati kockázatokra figyelmeztet, hanem arra is, hogy a bankok hitelminősítési gyakorlata között érdemi különbségek lehetnek. Ez pedig hatással
Megvolt a próbaüzem, az Apaépítő jó rajtot vett az első évében, úgyhogy mostantól feljebb kerül a léc: még több program lesz, a szervezők nagy terveket szőnek, az első Anyaépítőn pedig már túl is vagyunk.
Nem először vannak mínuszban a német államkötvény-hozamok, de ma újabb rekord született: a tíz éves papírokkal évente 0,4 százalékot lehetett elérni – mínuszban. Ami nem éppen megnyugtató jelzés a gazdasági növekedésre nézve.
A MÁV-START július elejétől a Bécs-Budapest-Kolozsvár viszonylatú Transilvania EuroCity vonatra az eddig csak másodosztályra értékesített, kedvező árú SparDay jegyeket első osztályra is elérhetővé teszi. A jegyek a menetdíjat...
A magyar és a finn népet baráti kötelék köti össze, míg Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek – hangzott el az eszmecseréken.
Horvátország a hét végéig kérni fogja felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) - jelentette ki Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter szerdán, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülését követően. A tárcavezető...
Elsőre csalóka volt a harmadik generációs X6-ról előkerült fotó, a világító vesék mégis valódiak és gyáriak, hivatalosan is bemutatkozott az új kupétetős szabadidő-autó.
A helyi hatóságok három török, három szír állampolgárságú gyanúsítottat, valamint két orosz nőt vettek őrizetbe, valamennyien az Iszlám Állam tagjai lehettek.
A közlekedésben már részt vevő önvezető autóknál még szükség van arra, hogy a sofőr mindvégig kézben tartsa az irányítást, és ellenőrizze az autó tevékenységét. De a gyártók célja, hogy mihamarabb piacra dobják azokat a típusokat, amelyek képesek arra, hogy eljuttassák utasaikat a kiindulási ponttól a célállomásig emberi beavatkozás és folyamatos e
A bankok várhatóan figyelembe vehetik, milyen adós volt korábban az, aki fel szeretné venni a babaváró kölcsönt, ám Novák Katalin családügyi államtitkár az InfoRádióban azt javasolta, ha egy volt adóst elutasítanak valahol, érdemes más hitelintézetnél próbálkoznia.
Az organikus élelmiszerek nagyobb termőterületet igényelnek, és ez gyakran erdőirtáshoz vezet. A géntechnológiával nemesített rezisztens fajták segítenék a vegyszerhasználat mellőzését, de sajnos ezeket élesen szembeállítják az organikus gazdálkodással, ami nem szakmai, hanem üzleti döntés – mondja Dudits Dénes agrármérnök, akadémikus.
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic duója bejutott a második fordulóba, a legjobb 32 közé a wimbledoni teniszbajnokság női páros versenyében. Stollár Fanny és Onsz Dzsabúr párosa kiesett.
Az NKM földgázszolgáltató és áramszolgáltató társasága összeolvadással egyesült, az új cég neve NKM Energia Zrt. Az új céget a cégbíróság 2019. június 30-i hatállyal bejegyezte. A társaság elnök-vezérigazgatója Hiezl Gábor lett. Az ügyfeleknek nincs tennivalója - áll a cég közleményében.
Az UniCredit Leasing Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatói pozícióját - a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélye alapján - Vasadi Róbert vette át - közölte a pénzintézet az MTI-vel szerdán.
Szerdán hiába volt rövidített nyitva tartás az Egyesült Államokban, a befektetőket ez sem tántorított el attól, hogy tovább zsákolják a tengerentúli részvényeket, így mindhárom vezető amerikai részvényindex új történelmi csúcsára...
A vulkánkitörés a kora délutáni órákban kezdődött, a halálos áldozat egy kiráduló olasz turista. A lakosok egy része el akarja hagyni a szigetet, mások bezárkóztak otthonaikba.
Egy év alatt háromszorosára nőtt hazánkban az online számlázóprogramot használó kis- és középvállalkozások aránya, derül ki a Számlázz.hu sajtóközleményéből.
Az orosz állami atomcég, a Roszatom brutális dominanciára tett szert az atomerőmű-piacon: 2000 óta a világ minden negyedik reaktorát őt építették vagy építik, az exportpiacon (azaz a külföldi beruházások terén) 60 százalékos a részesedésük. Az orosz atom hódítása az ország politikai céljaitól sem független, és a politikai mellett egyesek a dolog bi
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz hatóságok szerdán. A szigeten tartózkodó turistákat evakuálják.