2019. július 3. szerda

júl. 3
8:12
Halat szinte csak karácsonykor és húsvétkor eszünk (vg.hu)
Nem változtak a hazai fogyasztói szokások az elmúlt néhány év során abban a tekintetben, hogy a halhúsfogyasztás meglehetősen idényjellegű.
júl. 3
8:14
Kanada kiáll az ukránok mellett (vg.hu)
Támogatást ígért Ukrajnának az orosz fenyegetésekkel szemben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden Torontóban.
júl. 3
8:18
Háborús vésztartalékot halmozott fel a brit kormány (Infostart)
Óvatosan bánjanak az ígéretekkel - erre figyelmeztette a brexit előtt néhány hónappal a brit pénzügyminiszter a konzervatívok pártvezetői tisztségéért és egyben a miniszterelnöki posztért versengő két jelöltet. Boris Johnson és Jeremy Hunt ugyanis úgy ígérget, mintha szabályos parlamenti választásokon venne részt.
júl. 3
8:18
Négy jelölt szállt versenybe az Európai Parlament elnöki tisztségéért (HírTV)
A jelöltek közül a legnagyobb esélyesnek David-Maria Sassoli olasz szociáldemokrata képviselő számít.
júl. 3
8:18
Ha Londonban jársz - kis képes kiállítás ajánló! (Portfolio)
Beköszöntött a nyár és ezzel együtt az utazási főszezon is. A tengerparti desztinációk mellett érdemes egy-egy nagyvárost is meglátogatni, hiszen a kulturális pezsgés nyáron sem csillapodik. Erre tökéletes példa London, kollégánk...
júl. 3
8:18
Itt éri meg a falusi csok: munkát is találsz, jó fizetéssel (Pénzcentrum)
Mivel a héten elstartolt a kormány falusi családi otthonteremtési kedvezmény programja, ezért a HelloVidék utánajárt: hol érné meg letelepedni egy családnak az ingatlanárak és fizetések alapján. Július 1-jétől falusi csok-nak köszönhetően...
júl. 3
8:21
Októberben nyugdíjba vonul Alföldi István (Márkamonitor)
Október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be. 23 éves ügyvezető igazgatói munka után július 1-től megkezdi felmentési idejét és október 31-én nyugdíjba vonul Alföldi István. Az idén 71 éves vezet
júl. 3
8:21
Úgy fogják megszámolni az amerikaiakat, hogy nem kérdeznek rá az állampolgárságra (Képmás)
A kormányzati tervekkel ellentétben, egy szövetségi bíróság döntése miatt lesz így.
júl. 3
8:24
Kilépési záradék: lesz-e versenyfutás Verstappenért? (m4sport.hu)
Lewis Hamilton akár csapattársként is készen állna megküzdeni Max Verstappennel; a Mercedes viszont jelezte, a holland kilépési záradéka nincs hatással a jövő évi terveikre.
júl. 3
8:24
Vérfagyasztó sikolyokra lett figyelmes a pár a házukban: Ez történt utána (Femcafe)
Nem csoda, ha megrémültek a hátborzongató sikolyoktól.
júl. 3
8:26
Kitálalt a Victoria's Secret híres modellje: Ezért nem lesz többé angyal (Femcafe)
Ebből köszöni, de nem kér többet.
júl. 3
8:27
Hihetetlen, milyen mesével csalt ki 600 millió forintot a magyar szakács (Ripost)
Mezőfalván mindig is nagy hantásként ismerték a férfit.
júl. 3
8:27
Merész tervei vannak az olimpiai bajnok kajakosnak (Ripost)
Janics Natasa tele van energiával. Edzősködik, további olimpiákban gondolkozik, és ez még nem minden.
júl. 3
8:27
Így lehet kullancsmentes a kert vegyszerek nélkül (Ripost)
Nyakunkon a kullancsszezon. De vajon hogyan érhetjük el, hogy ezek a veszélyes vérszívók elkerüljék a kertünket? A gyári kullancsriasztó spray jó ötlet, de vannak más, kiegészítő, ráadásul vegyszermentes megoldások is.
júl. 3
8:29
Szörnyű helyzetben a MOM-tűzbe veszett kislány bátyja (Ripost)
Néhány nap leforgása alatt D. Anita egy tűzvészben elvesztette 8 éves kislányát, majd a gyámhatóság elvette tőle a két fiát. A Ripost megtudta: a tragédia napján a 11 éves kisfiút a többi gyerek bántja a húga halála miatt a gyermeknevelő intézetben.
júl. 3
8:30
Felrobbantotta magát egy sarokba szorított terrorista Tuniszban (Infostart)
Felrobbantotta magát egy terrorizmussal gyanúsított 23 éves férfi Tuniszban, hogy elkerülje elfogását - közölték a hatóságok szerdára virradó éjjel, négy nappal a tunéziai fővárosban elkövetett öngyilkos merényletek után.
júl. 3
8:30
Saját részvények vásárlásába kezdhet a SET Group (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést hív össze a SET Group augusztus másodikára, abból a célból, hogy felhatalmazzák az igazgatóságot saját részvény vásárlására. A rendkívüli közgyűlést augusztus 2, 10:00 órára hívja össze a SET Group...
júl. 3
8:30
Közeledik a vihar – jégeső is lehet (Háziállat)
Kedden északon, szerdán a többórás napsütés mellett inkább a déli megyékben lesz időszakosan több felhő az égen. Kedden elsősorban északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati részén alakulhat ki helyenként záporeső, zivatar. A hevesebb zivatarokban jégeső sem kizárt. Éjszaka és szerdán a Dél-Dunántúlon és Bács-Kiskun megye déli felén lehet néhol csap
júl. 3
8:33
Kiléptek, de mégse a Mi Hazánkból (Alternatív Energia)
Nem léptem ki a Mi Hazánkból, a sajtóban megjelent cikkek nem fedik a valóságot. Nem hagyom cserben azt a közösséget, ahol igaz barátokra, otthonra leltem – tette ki Sikos Zsolt, a párt ajkai szervezetének elnöke a Facebook-oldalára. Azt követően közölte ezt, hogy lapunk több forrásból származó értesülése alapján arról írtunk: másokkal együtt Sikos
júl. 3
8:33
Ez a fideszes politikus lehet az Európai Parlament egyik alelnöke (Kripto Akadémia)
És minden valószínűség szerint Dobrev Klára is behúzza ezt a pozíciót.
júl. 3
8:33
Szabadon engedik a Sea Watch-3 kapitányát (Képmás)
Salvini szerint „szégyen, abszurd, horror” ami történt.
júl. 3
8:33
Napfény nélkül is csodaszépek (BorsOnline)
[lead_kep] Még nem késő virá­gokat ültetni! A kertészetek és a piacok ugyanúgy
júl. 3
8:33
Döbbentes információk láttak napvilágot a Viking Sigyn kapitányáról (Life)
Ezt csinálhatta a tragédia pillanatában.
júl. 3
8:35
A szcientológiai egyház szóróajándékaival kedveskedtek a gyerekeknek az iskolában (Alternatív Energia)
Az itthon veszélyes vallási mozgalomnak minősített egyház pályázati úton küldött ajándékcsomagot a szentendrei suliba.
júl. 3
8:36
Drágult a benzin (ProfitLine)
A Mol emelte 5 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé nem változott.
júl. 3
8:36
Itt a Kúria álláspontja: így végződhetnek a devizahiteles perek (Pénzcentrum)
Jelenleg ötezer devizahiteles per van folyamatban Magyarországon, az Adóskamara a Kúriához és a kormányhoz fordult a helyzet rendezése érdekében. A bírói testület polgári kollégiumának vezetője ismertette a Kúria álláspontját a kérdésben....
júl. 3
8:36
Véget ér a hőség (Háziállat)
Az előrejelzések szerint a sokévi átlag körüli maximumokra lehet számítani a következő napokban.
júl. 3
8:36
A magyar válogatottal készül az olimpiai, vb- és Eb-győztes gyorskorcsolyázó (m4sport.hu)
„Rajta keresztül mi is kicsit elleshetünk az orosz iskolából.”
júl. 3
8:36
Ma sebezhetőbbnek érzed magad - Egymondatos horoszkóp - július 3. szerda (Glamour)
Ha kell, bátran védd meg magad
júl. 3
8:39
Százezrek lesték, amire négyszáz éve nem volt példa (Infostart)
Turisták százezrei vonultak ki Chile északi, sivatagos részébe kedden, hogy a világ egyik legtisztább égboltja alól figyelhessék meg a teljes napfogyatkozás Chilén és Argentínán átvonuló jelenségét, ahogy a Föld és a Nap közé kerülő Hold helyi idő szerint kora délután fokozatosan teljes sötétségbe borította a vidéket.
júl. 3
8:39
A feleségek 5+1 mindenkori legidegesítőbb hibája – Magadra ismersz? (Spabook)
„Néma gyereknek anyja sem érti a szavát” – tartja a mondás, ami bizony a házastársi viszonyra is igaz. Összegyűjtöttük azt a hat leggyakoribb...
júl. 3
8:42
Meg sem mozdul a forint (Portfolio)
Alig mozdult a forint a vezető devizákkal szemben szerdán reggel, a nap folyamán csak az Egyesült Államokból érkezik piacbefolyásoló makroadat. Szerdán reggel 323 forint közelében jegyzik az eurót, ami minimális elmozdulást jelent...
júl. 3
8:45
Kóklereket vonzhat a rövid határidő (vg.hu)
Átlagosan 30 százalékkal drágult a lakásépítés az elmúlt két és fél évben.
júl. 3
8:45
Nemcsak Paksot, a fél világot bevette az orosz atom (NRGreport)
Az orosz állami atomcég, a Roszatom brutális dominanciára tett szert az atomerőmű-piacon: 2000 óta a világ minden negyedik reaktorát őt építették vagy építik, az exportpiacon (azaz a külföldi beruházások terén) 60 százalékos a részesedésük. Az orosz atom hódítása az ország politikai céljaitól sem független, és a politikai mellett egyesek a dolog bi
júl. 3
8:45
Százezreket csábított a sivatagba a napfogyatkozás (Képmás)
A chilei Atacama-sivatag volt a mostani látványos csillagászati esemény fő nézőtere.
júl. 3
8:48
Folytatódhat az emelkedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 ezzel új történelmi csúcson zárt, Ázsiában mindemellett lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek ma reggel, miután a hangulatra egy gyengébb...
júl. 3
8:48
Top csapatok hada áll sorba a spanyol tehetségért (Sport365)
Olasz, német és angol csapatok is megtették ajánlatuk.
júl. 3
8:48
Távozik a McLaren mérnökigazgatója (m4sport.hu)
Pat Fry másodszor is elhagyja a csapatot.
júl. 3
8:48
Fesztiválozókat lepett meg David Attenborough (Femcafe)
A világhírű természettudós Glastonbury közönségének köszönte meg, hogy műanyagmentesen buliztak.
júl. 3
8:51
Ideiglenesen távozott az IMF éléről Orbán korábbi mumusa (Privátbankár)
Christine Lagarde az EKB-elnöki jelölése miatt lépett most hátra egyet.
júl. 3
8:51
Gyenge nyelvtudása miatt alkalmatlan lehet a Viking kapitánya (BorsOnline)
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. jogi képviselője a Magyar Ne
júl. 3
8:51
Ennyi volt a kánikula? Durva záporok, erős szelek rondíthatnak bele a nyárba (Blikk)
Az elmúlt napok kánikulája végre enyhülni látszik, ugyanis holnap délnyugat felé haladva egyre több felhő várható, sőt, előfordulhatnak záporok, illetve zivatarok is. Napközben ugyan sok lesz a napsütés, ám a hőmérséklet csak 24 és 30 fok között alakul majd.
júl. 3
8:51
„Egy kapcsolatban élő ember mindig harmonikusabb” – Őszintén vallott a magánéletéről Bereczki Zoli (Blikk)
Bereczki Zoltán a Nők Lapjának adott interjújában elárulta, mivel is tölti jelenleg a mindennapjait, sőt, a jövőbeni terveiről is beszélt.
júl. 3
8:51
Komoly autóbalesetet szenvedett a herceg: kórházba került (Life)
Így van most.
júl. 3
8:53
Németh Kristóf elárulta: már tudják, mi lesz születendő gyermekük neve (Blikk)
Németh Kristófot és Szikriszt Zitát hatalmas örömhír érte: úton van első közös kisbabájuk.
júl. 3
8:54
Elődöntők mellett tenisz, minden mennyiségben - sport a tévében (Infostart)
Folytatódik a csata Wimbledonban, valamint kialakul a Copa és a női vb döntőjének mezőnye.
júl. 3
8:54
94 éves korában elhunyt az amerikai autóipar legendás alakja (Blikk)
Kedden este 94 éves korában Parkinson-kórban elhunyt Lee Iacocca, aki az 1980-as években megmentette a csődtől a Chrysler autógyárat, és az amerikai gazdaság sztárjává vált.
júl. 3
8:54
Ezt látta az egyetlen kiútnak: a börtönben érzi magát biztonságban a győri benzinkútrabló (Blikk)
Megkönnyebbült és biztonságban érzi magát a börtönben az a férfi, aki az elmúlt héten paprikaspray-vel kirabolt egy győri benzinkutat. M. Marko (30) azzal magyarázta a tettét, hogy külföldi maffiózók halálosan megfenyegették, mert tartozott nekik. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, ügyvédje, dr. Tajti Viktória szerint elfogadta, hogy feltehető
júl. 3
8:54
Két nagybankkal tárgyal a Deutsche Bank - Fontos üzletágát adhatja el (Portfolio)
Egyre közelebb kerül ahhoz a Deutsche Bank, hogy felszámolja amerikai befektetési banki üzletágát. Legalábbis ezt mondják azok a források, akik szerint a bank a Citigrouppal és a BNP Paribas-val is tárgyal egyes üzletrészek eladásáról...
júl. 3
8:54
Ivanka Trump a média célkeresztjében (USAracing)
Donald Trump múlt heti oszakai látogatásán a delegáció tagja volt Ivanka Trump is, sokan azonban megkérdőjelezik az amerikai elnök lányának szerepvállalását a G20-országcsoport csúcstalálkozóján.

Keresés