Az idei első két nagy tenisztornán, az Australian Openen és a Roland Garroson egymás oldalán indult vegyes párosban Babos Tímea és Fucsovics Márton. A harmadik komoly versenyen azonban már nem állnak rajthoz.
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalára videó került fel, amelyben a miniszterelnök értékeli az elmúlt napok eseményeit Brüsszelből, s ezen belül a V4-ek sikeréről is beszél.
Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek a tulajdonosaik. Ha ebben az ütemben haladunk, akkor több mint 80 évig tart majd, amíg az energiahatékonysági szempontból elavult, 1,5-2 millió magyar családi ház hőszigetelése megtörténik. A szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation szakértői szerint az alacsony épüle
Carola Rakete a tiltás ellenére is kikötött az olasz partokon, líbiai menekülteket szállító hajójával. Szabadlábra helyezése után Salviniék egyből ki is utasították.
A Ballantine’s nemrég piacra dobta a Ballantine’s Passion változatot, amelyet influencer-kampány 9s támogat. Az újdonságról Pesti Gergelyt, a Pernod Ricard márkamenedzserét is megkérdeztük. „A whiskypiacon egyre népszerűbbek az ízesített whiskyk. Ezáltal azok is megtalálják az ízlésüknek megfelő italt, akik nem szeretik a klasszikus whisky ízt, azo
Mindennapjainkban gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy leesett a cukrom. Az alacsony vércukorszint a szervezetben reakciók egész láncát indítja be. A fejfájás, szédelgés, a koncentrációképesség romlásának jelei mind utalhatnak az alacsony vércukorszintre.
Blockchainnel korszerűsítené élelmiszer-ellátmányi láncait a Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata - számol be a Coindesk. A blockchain gyakorlati alkalmazásáról is szó lesz a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencián. Regisztráljon...
Donald Trump amerikai elnök, aki többször bírálta a jegybank szerepét betöltő Fedet azért, mert nem csökkent kamatot, két közgazdászt jelölt a Fed igazgatótanácsába.
Az izraeli katonai- és hírszerzői közösségben komoly vita robbant ki arról, hogy Tel-Aviv végrehajtson-e megelőző csapást Irán nukleáris létesítményeire, amely vitában a megelőző csapás hívei kerekedtek felül. Értesülésünk szerint Alijev azeri elnök hét éve közölte a Bakuba látogató Orbán Viktor kormányfővel, hogy ha Izrael csapást hajt végre Irán
Az MNB Zöld Programja keretében kívánja elősegíteni, hogy a hazai pénzügyi közvetítőrendszer a jelenleginél lényegesen erőteljesebben támogassa a környezeti fenntarthatóságot. A jegybank ezért számos piacfejlesztő intézkedés lehetőségét...
A zökkenőmentes vérellátás biztosítása érdekében indított kampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. Az akció szeptember 1-éig tart.
'Elmehetek megszülni a babámat?' - kérdezte a 20 éves lány, amikor már másodjára úgy írta meg az év végi tesztjét, hogy a gyermeke már úton volt. Elmesélte, hogyan élte át ezt a nem mindennapi élményt kétszer is.
Az OTP bejelentette, hogy a társaság vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György kedden 13 881 darab OTP-részvényt hívott le, Kiss-Haypál György mindemellett 2 697 darab OTP-részvényt értékesített kedden. Az OTP bejelentette, hogy...
„Ez egy kamuhivatkozás, ez nem rólam szól, hanem arról, hogyan csorbítsák az ellenzéki képviselőjelöltek jogait a 2022-es országgyűlési választásokra” – szögezte le Czeglédy Csaba, akitől azt kérdeztük, hogy milyen érzés „lex Czeglédyként” is fennmaradni. „A képviselői mentelmi jogok megnyirbálása is mutatja, hogy Orbán Erdogan és Putyin nyomdokain
Huszonegy évnyi balesetmentes vezetés után most halálos tömegszerencsétlenség okozásával vádolják L.-né V. Krisztinát. A bécsi adventi vásárról hazatérő buszban öt ember vesztette életét Mezőkeresztes közelében.
A Wolt, a helsinki központú ételkiszállítással foglalkozó gasztrotech cég 160 millió dolláros tőkebevonást kapott a közelmúltban. A befektetés két körből áll, a nemrég lezárult, Iconiq Capital általi 130 millió dolláros C körös, illetve egy 2018. januári, a 83North által vezetett 30 millió dolláros B körös bevonásból. A Highland Europe, az EQT V
A hazai jelzáloghitelek jelentős része még mindig változó kamatozású, azaz érzékeny a piaci kamatok változására. A megváltozó nagyságú törlesztőrészletek számos háztartás pénzügyeiben okozhatnak feszültséget, ahogy erre a devizahitelek...
Nem változtak a magyarok halfogyasztási szokásai az elmúlt néhány évben. A hazai halhús fogyasztás még mindig idényjellegű, leginkább karácsonykor, és húsvétkor jellemző, hogy halat vásárolnak a fogyasztók. A legnépszerűbb továbbra...
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar réteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. július 3-tól öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon