A napokban kezdődik a Toxikoma című film forgatása, amely Szabó Győző azonos című regénye alapján, Herendi Gábor rendezésében készül – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.
Bár 1990 óta tagja a német Kereszténydemokrata Uniónak, Ursula von der Leyen viszonylag későn, negyvenen felül, az ezredforduló környékén vetette bele magát az aktív politizálásba.
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban felkészülési mérkőzést játszott egymással a mexikói Club América és az argentin Boca Juniors, és utóbbi csapat nyert 2–1-re. A többek között a Lazióban, az Interben, a Queens Park Rangersben és West Ham Unitedben is megforduló Mauro Zárate szerezte a Boca mindkét gólját, az első találata különösen szépre siker
A GVH engedélyezte, hogy a Mol öt településen megvásárolja a Mobil Petrol hálózat üzemanyagtöltő állomásait, de kötelezettségeket is előírt a tranzakcióhoz egyes kutak jövőbeni árképzésével kapcsolatban. Mezőkovácsházán így literenként kb. 5-7 forinttal olcsóbb lehet az üzemanyag a jelenlegi árszintnél - közölte a GVH.
A 2017-es Pókember: Hazatérés egy váratlanul szórakoztató, kedves kis film volt a nagy Marvel univerzumban. A 2019-es folytatás viszont valahogy túl nagyra sikerült, elmaradt a nagy dobás, de mégis szerethető tudott maradni.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! A női kosárlabda-válogatottunk Nagy-Britanniával küzd meg az Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
A meghirdetett mennyiségnél 1,5 milliárd forinttal kisebb összegben, 63,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Ursula von der Leyen jelöltségének jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet (EP) csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy a jelenlegi német védelmi miniszter lehessen Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén.
Lengyelország megnyitotta feldolgozási szezonját a 2018-as terméshez képest 5,8%-kal alacsonyabb árral, de a feldolgozók úgy gondolják, hogy a helyzet hamarosan változni fog.
Stabilitás, erőnlét, közös munka, taktika: ezek lehetnek a hívószavak ahhoz, hogy a férfi kézilabda-válogatott továbbfejlődjön, nyilatkozta Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség férfi szakágért felelős alelnöke. Szerinte az Eb-n Dánia, Izland és Oroszország ellen a továbbjutás a cél, az olimpiai kvalifikáció pedig óriási bravúr lenne.
Járóka Lívia gratulált Dobrev Klárának, miközben utóbbi elmondta: ő nem szavazta meg a fideszes jelöltet. Mint ismert, az Európai Parlament szerdán mindkettejüket EP-alelnökké választotta. Dobrev Klára az ATV Híradónak azt mondta: a magyarok érdeke egy nyitott Magyarország és egy erős Európa.
Hat éve indult Japánban az a program, amely egyedülálló édesanyáknak segít otthon találni. A programot az állam támogatja. Balla Ákos szerint ez a megoldás Magyarországon is működhetne. Japánban az egyedülálló édesanyáknak nem szívesen adnak ki albérletet, mert a tulajdonosok attól tartanak, egy keresetből nem tudják majd kifizetni. Egy civil szerv
A csütörtökön megjelent interjúban Palkovics László kijelentette, hogy a kormány a kutatóintézeti hálózat hatékonyságát és eredményességét akarja javítani az átszervezéssel.
Szerdán az idei angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság 1. fordulójában, a torna eddigi legrövidebb férfi egyes meccsén az ausztrál Bernard Tomic 58 perc alatt három játszmában vereséget szenvedett a francia Jo-Wilfried Tsongától, s a mérkőzés másnapján a szervezők közölték, komolytalan játék miatt az ausztrál játékos teljes pénzdíját – 45 00
Fókuszban az építőipar – Első a munkavégzés biztonsága címmel két évig tartó, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Wunderfrau, vagyis csodanő. Sokan csak így emlegetik a sajtóban Ursula von der Leyent. A példás családi életet élő politikus lehet az Európai Bizottság első női elnöke. A semmiből jött jelölése azonban komoly belső vitát okozott a német kormánykoalícióban is.
Baj esetén a legegyszerűbb, ha feltárcsázzuk az adott ország segélyhívóközpontját, rendőrségét, autóklubját. Ehhez persze nem árt, ha ismerjük a hívószámokat.
Kétségtelen, hogy az idei angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság legnagyobb felfedezettje a mindössze 15 éves 4 hónapos amerikai Cori Gauff, akinek a hétszeres Grand Slam-tornagyőztes John McEnroe fényes jövőt jósol. A Forbes magazin máris kiszámolta, hogy idén már hét számjegyű bevételre tehet szert Gauff a pályán kívüli tevékenységeinek kö
Alexander Protsenko vette át az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét július elsejei hatállyal - közölte a társaság a Privátbankár.hu-val.
Így már két elnökségi tagját is elvesztette a mozgalom, amelynek a hírek szerint egyre nagyobb belső problémái vannak. De már pótolták is a nemrég távozott tagokat.
A békéltető testületek a továbbiakban is minden megyeszékhelyen és a fővárosban működnek, de fontos változás lesz, hogy a jövőben azonos gyakorlatot követve végzik majd a fogyasztói ügyek megoldását.
Thomas Magnum nyomott hagyott a divatvilágban. Ha vérbeli trendkövető vagy, megbarátkozol a nyár legszabadabb darabjával. Itt is vannak hozzá a legsikkesebb outfitek!
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa csütörtökön tartott monetáris politikai ülésén nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék - közölte a központi bank.