2019. július 4. csütörtök

júl. 4
7:30
Kiderült, kik játszanak az idei Copa América döntőjében (Blikk)
Chilének nem sikerült megismételnie a korábbi sikert.
júl. 4
7:33
Ismét összeházasodott Joe Jonas és Sophie Turner (Blikk)
Ismét összeházasodott Joe Jonas és Sophie Turner: a pár ezúttal családi és baráti körben mondta ki a boldogító igent.
júl. 4
7:33
Hableány-baleset: volt, hogy egy embert hagyni kellett meghalni (Infostart)
A Hableányról a Dunába esett emberek mentése során a magyar hajósoknak súlyos döntést kellett hozniuk arról, hogy kit mentsenek meg.
júl. 4
7:36
Járóka Lívia: Jó dolog, hogy két magyar Ep-alelnök van (HírTV)
A fideszes politikus 2017 novembere óta egyszer már betöltötte a posztot, szerdán már az első fordulóban, összesen 349 szavazattal újraválasztották.
júl. 4
7:36
Trump nem csoportosíthat át pénzt a fal építésére (Kripto Akadémia)
A bíróság úgy határozott, hogy a kormányzat megsérti a szövetségi törvényeket, ha a kongresszus által egy bizonyos célra jóváhagyott összeget más célokra használja.
júl. 4
7:36
A kormány dönt, az ügyvédek dörzsölik a markukat, mert egyfolytában csöng a kassza (Alternatív Energia)
Több milliárd forintot kell ügyvédi irodákra költeni azokban a perekben, amelyek gyakran a kormány piactorzító döntései után indultak.
júl. 4
7:36
Ma mindenki rá akar hasonlítani! Felismered a gyönyörű sztárt gyerekként? (Femcafe)
Senki nem jön rá, ki ő.
júl. 4
7:38
Magyarország legnyugatibb képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter Vancouverben (HírTV)
Magyarország legnyugatibb állandó képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vancouverben.
júl. 4
7:38
Kiadták a figyelmeztetést – Zivatarokat és viharos szelet hozhat a csütörtök (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között várható.
júl. 4
7:39
Újra hódítanak a neon színek - de hogyan hordd őket? (Spabook)
A neon színek nem is olyan régen voltak divatosak, de most újra visszatértek a boltok polcaira. Talán nem valóak mindenkinek, hiszen nagyon vibrálóak...
júl. 4
7:40
Budapest Pride: tiltott és elkülönített szélsőjobb (Alternatív Energia)
A rendőrség végül nem a felvonulást, hanem a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta meg.
júl. 4
7:42
Magyarország legnyugatibb képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter Vancouverben (USAracing)
A képviselet létesítését a térségben adódó gazdasági lehetőségek, az ottani technológiai fejlesztések és az ott élő magyarsággal való kapcsolattartás, a magyar közösség segítése indokolta.
júl. 4
7:42
Az áruk vasúti fuvarozását ösztönzi a kormányzat (AQUA)
Országos intermodális hálózat létrehozását támogatja a kormányzat, hiszen az európai teherszállítás is a vegyes megoldások felé tart – közölte Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
júl. 4
7:48
Trump keményen üzent Iránnak (Infostart)
Korábban nem látott válaszcsapásról írt az amerikai elnök a Twitteren.
júl. 4
7:48
Döntött az OPEC, elszabadulnak az üzemanyagárak? (Portfolio)
Az OPEC országok és szövetségeseik 2020. március 31-ig, vagyis kilenc hónapig meghosszabbították a termeléscsökkentés fenntartását. A cél, hogy a készletek a 2010 és 2014 közötti szinten stabilizálódjanak. Pletser Tamás az Erste olaj-...
júl. 4
7:48
Vizsgálni fogja az Európai Bizottság az MTA átalakítását (ATV)
Az Európai Bizottság vizsgálja majd a Magyar Tudományos Akadémia átalakításáról szóló törvényt – ezt a testület közölte.
júl. 4
7:48
Zivatarzóna közelítette meg a déli megyéket (Háziállat)
Zivatar miatt riasztást adtak ki az ország déli járásaira. A met.hu előrejlzése szerint a délelőtt folyamán a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön még egy-két helyen előfordulhat zivatar szélerősödés (40-60 km/h) kíséretében, majd délutántól veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Az északi megyékb
júl. 4
7:48
Biztonságban van az Észak-Koreában büntetőtáborba zárt ausztrál diák (444.hu)
Az ausztrál miniszterelnök szerint a diák már Kínában van.
júl. 4
7:50
6 éves balatonszabadi kisfiú mentette meg édesanyja életét (ATV)
Egy hatéves kisfiú a hívásfogadó operátor, a mentők és a rendőrség ügyeletesének együttműködésével saját édesanyja életét mentette meg - számolt be róla a rendőrség.
júl. 4
7:51
Valkó Eszter őszinte vallomása: „Valószínűleg nem véletlen, hogy a természetes szülésnek megvan a maga lezárása” (Blikk)
Kemény heteket tudhat maga mögött Valkó Eszter és kedvese, hiszen a pár életébe nemrégiben megérkezett a kisfiuk, Simon. A tévés négy héttel ezelőtt, május végén hozta világra első gyermekét programozott császárral, a babát pedig elsőként a Story magazin olvasóinak mutatták meg.
júl. 4
7:54
Még mindig nem kapott ajánlatot a Real kegyvesztett sztárjára (Sport365)
Nagyon szabadulnának tőle.
júl. 4
7:54
Tudod, hogy készül a szerencsesüti? Te is meg tudod csinálni! (Femcafe)
Nemcsak kedves meglepetés, hanem finom falat is.
júl. 4
7:57
Beindultak a diákok, kicsit csökkent a szezonális munkaerőhiány (Menedzsment Fórum)
Az órabérek emelkedésével több fiatal áll idénymunkásnak a gazdaságokban. A vendéglátásban is jobb lett a helyzet, mint tavaly volt, de így is több tízezer dolgozó hiányzik az ágazatokból.
júl. 4
7:57
Nagy átalakulás a Balatonnál (Infostart)
Még mindig több tízezer dolgozóra lenne szükség, de idén az agráriumban és a turizmusban is elkezdett csökkenni a munkaerőhiány a nyári idénymunkaszezonban - írta csütörtöki számában a Világgazdaság szakmai szervezetek vezetőire hivatkozva.
júl. 4
8:00
Gyönyörű baba! Valkó Eszter megmutatta egy hónapos kisfiát (Femcafe)
Végre láthatunk képeket a kicsiről.
júl. 4
8:03
Beindultak a diákok, kicsit csökkent a szezonális munkaerőhiány (Privátbankár)
Az órabérek emelkedésével több fiatal áll idénymunkásnak a gazdaságokban. A vendéglátásban is jobb lett a helyzet, mint tavaly volt, de így is több tízezer dolgozó hiányzik az ágazatokból.
júl. 4
8:03
Sas József megszólalt a kórházi kezelésével kapcsolatban: „Szeretnék minél gyorsabban hazamenni” (Blikk)
Sas Józsefet a Budakeszi Rehabilitációs Intézet után jelenleg a MAZSIHISZ Szeretetkórházban kezelik. A humoristát megviseli a kórházi lét, alig várja, hogy hazatérjen pesthidegkúti otthonába.
júl. 4
8:03
A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák (Agrofórum)
Az Egyesült Államok középnyugati térségének kedvezőtlen időjárása miatt két napja emelkedik a gabonafélék ára a chicagói árutőzsdén. A búza és a szója drágulásában a Reuterst idéző Cnbc szerint a kereskedők pozícióinak lezárása is szerepet játszik.
júl. 4
8:06
Magyarország legnyugatibb képviseletét nyitotta meg Vancouverben (ATV)
Magyarország legnyugatibb állandó képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közép-európai idő szerint csütörtökön a kanadai Vancouverben.
júl. 4
8:09
Ismét segítenünk kell (Alternatív Energia)
A művészetek mostanában sok pénzt kapnak Magyarországon. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a magyar színházakat, az operát és koncerttermeket a „nemzeti kultúra templomainak” nevezte. Kormánya jelentősen támogatja a színházak és operák felújítását és bővítését, valamint körülbelül 60 színházat – kicsit és nagyot egyaránt – tart fenn ország
júl. 4
8:09
Felborult egy rákhalászhajó Honduras partjainál – 26 halott (Kripto Akadémia)
A térségében néhány órával korábban egy másik halászhajó is felborult, de ott a 49 tagú legénység mindegyik tagját kimentették.
júl. 4
8:09
A kamara szerint kritikus az EU-Mercosur szerződés (Agrofórum)
Két évtizedes tárgyalási folyamatot követően az Európai Unió és a Mercosur-országok átfogó kereskedelmi megállapodásról döntöttek. Ennek kapcsán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara osztja az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek aggodalmát.
júl. 4
8:09
5 dolog, amit a magabiztos nők teljesen másképp csinálnak – Megéri ellesni tőlük (Spabook)
Bármennyire is nehéz elérni a magabiztosságot, mégis minden nap érdemes dolgozni rajta, hiszen az önbizalommal teli nők mindenhez másképp állnak...
júl. 4
8:11
A mi Benőnk (Alternatív Energia)
Hosszú útról hazaérkezni mindig élmény, az ember emlékezetében megragad minden pillanat. Így ma is előttem van, ahogy tavaly a tükörsima horvát autópályán való száguldás lendületével átsiklottunk a letenyei határátkelőn, majd akkora bukkanóba szaladtunk a magyar autópályán, hogy a rádiónk a zágrábi könnyűzenei adóról ijedtében átváltott valami magy
júl. 4
8:11
Pirruszi győzelem (Kripto Akadémia)
Az a jó kompromisszum, ami után mindenki győztesnek érzi magát. Azt követően, hogy kedden este megszületett a megállapodás: Ursula von der Leyen legyen az Európai Bizottság következő elnöke, nem volt olyan állam- és kormányfő, aki ne lelkendezett volna. A visegrádi országok boldogok voltak, mert megakadályozták a szociáldemokrata csúcsjelölt, Frans
júl. 4
8:12
Baj van az Apple-nél (Infostart)
Lapkiadók sora támadja a céget az Apple News+ szolgáltatás gyengeségei miatt.
júl. 4
8:12
Kutatóintézet: Kiváló minőségű ivóvizet lehet kinyerni a Dunából (ATV)
A több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen - mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.
júl. 4
8:12
Magyarország legnyugatibb képviseletét nyitotta meg Vancouverben (ATV)
Magyarország legnyugatibb állandó képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közép-európai idő szerint csütörtökön a kanadai Vancouverben.
júl. 4
8:13
Téli saláta (Alternatív Energia)
Gyerekkoromban a Ludas Matyi címlapján láttam egy karikatúrát, amelyen egy brutális panelház volt, meg egy csodás, vadregényes kertben álló villa. Alattuk pedig a költői kérdés: aki az utóbbiban lakik, miért tervez másoknak olyat, mint az előbbi?
júl. 4
8:15
A víz melegszik (Alternatív Energia)
Az utóbbi kilenc évben számtalan hazai publicisztikában előkerült már a békás hasonlat. Tudniillik ha egy békát forró vízbe dobunk, rögvest kiugrik belőle, s nem pusztul el. Ha viszont az állatot szobahőmérsékletű vízbe tesszük, s a folyadékot fokozatosan melegítjük fel, a béka menthetetlenül megfő.
júl. 4
8:17
Bejárás akasztás előtt (Alternatív Energia)
A kilencedik kerületben, a Bokréta és a Balázs Béla utca sarkán, egy beépítetlen, gazos, üres telken magasodik egy erős, megtermett gesztenyefa, hetente párszor járok arra, s mindig rácsodálkozom, hogy ebből a mániákusan lebetonozott világegyetemből még nem vágták ki gyökerestől. Ha meglátom, köszönök is neki, hogy vagy, öreg haver, kérdezem tőle,
júl. 4
8:18
Peru simán kiütötte a címvédőt (Sport365)
A címvédő után a házigazdát kell megverniük a végső siker érdekében.
júl. 4
8:19
Lila gőze sincs az MTA-kutatóhálózat munkatársainak, hogy mi lesz velük (Alternatív Energia)
A tudományos műhelyek hitelessége fájt a kormánynak: a klímavédelem elhanyagolásától a szegénység elmélyítéséig mindre rámutatott az Akadémia.
júl. 4
8:21
Drámai fotók: cigarettacsikkel eteti fiókáját egy madár (Infostart)
Egy természetfotós rögzítette, amint egy karibi ollóscsőrű a strandon cigarettacsikkel eteti kicsinyét.
júl. 4
8:24
Így borítják ki a személyi edzőket: Lista a 8 legbizarrabb szokásról (Femcafe)
Az edzők lerántották a leplet ügyfeleik titkairól.
júl. 4
8:27
Zivatarok hűtik le a fülledt, meleg levegőt - riasztást adtak ki több megyére is (SzMo)
A felfrissülés azonban nem tart sokáig, délután már ismét 25-30 fokos meleg lesz.
júl. 4
8:30
A lakásárakra is hatással lehet a klímaváltozás: már nem a déli tájolás a sláger? (Portfolio)
Sokan találkozhattak már az "elvehetetlen örökpanoráma" vagy "szép kilátás" jelzőkkel az ingatlanhirdetések címében. Mennyi ebből a valóság, és - ha valóban van panoráma - mennyivel növeli meg az ingatlan értékét? Mennyit számít...
júl. 4
8:33
Hadházy Ákos lemondott, gondok Márki-Zay Péter mozgalmában (Infostart)
A független képviselő távozott a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöki pozíciójáról.
júl. 4
8:33
Kerner, ezzel csak nyer! – Országos gépbemutató körút 2019 (Agrofórum)
2019. tavasz végén gondoltunk egy nagyot, s elindítottunk egy országos akciót, mely keretén belül szeretnénk a hazai gazdákkal közelebbről megismertetni a Kerner cég innovatív termékeit.
júl. 4
8:36
Milyen nyelven kell szerkeszteni a külföldiekkel kötendő szerződéseket? (ProfitLine)
Az üzleti folyamatok manapság olyannyira nemzetközivé váltak, hogy teljesen természetes az egyes szereplők számára, ha egy adott ügyletben más állampolgárságú, illetve anyanyelvű személyek, vagy külföldi vállalatok állnak a túloldalon. Az érintettek általában kiforrott gyakorlattal rendelkeznek az ilyen típusú ügyletek lebonyolításában, ugyanakkor

Keresés