2019. július 4. csütörtök

júl. 4
10:30
Fotók bizonyítják: Ha ezzel kened a leégett bőröd, 30 perc alatt begyógyul (Femcafe)
Teljesen eltűnik a pirosság.
júl. 4
10:36
Enyhe emelkedéssel nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel nyitottak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.
júl. 4
10:36
Ők menthetik meg az emberiséget a totális katasztrófától (Portfolio)
A mesterséges intelligencia, illetve az elmúlt években jelentős fejlődést mutató gépi tanulás (Machine Learning, ML) technológia számos területen segíthet a klímaváltozás megelőzésében és hatásai csillapításaiban már napjainkban...
júl. 4
10:36
Hatoldalas levélben emelt panaszt az argentin szövetség a bíráskodás ellen (m4sport.hu)
Álláspontja szerint a játékvezető döntései „egyértelműen sújtották” az argentin együttest.
júl. 4
10:36
Pozitívan startolt el Európa (vg.hu)
Enyhe emelkedéssel nyitottak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.
júl. 4
10:38
Tájékoztató kampányokat indítanak az adóügyi változásokról (vg.hu)
A Pénzügyminisztérium tájékoztatást küld azoknak a cégeknek, amelyek több mint 10 százaléknyi adóterhet spórolnának meg, ha a kivára váltanának .
júl. 4
10:39
Csúcsdöntés után Amerika ünnepel – a többiek pedig kivárnak (Privátbankár)
Ma van az Egyesült Államokban a Függetlenség Napja, ennek méltó megünneplése végett a piacok zárva tartanak. Így maximum a Kínával való amerikai tárgyalások felmelegítésének az előkészítése folytatódhat. Ez azonban vélhetően ma nem szül piacmozgató hírt, s más sem igazán. Legkorábban csak holnap délután lesz érdemes résen lenniük a befektetőknek, a
júl. 4
10:39
5 különböző stílusú tusvonal, amit neked is ki kell próbálnod (Spabook)
A tusvonal mindenkinek jól áll, csak meg kell találni a megfelelő fazont! Az alábbiakban 5 különböző stílust mutatunk, melyek között biztosan...
júl. 4
10:40
Harmincmilliárddal több jut beruházásra (vg.hu)
A beruházások, a nemzetiségek, sportcélok, kulturális intézmények kaphatnak pluszforrásokat, ha elfogadják a javaslatokat.
júl. 4
10:42
Támadás ért egy menekülttábort (USAracing)
Legalább negyvennégyen meghaltak és mintegy százharmincan megsebesültek abban a légicsapásban, amely kedd éjjel ért egy főleg afrikai migránsokat fogva tartó menekültközpontot Líbiában.
júl. 4
10:42
Kínos felfordulás az utcán, nyilvánosan mutogatta bájait Singh Viki (Ripost)
Az énekesnő Kim Kardashian ruhájában okozott kisebb zűrzavart a Duna-parton, mindenki őt nézte.
júl. 4
10:42
Túl jópofa volt, szexuális ajánlatot kapott a csinos bírónő (Ripost)
Váratlan ajánlatot kapott egy népszerű brazil játékvezetőnő, miután nevetésbe törtek ki a labdarúgók az egyik meccsén.
júl. 4
10:42
Szalmonellával fertőzött termék miatt adtak ki riasztást hazánkban (Ripost)
A szalmonellával fertőzött terméket azonnali hatállyal levették a boltok polcairól, a vásárlóktól pedig visszaveszik azt.
júl. 4
10:42
Rajong érte! Erzsébet királynő így becézi Meghan hercegnét a háta mögött (Femcafe)
Egyre jobb az uralkodó és a volt színésznő kapcsolata.
júl. 4
10:45
Rendeződhet Cserháti Zsuzsa sírhelyének ügye: egy régi barát segíthet a méltó síremlék felállításában (Blikk)
Áprilisban jelent meg a hír, miszerint Horváth Charlie állítása szerint ő az egyetlen, aki ápolja Cserháti Zsuzsa elhanyagolt nyughelyét, míg mások hasznot húznak az énekesnő dalaiból. Most, pár hónap után, úgy fest, rendeződnek a dolgok a művésznő sírhelye ügyében.
júl. 4
10:45
Amber Heard az Erzsébet téren sétálgatott, fotó is készült róla (SzMo)
Sőt, a képen még akár te is rajta lehetsz, ha épp arra jártál...
júl. 4
10:48
A karácsonyi ajándékok is veszélybe kerülhetnek (Infostart)
A recesszió veszélyére figyelmeztette a leendő brit kormányfőt a Moody’s hitelminősítő intézet, leírva, hogyan gyűrűzik majd végig a brit gazdaságon a sokk. Egyes cégek szerint a karácsonyi ajándékozás is veszélybe kerülhet.
júl. 4
10:48
Hamufelhő és tragédia Stromboliban: ezt látták a turisták a vulkán kitörésekor (Blikk)
Ismét  kitört  az olaszországi Stromboli vulkán, amely tüzes rögöket lövellt a magasba az olasz országos geofizikai és vulkanológiai intézet (Ingv) szerdai jelentése szerint. A szigeten tartózkodó turistákat evakuálták.
júl. 4
10:48
A jövő héten újraindulnak az amerikai-kínai tárgyalások (HírTV)
Az Egyesült Államok és Kína főtárgyalói arra készülnek, hogy a jövő héten újraindítják az egyeztetéseket.
júl. 4
10:48
A német energia fele megújulókból jött, és meg is lett a látványos eredménye (Portfolio)
Az év első felében a Németországban előállított energia csaknem felét megújuló energiaforrásokból nyerték, és január elejétől június végéig 15 százalékkal csökkent az ország szén-dioxid-kibocsátása az előző év azonos időszakához...
júl. 4
10:48
Teljesen lezárták az M3-as autópályát (ATV)
Közlekedési baleset történt Ludas közelében.
júl. 4
10:48
Messi messze nem volt elégedett a játékvezetéssel (Sport365)
Az Argentin Labdarúgó-szövetség 6 oldalban foglalt álláspontot a szerinte nem megfelelő ítélkezésért.
júl. 4
10:50
Újraindulnak a kereskedelmi háborús tárgyalások (Portfolio)
Az Egyesült Államok és Kína főtárgyalói arra készülnek, hogy a jövő héten újraindítják az egyeztetéseket az egy éve húzódó kereskedelmi háború lezárásának érdekében - közölte Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója...
júl. 4
10:51
Szikra Levente: Fogy a levegő Angela Merkel körül (Képmás)
Az elvtelenség sosem kifizetődő, ennek adja most meg az árát a német kancellár.
júl. 4
10:54
Háború és bűnhődés - pszichothrillerből opera (Spa Trend Online)
Az Armelen öt alkotás szerepel ez évben. Mozart két remekműve, a Figaro házassága és a Don Giovanni mellett egy Janáček dalain alapuló produkció, Horváth Csaba és Dargay Marcell El valahová című műve és egy kortárs izlandi darab a program, amelynek bemutatója kedden zajlott.
júl. 4
10:54
Európai Parlament: a fideszeseket mind a 22 bizottságba beválasztották (ATV)
Kiosztottak a bizottsági helyeket az Európai Parlamentben. A Néppárt frakciójához tartozó fideszes képviselőket mind a 22 szakbizottságába beválasztották - tudatta a Fidesz.
júl. 4
10:57
Klímaváltozás az ingatlanpiacon: egyre kevésbé aduász a déli tájolás (Menedzsment Fórum)
A nyarak egyre gyorsabb ütemű és egyre durvább forrósodása miatt már nem feltétlenül jelent vonzerőt a vásárlóknak a lakások teljes déli tájolása. Ott még nem tartunk, hogy a sötétnek, nyirkosnak tartott északi tájolás legyenek a sláger, de a jövőben akár ez is bekövetkezhet.
júl. 4
10:57
Ki volt valójában Gozsdu Manó, akiről a leghíresebb belvárosi udvar a nevét kapta? (SzMo)
A legmagyarabb románként emlegették, de soha nem is látta a róla elnevezett ingatlanegyüttest. Íme a Gozsdu-udvar eredeti története.
júl. 4
11:00
A rendőrség megtiltotta, hogy a Mi Hazánk a Pride útvonalán demonstráljon (444.hu)
Más ellentüntetők azonban lehetnek.
júl. 4
11:03
Minden kiderült az új tanévről, itt a teljes menetrend (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2019/2020-as tanév rendjéről szóló kormányrendelet.
júl. 4
11:03
Két randi is vár Zuckerbergre a Libra miatt (FinTechRadar)
Egy republikánus és egy demokrata vezette pénzügyi bizottság is szeretné kikérdezni a Facebook vezetőjét mielőtt hagynák, hogy saját pénzt veressen.
júl. 4
11:06
A barátnőm ezzel mossa fel a parkettát: napokig ragyog, nincs rajta por és nem piszkolódik (Blikk)
Erre figyelj oda, ha parkettád van!
júl. 4
11:06
Júniusban kevesebb autó fogyott, mint tavaly (Autónavigátor)
Megérkeztek a júniusi autóeladási, pontosabban forgalomba helyezési adatok. Visszaesések és növekedések is láthatók.
júl. 4
11:06
Titkos képaláírásokat gyárt a fotóidhoz a Facebook és az Insta - Itt a bizonyíték (Femcafe)
Most derült csak ki.
júl. 4
11:09
Újabb személy hagyta el a királyi családot: Már nem bírta elviselni Meghan hercegnét (Blikk)
Bennfentesek szerint a hercegnét lehetetlen elviselni, állandóan hisztizik.
júl. 4
11:09
Negyedmilliónál is több utas vonatozott eddig a Balatonra (hirado.hu)
Több ezren vették igénybe az étkezőkocsi-szolgáltatást is.
júl. 4
11:09
Magyarországnak adtak igazat a Tescóval szemben (vg.hu)
A főtanácsnok szerint a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó összhangban van az uniós joggal.
júl. 4
11:09
Tájékoztató kampány indul a jövő évi adóügyi változásokról (Igényesférfi.hu)
A Pénzügyminisztérium tájékoztatást küld majd azoknak a cégeknek, amelyek több mint 10 százaléknyi adóterhet spórolnának meg, ha a kivára váltanának – jelentette be az adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.
júl. 4
11:09
Ha a következő 9 dolgot műveli a macskád, csak a szeretetét szeretné kifejezni (Spabook)
Mi, emberek nagyon könnyen ki tudjuk mutatni szeretetünket kedvenc háziállatunk iránt: gyakran megsimogatjuk, adunk nekik meglepetés-falatokat és...
júl. 4
11:11
Sokat számít az ingatlanpanoráma (vg.hu)
Az OTP Ingatlanpont összeszedte, piaci szempontból mit érdemes tudni a fekvésről, kilátásról.
júl. 4
11:12
Szomjúságérzet - Hogy működik szervezetünk vízháztartása? (WebBeteg)
A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolit-háztartását.
júl. 4
11:12
Elárasztották a turisták a Balatont (Portfolio)
Idén mind az északi, mind pedig a dél partot tekintve 13 százalékkal többen, azaz körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság nagy újítása...
júl. 4
11:12
Új kedvenc autója van a magyaroknak? Megelőzi a Vitarát, brutálsokat adtak el (Pénzcentrum)
Hamarosan vélhetően már nem a Suzuki Vitara lesz Magyarország legkedveltebb autója, legalábbis az eladási statisztikák alapján házon belülről taszíthatják le a trónról. Ha ugyanis ez így megy tovább, év végére már az SX4 S-Cross...
júl. 4
11:12
Frank Lampard a Chelsea új vezetőedzője (Sport365)
A londoni együttes 3 éves megállapodást kötöttek egykori legendás játékosukkal.
júl. 4
11:12
Újraindulnak az amerikai-kínai tárgyalások (hirado.hu)
A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg.
júl. 4
11:12
Újraindulnak az amerikai-kínai tárgyalások (hirado.hu)
A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg.
júl. 4
11:13
Orbán Viktor az Audi igazgatótanácsának elnökével tárgyalt (vg.hu)
Bram Schot a kinevezése óta most tárgyalt először a magyar kormány képviselőivel.
júl. 4
11:14
Őrületes árak a Balatonnál - Sokat kaszálnak a háztulajdonosok a fesztivállal (Portfolio)
Tegnap indult a balatoni térség egyik legnagyobb fesztiválja, Zamárdiban és a környező településeken a Balaton Sound ideje alatt szinte lehetetlen szállást találni az utolsó napokban, ha viszont mégis van egy-egy kiadó apartman, elsőre...
júl. 4
11:15
Mihalec Gábor: Azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány (Tiszta Jövő)
A gyerekeknek tudniuk kell, hogy mit jelent férfinak és mit jelent nőnek lenni. Elvettük tőlük.
júl. 4
11:18
Yoko Ono a békéért csenget: szerinte a kezdeményezés az egész világot megváltoztathatja (Blikk)
Yoko Ono kezdeményezésére a békéért szóló csengetéssel nyílik meg csütörtökön a Manchesteri Nemzetközi Fesztivál – adta hírül a BBC News.

Keresés