Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltje és Manfred Weber, az Európai Néppárt jelöltje bevándorláspártiak és többször sértően beszéltek Magyarországról, ezért nem lehetnek az Európai Bizottság elnöke Rogán Antal szerint. Nem így Ursula von der Leyen.
A nyári nyaralási időszakban megugrik a segélyhívások száma az asszisztencia szolgáltatóknál, a külföldön nyaralók leggyakrabban tengeri sün okozta sérülés, medúzacsípés miatt szorulnak orvosi ellátásra, Görögországban pedig kiemelkedően sok a bérelt robogóval történt baleset - derül ki a Europ Assistance Magyarország 2018-as adataiból.
„A hasamon volt egy cső, amin keresztül egy speciális, cukros oldatot engedtem a hasfalamba, és persze ezen keresztül jöttek ki a méreganyagok is” – mondja Komlósi Marcell, akinek már kiskamaszként is mindennap életmentő kezeléseket kellett végeznie magán. Az ok: örökletes betegség, ami a vesét károsítja.
Mint szimbólum, a pride-zászló az én ünneplése. Ez nárcizmusra való biztatás. A pride, mint intézmény, antiszociális. Ma nem a homoszexuálisokat üldözik; hanem a kritikusaikat.
Az ilyen jól felkészített terroristák nemcsak a hatóságok, de még a saját családjuk elől is képesek eltitkolni, mire készülnek – jegyezte meg Georg Spöttle.
A június második felében tapasztalható szélsőséges időjárási jelenségek miatt összesen mintegy 11500 lakásbiztosítással kapcsolatos kárkifizetésre számítanak. A legtöbb káresemény - az országosan bejelentett káresemények csaknem...
Ursula von der Leyen jó jelölt az Európai Bizottság élére, ám az eljárás, amely során kiválasztották, hajmeresztő volt - jelentette ki Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke a Welt am Sonntag című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
Nagy csinnadratta közepette a Facebook két hete bejelentette, hogy Calibra néven új céget alapít, amely egy digitális pénztárca lesz, és a Libra nevű facebookos kriptovaluta mögött álló cég. Sokan leragadtak ott, hogy a jön egy új kriptovaluta...
Törvénymódosítással nehezítené meg a kormány az alternatív iskolák működését, pedig az igény egyre nagyobb rájuk. Legnagyobb veszélyben a Waldorf-iskolák vannak, de racionális magyarázat nincs az ellehetetlenítésükre. Könnyen lehet, hogy az alternatív iskolák és pedagógiák puszta létezését is az állami rendszer kritikájaként éli meg a kormány – a m
Ursula von der Leyen jó jelölt az Európai Bizottság élére, ám az eljárás, amely során kiválasztották, hajmeresztő volt - jelentette ki Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke a Welt am Sonntag című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
Ismét kitört az olaszországi Stromboli vulkán, amely tüzes rögöket lövelt a magasba az olasz országos geofizikai és vulkanológiai intézet (Ingv) szerdai jelentése szerint. A szigeten tartózkodó turistákat evakuálják.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41016,65 ponton zárt pénteken, 737,34 ponttal, 1,83 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
Nyáron több megpróbáltatás éri bőrünket. A napsugárzás, a meleg levegő és a fokozott verejtékezés kedvezőtlen hatásai ellen jó, ha még nyaralás előtt felkészülünk.
Magyarország nagyhatalomnak számít a meggytermelésében, a rendkívül egészséges gyümölcs fogyasztása ugyanakkor alacsony, ennek megváltoztatását célozza az Agrárminisztérium (Am) és az Agrármarketing Centrum (Amc) "Ez most nagyon meggy!" szlogennel indított, meggyfogyasztást ösztönző kampánya.
Elég élesen fogalmaz a brit nagykövet Donald Trumpról egy kiszivárgott jelentésben. Többek közt alkalmatlannak tartja, és úgy gondolja, nagy bukással ér majd véget a karrierje.
Fontos észrevenni, hogy aki megszokásból írja a Kolozsvári CFR (vagy Kolozsvári Vasutas) helyett azt, hogy CFR Cluj, az egy kádárista berögződést követ.