Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a magyar kormány és a Microsoft közötti korrupciós ügy kivizsgálásának érdekében az MSZP - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten.
Játsszunk el a gondolattal, milyen szörnyű dolog lehet most a 275 tulaj egyikének lenni! Képzeljük el, ahogy ülünk a Mercedes dizájncsapata által tervezett kanapénkon és csörög a telefonunk, amelyen az AMG elnöke, Tobias Moers keres minket.
A rabbi örült a kezdeményezésnek, és javasolta, legyen a gyűrű felnyitható és helyezzenek bele egy piciny héber mondatot a Tórából, amelynek szintén S. J. a két kezdőbetűje: „Smá Jiszráél!"
Nyáron fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik, így az élelmiszer eredetű megbetegedések is gyakoribbak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Sokak számára elfogadhatatlanná vált, hogy olyan vállalatokba fektessenek be, amelyek szennyezik a környezetet, vagy nem fizetnek méltányos béreket a munkavállalóiknak.
Nem érettségiztethet a következő tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Bezuhant a müncheni ifo gazdaságkutató intézet világgazdasági hangulatindexe. Ez akár borús előjelnek is tekinthető az e hétre várható három, Magyarországgal kapcsolatos fontos gazdasági adat előtt.
Nyáron fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik, így az élelmiszer eredetű megbetegedések is gyakoribbak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
Kihívója akadt Gémesi Györgynek, aki csaknem harminc éve irányítja Gödöllő városát. Miután megőrizte függetlenségét az ellenzékkel szemben, utóbbiak az MSZP-s Kovács Barnabást indítják a regnáló vezető ellenében. Gémesi és Kovács öt évvel ezelőtt is megküzdött egymással, a szocialista politikus most „fordítana az eredményen”, részben a városban élő
A hidrogén alapú energetikai technológiák fejlesztésére és közös európai hidrogénpiac mielőbbi létrehozását sürgeti az Európai Unióban Hollandia, mivel szerinte csak így lehet esély a közös klímavédelmi célok elérésére. Németország pedig közölte, globális piacvezetővé kíván válni a hidrogén-technológiák fejlesztésében, amelyeket a következő top exp
A nyár utolsó hetei, a ponthatárok kihirdetése után felpörgő albérletszezon, valamint a rövidesen kezdődő tanév miatt kulcskérdéssé válnak a pénzügyek a fiatalok számára.
Nyelvi és kulturális problémák sora nehezíti egy szinte kizárólag bevándorló hátterű gyerekek által látogatott iskola működését Berlin-Neuköllnben. Az iskola igazgatója a Cicero magazinnak nyilatkozott a német és muszlim kultúra s életmód ütközéspontjairól.
A Libertatea című román lap alapján a Transindex azt írja, hogy 16 kiskorú lányt kényszerített szexre egy caracali klán. Erről álnéven az egyik áldozat számolt be az újságnak. Azt mondta, több lányt is egy NATO-bázisra vittek, hogy a katonák kedvére tegyenek. Veréssel, zsarolással vették erre rá őket.
A brit európai uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságok ellenére erős a munkaerőpiaci kereslet Nagy-Britanniában egy hétfőn ismertetett felmérés adatai szerint.
A napszúrást (insolatio) sokan csak apró kellemetlenségnek tartják, pedig komoly egészségügyi probléma lehet, akár az életet veszélyeztető állapot is kialakulhat.
Az amerikai Rice Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert arra, hogy a napelemek a fény mellett a termikus sugárzást is hasznosítani tudják, és ezáltal jelentősen megnövekedjen az áramtermelő képességük. Gyakorlatilag elkapják azt a hatalmas hőmennyiséget, amely egyébként csak a légkörbe kerülne.
Egészen eddig azt hihettük, hogy Közép-Európa ellenálló a német gazdaság gyengélkedésének, azonban az elmúlt napokban a régióban is megjelent több gyenge makroadat, melyek arra utalnak, hogy hozzánk is kezd begyűrűzni a lassulás. A...