A kormányt képviselő fideszes helytartók és a lakosság érdekeit szolgáló lokálpatrióták között kell választaniuk az embereknek az október 13-i önkormányzati választáson - mondta Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője szombaton Budapesten tartott kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
Fegyelmi eljárás indult az ellen a rendőrségi ügyeletes ellen, aki csütörtökön fogadta annak a nőnek a bejelentését, akinek a szomszédjában gyilkosság történt a II. kerületi Zöldlomb utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu-n.
Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton, a kampány első napján ta
Az ellenzéki vezetésű települések ahogy eddig, úgy az októberi önkormányzati választások után is jelentős támogatást nyújtanak a családoknak a tanévkezdéshez - mondta Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
A vártnál jobban alakultak a német gazdaság teljesítménymutatói augusztusban, bár a szolgáltatóiparban kissé lassult a növekedési ütem és romlott az üzleti bizalom vállalkozások körében a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett előzetes felmérése szerint.
A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton Potápi Árpád János erről a Kassához közeli településen megépült Ilosvai Há ünnepélyes átadóján mondo
Az óvodalátogatás nemcsak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti. Az iskolakezdés mégis okozhat nehézséget a kicsik számára, hiszen egy teljesen új világba csöppennek, amikor első osztályosokká válnak. Ez az időszak nem csupán fizikailag és szellemileg jelenthet plu
A szántás, a talajművelés alapeljárása, a sikeres növénytermesztés megalapozója volt évszázadokon át. A természeti feltételek (talaj, éghajlat, időjárás) és a gazdasági körülmények (üzemméret, költségek) változásának következtében a szántásról alkotott vélemények is módosultak.
Szigorítják a belvárosi kutyasétáltatást az ötödik kerületben. Akár 50 ezer forintra is bírságolhatják azokat, akik nem a kijelölt kutyafuttatókba viszik a kis kedvenceket, vagy nincs náluk a kutya oltási könyve. Az önkormányzat ezzel a kerület tisztaságát és biztonságát szeretné biztosítani. Több ott lakó szerint viszont nincs elég futtató, az int
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak, új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.
Valóban meg kell regulázni a Facebookot vagy a Google-t? A magyar kormány erre készül! Szükség van erre? Miért nem igazolhatja a szülő a hiányzást, ha a gyerek egyszerűen csak megfázott, vagy megy a hasa? A gyerekorvosoknak elege lett abból, hogy feleslegesen terhelik őket kamuigazolások gyártásával. A villamos sínek szigetelőszalaggal vannak rögzí
Gyakran, mindennapi életünk során is használjuk a karma kifejezést, sokszor olyan szituációkban is, amikbe bele sem illik. Ha te sem ismered pontosan,...
A friss adatok szerint az önkéntes- és magánpénztárak már az első félévben közel vagy több mint 5%-ot hoztak tagjainak, ezzel meghaladva a MÁP+ által ígért évesített 4,95%-ot. Érdekes módon a második negyedévben az önkéntes kasszák...
Allan Pinkerton, a világ legismertebb detektívügynökségének megalapítója, az első magánnyomozó kétszáz éve, 1819. augusztus 25-én született Glasgow-ban.
Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.
Szeptember másodikán veszi kezdetét a 2019/2020-as tanév, viszont sok oktatási intézményt sújt a munkaerőhiány. Míg több iskola csak 1-1 állást hirdet az új tanév kezdete előtt, máshol szinte egy egész tanári kar hiányzik: a legtöbb...
Egy éve a Cambridge Analytica-botrány kapcsán maga a Facebook-vezér kérte, hogy állami szinten szabályozzák őket. Ennek nemcsak az Egyesült Államok, hanem számos európai ország, többek között hazánk is igyekszik eleget tenni. A Hetek cikke.
Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből.
A trend majdnem évről évre változik, és van, hogy nem a jó irányba. Az, hogy valami trendi, még közel sem jelenti azt, hogy az ízléses és kifinomult....
A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja – jelentette ki az államtitkár a felvidéki Nagyidán.
Nagyjából azt tudhatjuk meg a második honalapítóról a székesfehérvári Szent István Király Múzeum új időszaki kiállításán, amit már az iskolában is megtanultunk róla.
A D.A.S. Jogvédelem biztosító egyik ügyfelének ingatlana tűzkár következtében teljesen leégett, és a benne lévő valamennyi vagyontárgy, berendezés is tönkrement. Az területen 3 épület állt: egy lakóház és két melléképület.
Nem tűnik el, csak átalakul - nagyjából így jellemezhetjük az októberi “hirtelen halál” után feltámadó lakástakarék-piacot, amely jelentős kihívásokkal küszködik a megtakarítások új sztárja, a MÁP+ mellett. A Bank360 segítségével megnéztük, mit kínálnak most a szolgáltatók lakástakarék-fronton és mire elég ez más pénzügyi termékekkel szemben.
Megoszlanak a vélemények a Magyarországon is egyre elterjedtebb jet hajózásról. A Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsának elnöke szerint - megfelelő szabályozás mellett - helye van a Balatonon az új vízi attrakcióknak. A Magyar Vitorlás Szövetség úgy véli, hogy darabszámban és más feltételekben is szigorúan kell szabályozni kell a nagy
Észak-Korea új fejlesztésű, nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőt tesztelt az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyes felügyelete mellett - jelentette vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Ez így nem megy tovább, valaminek változnia kell! – sikítják, morogják mind többen a világban a nyakunkban lihegő globális klímakatasztrófa tényeit látva. Csak éppen arra nem kapunk választ, mi az, ami nem mehet tovább úgy, ahogyan eddig ment, s mi az, amin változtatni kell, de sürgősen.
2020-tól a finn munkavállalók többsége megválaszthatja, milyen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni – vagy akár azt is, hogy a munkahelyén, vagy máshonnan.