Bizonyos termékköröket lehúznak a szeptember elsején 10%-ra emelendő kínai importvám listájáról, más termékeknél pedig december 15-ig elhalasztják a döntést - derült ki ma az amerikai és kínai kereskedelmi tárgyalók telefonbeszélgetése...
Nőtt a gyermekvállalási kedv Erdély magyarlakta régióiban (Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében) – derül ki az Erdélystat statisztikai gyűjtőportál friss elemzéséből.
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot.
Az európai tőzsdéken esés bontakozott ki kedden, az olasz, a hongkongi és az argentin belpolitikai feszültségek is nyomást gyakorolnak a piacokra. Először úgy tűnt, hogy az amerikai részvénypiacokon is folytatódhat az esés, de nyitásra...
Katasztrófa lenne a kínai beavatkozás a politikai válság sújtotta Hongkongban a különleges közigazgatási terület utolsó brit kormányzója szerint. Chris Patten úgy véli, Hszi Csin-ping kínai államfőnek az emberek egyesítésére kellene törekednie.
A lágyéksérv 25 év felettieknél száz emberből két főt érint, ám 50 év felett az előfordulási arány meredeken növekszik. Férfiakat gyakrabban érint, mint nőket, náluk állás vagy fizikai munka után a herezacskók felé sugárzó tompa fájdalom jelezheti a betegséget.
Fémdarab lehet a Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsiban - hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A ma közzétett tájékoztatás szerint az érintett Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsi termék...
A régiót sújtó krónikus munkaerőhiány kezelésére gyakori megoldás manapság, hogy egy vállalkozás munkaerőt biztosít egy másik részére. Nem árt azonban résen lenni az ilyen megállapodásoknál: a körülményektől függően ugyanis a NAV átminősítheti ezeket a szerződéseket, ami komoly adózási kiadásokkal járhat.
Salvini kiemelte: jelenleg is azon dolgozik, hogy megakadályozza az Open Arms és Ocean Viking mentőhajók fedélzetén lévő több mint 500 migráns partra szállását Olaszországban.
Fémdarab lehet a Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsiban - hívja fel a figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. A kedden közzétett tájékoztatás szerint az érintett Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsi...
Többhetes programot biztosíthat kedd este a Ferencváros a híveinek. A nyár harmadik telt házas (vagy szinte telt házas) Üllői úti kupamérkőzésén a Dinamo Zagreb ellen továbbjutással eldöntené, hogy „legalább” az Európa-ligában mindenképpen szerepel majd az ősszel. De, persze nyitva maradna a nagy álom, a BL-szereplés lehetősége is.
Falnak ütközött tavaly az alapkezelői piac - írja a BCG legújabb, Global Asset Management tanulmányában. A nagy vagyonkezelői piacok tavaly többségükben negatív hozamokat tudtak csak felmutatni, a tőke elkezdett kiáramlani, ami sok esetben...
Estig keleten, délkeleten gyengén, másutt változóan felhős lesz az ég, majd később nyugat felől mindenütt megvastagszik a felhőzet. Napközben még csak elszórtan, késő estétől viszont egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, sőt heves zivatarokra is van esély felhőszakadással és jégesővel. Reggelig kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Szerd
Kelet-Közép-Európában sosem volt jellemző a nyugati minták változatlan átvétele. A Nyugat sokkal inkább referenciapontként szolgált, de az onnan érkező eszméket csak kritikai átértelmező folyamat után emelték át a térség országai saját politikai gondolkodásukba – állítja öt kutató frissen megjelent kötetükben.
Nemrégiben számoltunk be Olvasóinknak arról, hogy a Mercedes-Benz akár hétszemélyes kompakt crossovere, a GLB rövidesen bivalyerős AMG kivitelekben is debütálni fog. A kémfotók tanúbizonysága szerint már gőzerővel tesztelik (persze alaposan álcázva) az AMG GLB-ket a gyáriak.
Már a hazai árlistákon is megjelent a Dacia Duster új, TCe 100 bázisváltozata, ami egy háromhengeres, 1,0 literes turbómotort jelent. Nyugdíjba küldi az 1,6-os szívót.
Eséssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, az olasz, a hongkongi és az argentin belpolitikai feszültségek is nyomást gyakoroltak a piacokra. Először úgy tűnt, hogy az amerikai részvénypiacokon is folytatódhat az esés, de...
Alkat kérdése, hogy ki hogyan viszonyul a különféle mobil vagy beépített hőcserélőkkel gyakran hűtőházi hőmérsékletűre kondicionált belterekhez, de kétségtelen, hogy a világ nagyvárosainak többségében elviselhetetlen lenne a létezés klímaberendezések nélkül.