Jelentősen gyengült az argentin peso a dollárhoz képest kedden is, immár a második egymást követő napon, miután a piacokat erősen felkavarta, hogy az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson súlyos vereséget...
Cikksorozatunkban sorra vesszük, milyen az élet az egyes zodiákusok mellett – vajon hogyan lehet közel férkőzni hozzájuk? Milyenek, amikor ismerkedni...
Elsőként a Demokratikus Koalíció fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az „orosz politikai vezetés legfelsőbb köreihez bekötött Nemzetközi Beruházási Bank miatt”.
Aki otthonról és a barátoktól hozza magával, hogy a romák, vagy a melegek, esetleg a migránsok üldözendők, annak a gyűlölete általában egy életre megalapozott.
2019 első félévében több mint 9 milliárd forintról postáztak közigazgatási bírságot az autósoknak - írja Vezess.hu, hozzátéve: mindezt úgy sikerült elérni, hogy a VÉDA készülékei rendszeresen elromlanak.
Ezekben a percekben először fordult elő 2007, illetve 2008 óta, hogy a 10 éves amerikai és brit államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott, azaz inverzzé vált a két hozamgörbe. Ez azután történt, hogy hajnalban a kínai ipari termelési...
Görögország új, konzervatív kormánya fel kívánja gyorsítani a menedékkérelmi eljárásokat, és haladéktalanul visszaküldené Törökországba azokat a migránsokat, akiknek a kérelmét elutasítják.
A nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
A Székesfehérvári Királyi Napok rendezvényre augusztus 17-től 20-ig, 50 százalékos vasúti utazási kedvezményt biztosít utasainak a MÁV-START, bármely belföldi állomásról Székesfehérvárra. A kedvezményes retúrjegy másodosztályra...
A 444 büszkén kérkedik avval, hogy hozzájutott Orbán Viktor és az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy repülőgépen lehallgatott magánbeszélgetésének leiratához.
A nyertes szelvényt az észak-olaszországi, Milánóhoz közeli Lodi egyik óvárosi trafikjában vásárolták 2 euróért egy automatából, ezért feltételezik, hogy a nyertes egy helyi, környékbeli lakos.
Ezekben a percekben először fordult elő 2007, illetve 2008 óta, hogy a 10 éves amerikai és brit államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott, azaz inverzzé vált a két hozamgörbe. Ez azután történt, hogy hajnalban a kínai ipari termelési...
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Rendkívüli közgyűlésen döntöttek, az új leányvállalattal segítik a hazai vállalatok közvetett tőkepiaci megjelenését és ezáltal bővíti azok finanszírozási alternatíváit.
A Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar Wings című lemeze föld körüli és időutazás a szakrális zenében. Hallhatunk többek közt afrikai gospelt, szardíniai altatót és átdolgozott ukrán népdalt.
A címben lévő kijelentést Dave Grohl tette, a fesztivál utolsó napját záró Foo Fighters zenekar frontembere. Az érkező hidegfront sem tudta elrontani a hangulatot, a többség elégedetten térhetett haza, különösen az a fiú, akit kerekesszékével felkapott a tömeg, majd a két és fél órás koncert zárásaként a színpadon odaverhette Grohl gitárját.
Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról érkező újabb hírek hatására szárnyaltak kedden az amerikai tőzsdék és ez a lendület még ma reggel is kitartott az ázsiai tőzsdéken. Az európai részvénypiacokon azonban már nem ilyen jó...
A nyugdíjasok létbiztonsága, kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében négy népszavazási kérdést nyújtott be a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület szerdán a Nemzeti Választási Bizottsághoz hitelesítésre.
A héten – konkrétan ma – egyszer már csökkentette a MOL az üzemanyagok árát (a benzin literára 9, míg a gázolajé 7 forinttal csökkent ma hajnalban a benzinkutakon), de néhány órája újabb árcsökkentésről kaptunk hírt, ami most pénteken lép érvénybe: augusztus 16-án további 3 forinttal fog mérséklődni a benzin literára, miközben a gázolajé nem változ