Változatlanul nem árulják el az orosz hatóságok, mi okozta azt a múlt heti robbanást, amelyben legalább öt orosz atomtudós vesztette életét, s a közelben lévő Szeverodvinszkben rövid időre megugrott a sugárzás. A baleset szakemberek szerint egy nukleáris hajtású robotrepülőgéppel folytatott kísérlet során következhetett be. Megszólalt Donald Trump
Közösségi tervezéssel újul meg mintegy 450 millió forintból a Római-part. A Főkert Nonprofit Zrt. online kérdőíven, csütörtöktől szombatig pedig személyesen is várja a lakosság véleményét arról, hogy miként fejlesszék a partszakasz hét pontját - mondta az InfoRádiónak a társaság zöldfelület-fejlesztési igazgatója.
Az ellenzéki brit Munkáspárt bizalmatlansági indítványt fog benyújtani Boris Johnson konzervatív kormányfő ellen, amint úgy tűnik, hogy sikerrel járhat a miniszterelnök elmozdítása, és arra készül, hogy ideiglenes kormányt állít fel Jeremy Corbyn pártelnök vezetésével - derül ki abból a levélből, amelyet a párt vezetője a többi ellenzéki párt vezet
Az első helyen kiemelt Ashleigh Barty és a negyedikként rangsorolt Simona Halep is orosz ellenfelet búcsúztatott a Cincinnatiban zajló kemény pályás tenisztorna női versenyének szerdai játéknapján.
A kormány július végén úgy módosította a KRESZ-t hogy a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk - írja a Napi.hu.
Elemzők szerint csütörtökön kisebb korrekcióra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén a szerdai csökkenés után a nyitáskor. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: szerdán a nemzetközi piacon jelentős eladói hullám volt, a magyar tőzsde a negatív nemzetközi hangulat hatására mínuszban zárt szerdán, innen csütörtökön
Érezhetően gyengült szerdán a forint az euróval szemben, így ismét 325 felett kezdi a napot a magyar deviza. Tegnap nem csak a forintnak volt kifejezetten rossz napja, a recessziós félelmeknek köszönhetően nőtt a kockázatkerülés a piacokon....
Idén először saját dolgozóit is bevonta az MVM Csoport az MVM EDSION startup versenybe. A szakértők egy olyan belső mentorhálózatot építettek fel, amelyen keresztül az egyes szakterületek dolgozóitól kaphattak támogatást az innovatív ötletgazdák.
Stresszes időszak mindenki életében van, kinek a tanulmányai vagy a munkája, kinek magánéleti problémái miatt. Számos kutatás igazolta, hogy az idegeskedés, a folyamatos feszültség gyengíti ...
A vasárnapi Dorog-MTK találkozón a hazai szurkolók mintegy száz tagú csoportja a mérkőzés alatt többször antiszemita rigmusokkal provokálta a fővárosi csapat drukkereit.
A tengerentúli tőzsdék hatalmasat zuhantak szerdán, miután az amerikai tízéves állampapírok hozama a kétéves hozam alá csökkent, az inverzzé vált hozamgörbe miatt a befektetők a recesszió lehetősége miatt aggódtak. A Dow 800 pontos...
A bankok a világon idén 48 500 alkalmazott elbocsátását jelentették be, a legtöbb banki alkalmazott Európában búcsúzhat állásától - derül ki a Bloomberg által összegyűjtött adatokból. A gazdasági kilátások romlása és az ultraalacsony...
Wolf Katinak a mélypontjai közben is a gyermekei voltak az elsők, a saját problémáit a háttérbe helyezte, eközben pedig elvesztette a második apjának tartott énektanárát is.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/33. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő héten 282 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel. A közlemény...
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közölte, hogy Bodó Sándor pénzügyi igazgató - aki 2014. december 1. óta tölti be ezt a pozíciót - 2019. augusztus 30. napjával távozik a társaságtól.
A teszt autó segítségével kevesebb, mint 24 óra alatt és közel 1300 km-t autóztak a villanyautosok.hu és a Mobilitás Kft. munkatársai útba ejtve a Mobiliti összes villámtöltőjét.
A Boszporusznál van a Kelet-Európából érkező madarak fő gyülekezőhelye, itt gyűjtenek erőt útjuk folytatásához. Rossz évük van a magyarországi gólyáknak. A késő tavaszi, kora nyári hűvös, sok esővel és viharokkal tarkított időjárás sok fészek tönkremenetelét és fiókák sokaságának elpusztulását eredményezte. A bekamerázott gemenci fekete gólya fész
Paul Feig ezúttal romantikus vígjátékkal jelentkezik a Trónok harca sztárjával, Emilia Clarke-kal a főszerepben. Megérkezett a Múlt karácsony első előzetese! Megkapta első előzetesét a Koszorúslányok...
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék. Káncz Csaba jegyzete.
Vegyes indexekkel indulhat a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon a szerdai nagy árfolyamcsökkenés után. A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 0,1 százalék emelkedéssel, a londoni FTSE-100 index 0,6 százalék csökkenéssel, a párizsi CAC-40 index 0,4 százalék csökkenéssel kezdheti a csütörtöki kereskedést. Szerdán
Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával - derül ki a projektzáró közleményből. Közelmúltbeli elemzésünkben...
Az állomány nagyjából 10 százaléka kapott engedélyt arra, hogy másodállást vállaljon - közölte az ORFK. Mindez nem meglepő annak fényében, hogy korábban kiderült: a legalacsonyabb rendőri fizetés nettó 150 ezer körül van. A...
Csütörtökre kitisztul az ég, napközben kevés felhő lesz felettünk, csapadék nem várható. Az ország keleti harmadán élénk marad az északi szél. A hűvös reggelt követően délután 21-27 fokos csúcshőmérséklettel számolhatunk. Frontmentes idő - áll az Időkép előrejelzésében.
A súlyos hazai vereség háttere: gyorsaság, dinamika és passzsebesség terén is alulmaradtak a zöld-fehérek, akik a Bajnokok Ligája-búcsú után az Európa-ligában vigasztalódhatnak.
KC-390-es közepes katonai szállító repülőgépek beszerzéséről tárgyal Magyarország Brazíliával helyi lapok szerint - szúrta ki a Jogalappal. A KC-390-es szállító repülőgépeket a brazil Embraer vállalat gyártja, egy rendkívül...