Hazánkban is egyre kedveltebb az online vásárlás. Ma már a rendszeresen internetező magyarok 94 százaléka szokott online beszerezni árucikkeket. Az interneten vásárlók között többségben vannak a készpénzmentes fizetési módokat preferálók...
Az egyszülős családban nevelkedő gyermekekből is éppúgy válhat egészséges lelkű kamasz, ifjú, majd felnőtt, mint a hagyományos családmodellben cseperedőkből. Akár az anya vagy az apa neveli válás után csemetéjét, nem légüres térben élik a mindennapjaikat, sőt megtörténik, hogy sokkal nagyobb figyelmet és nyugodtabb légkört tud a válás után nyújtani
Eladja a magyar állam a stratégiai földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-ben lévő többségi tulajdonát – írja a Népszava. Az eddigi kisebbségi tulaj, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) 19,9 milliárd forintot fizet az állami tulajdont kezelő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) az 51 százalékos állami részért.
Szabálytalanul közlekedő, meghibásodott járműszerelvény, valamint az azt vontató szintén szabálytalankodó tréler vezetőivel szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök az M43-as autópályán.
A Mol ma hajnalban tette közzé második negyedéves beszámolóját. A társaságnak minden eredménysoron sikerült felülmúlni a várakozásokat, így pozitív árfolyamreakció várható a ma reggeli nyitásban. A legnagyobb meglepetést a Downstream okozta, melynek eredménye bővülni tudott a gyenge finomítói környezet ellenére. Jól áll a Mol az éves célok teljesít
Júniusban 2,1%-kal esett vissza az amerikai export, miközben az import 1,7%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az USA külkereskedelmének gyengélkedéséről szóló hír egy nappal azután érkezett, hogy Donald Trump amerikai elnök...
A hagyományokhoz híven a hétvégén zajló idei Forma-1 Magyar Nagydíj sem az olcsó büfékről lesz emlékezetes: a Hírek Ma olvasójának fotói szerint a félliteres ásványvíz például 600 forintba kerül, egy dobozos heineken pedig 1000 forint.
Botrányos körülmények között búcsúzott (?) az Európa-liga selejtezőjétől a román Universitatea Craiova ellen a Budapest Honvéd, a magyar focicsapat az óvásban bízik.
Forgalomkorlátozásokra és az érintett közösségi közlekedési járatok útvonalának változására kell számítani szombattól vasárnap hajnalig a Lánchíd, a Várkert Bazár és a budai Vár környékén futóverseny miatt - közölte a Budapesti...